A Sas tér télen

Hozzászólok
A Sas tér télen

Szabálytalan alakját körbeépítették. Azonban több út torkolatát hagyták a messzirõl jövõ forgalomnak szabadon (Bécsi utca, Fövényverem, Jégverem, Szentlélek utca, Rózsa utca). Itt találkoztak a gyõri, pozsonyi, bécsi és bécsújhelyi kereskedõk, egyéb utasok. Nem csoda, hogy elõbb-utúbb fogadó és kocsma is nyílott, inkább az a különös, hogy erre csak a városi homokbánya (Sandgrube, Fövényverem) és a fazekasok kemencéinek feladása után került sor. A város elõbb szállásul mindössze egy szobával kezdett. 1735-ben jelent meg a kocsma cégére. Elõször az Arany oroszlánt pingálták a bádoglapra, majd - új tulajdonos vásárolta meg - a Fekete sas került rá. Vendégei között pedig feltûntek a vándorszínészek. (Csatkai Endre: A soproni színészet története)

A fotós két témát hangsúlyoz. Az egyik a rokokó Patzer-ház, a 6-os számú épület. Ez volt egykor a fogadó. A nagy Csatkai fényképpel foglalkozik vele. Jól látható a hó ellenére a kapu feletti két íves záródású ablak. "A földszint egy részét újabb üzletek elcsúfítják" - írja a mûvészettörténész. A helytörténet nem hagyja annyiban. Balról az 1956-ban kiadott könyv fotóján Fodrászterem díszeleg, alatta a két bérlő: Ackerler és Enzsöl. A következõ üzletportál felirata a fényképen csupán Schneeberger. Mende már az Adolf keresztnevet is olvashatta rajta. A másik téma a könyvben nem látható, a havas felvételen viszont igen: A ház bejáratával "srégen" szemben, egy fa tövénél, kõ talapzaton egy öntöttvas csövû közkút. Nincs fagy ellen szalmával védve. Mit jelent ez? Váratlanul jött a tél? Erre mutat a házak tetején a szélfútta sávokban letapadt hó. És talán az is, hogy a kúton innen az egymást érõ lábnyomokat nem volt, aki eltakarítsa.

És még egy negatív idõhatározó: seholsem látszik a Szakál Ernõ tervei alapján Fasching Mátyás mûlakatos alkotása, a Városszépítõk díszkútja 1942-ben.

Kép típusa: 
Fotó/Mozgókép készítője: 
Kép/Mozgókép beküldője: 
Kép keletkezési ideje: 
1930-as évek
Kapcsolódó bejegyzés: 
Szerző: 
Kép keletkezésének éve: 
1935
Évszámos térképre
4291-925
A bejegyzés szerzőjének életrajza: Hárs József
A fotó készítőjének életrajza: Mende Gusztáv
A bejegyzés létrehozása: 2014. december 28.

Hozzászólások

Dr. Schöberl Miklós Béla képe

Hogy ez a tér mesélni tudjon … mondjuk a Schaffer ház (a tér ékszerdoboza írja az OeZ.) meg a legkisebb ház a Sas tér 7 (Stephan Lőrincz és Dollmayer Paula) lakóinak életéről, ahhoz soproni legyen a talpán (pl. Rakovszky Zsuzsa) aki erre vállalkozik.