A Schöll pékség

Keresés az archívumban

 A Schöll pékség
A Schöll pékség üzletének bejárata az Ógabona tér 28. házban. Az üzlet ajtajában Schöll József pékmester és felesége látható. A felvétel 1940 táján készült.
1
Eredeti méret
 A Schöll pékség
A Schöll sütöde üzletének bejárata az Ógabona tér 28. házban. Az üzlet ajtajában Schöll Józsefné, az üzlet vezetője látható. A felvétel 1940 táján készült.
2
Eredeti méret

Az Ógabona tér 28. szám alatt emberemlékezet óta működött egy kisebb pékség, melyet Schöll József pékmester az 1930-as évek végén bérbe vett, hogy megnyissa saját pékségét. Schöll József a műhelyben dolgozott, felesége az utcára nyíló üzletet vezette. A ház jelenlegi bejárója volt a Schöll család egyetlen szobája. Abban laktak, ott zajlott az életük. A mellette lévő helyiség volt az üzlet, melynek bejárata azóta megszűnt, ablakot nyitottak a helyén. A lakószobán és az üzleten kívüli helyiségeket a pékműhely foglalta el, mely az udvar felé eső épületrészben volt. Schöll József (nekünk, akkori gyerekeknek Schöll bácsi volt) nem csak saját készítésű kenyeret, péksüteményt sütött, hanem a háziasszonyok által, saját otthonukban előkészített kenyeret, kalácsot is, amit reggelenként fehér kendővel letakart szakajtóban hoztak a pékségbe.
Schöll bácsi finom, kenyeret és ropogós kifliket, zsemlyéket sütött, magam is sokszor kóstoltam. Kislányuk, aki a Színház utcai iskola tanulója volt, tízórai szünetben a templomkert kerítésénél átkiabált az üzletben tevékenykedő Édesanyjának:
Anyúuuu! Kérek szépen kiflit!
A csinos, fiatalos Schöll anyuka pedig fehér kötényét telerakva friss, ropogós, illatos sóskiflivel, szaladt az iskolakertbe. Átadta a kifliket úgy, hogy minél több gyereknek jusson ebből a finomságból.
Az 1950-es évek elején nekik is be kellett zárni a pékséget, Schöll bácsi többi kollégájához hasonlóan a Soproni Kenyérgyár alkalmazottja lett. Az üzletet és a műhelyt lakássá alakították. Jó darabig ott éltek. Idővel kiderült, hogy a ház életveszélyes, és teljes rekonstrukcióra szorul. Ekkor másik lakást kaptak, ami szintén az Ógabona téren volt.
A két fénykép segítségével – melyeket leányuk bocsátott a Sopron anno rendelkezésére - sikerül felidézni kedves, barátságos lényüket. Családján kívül biztos többen vagyunk, akik még emlékeznek rájuk.

Forrás: Schöberlné Schöll Helli személyes visszaemlékezései, valamint saját emlékeim.
A két kép Schöberlné Schöll Helli tulajdona, digitalizálásra és a Sopron anno honlapján való közlésre rendelkezésemre bocsátotta.
/Az ajánlott linkre kattintva a ház mai állapotában tekinthető meg a szerző felvételén. - A szerk./

Kép típusa
Fotó/Mozgókép készítője
Kép/Mozgókép beküldője
Kép keletkezési ideje
1940 körül
Szerző
1940
A bejegyzés létrehozása: 2015. április 29.
Kérjük, ne használja a képernyő nyomtatást a képek másolására! Köszönjük.