A selmeci főiskola idetelepítése
Amikor Selmecen 1918. októberében véget ért az oktatás a főiskolán, azonnal számos magyar város jelentkezett, hogy otthont adna a költözés előtt álló főiskolának. Sopronnal szemben számos aggodalom merült fel, többek közt az, hogy drága és hogy mindig fúj a szél. Thurner Mihály polgármester azonban kitartóan ostromolta az illetékes miniszereket, sőt a város lakóihoz is kérvénnyel fordult, hogy azok "a lakásoknak minél tömegesebb számú felajánlása által a főiskolának elhelyezésében kezemre járni szíveskedjenek." Vonatkozott ez a kérelem üres álló lakásokra csakúgy, mint az esetlegesen albérletnek felajánlható szobákra is. A Soproni Napló már 1919 márciusában lelkesítő cikket közölt, mondván milyen sok vidámságot és mennyi életet fognak a selmeciek a városba hozni. A népszavazás után aztán, 1922.február 14.-én a város hivatalosan is megkapta a Honvédfőreáliskola épületeit a főiskola céljaira, ahová addigi ideiglenes "állomáshelyéről", a korábbi Károly-laktanya épületeiből költözhetett át az intézmény, míg a főreál az így megüresedett épületekben folytatta működését.
Hiller István: Sopron harca a hajdani selmecbányai főiskola idetelepítésére - Soproni Szemle, 1969/2
- A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges
Hozzászólások

A népszavazás kimenetelében, nagy szerepe volt, az idetelepült intézménynek és hallgatóinak....
- A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges