A Szent Farkas-templom

Keresés az archívumban

Helyszín
A Szent Farkas-templom
1
Eredeti méret
A Szent Farkas-templom
2
Eredeti méret

Mende Gusztáv felvételei Balfon készültek, sajnos sok információnk nem volt a fotókról, Hárs József azonban megosztotta velünk gondolatait a felvételek kapcsán:

1. kép
Virágzó fa, a három gyereken vékony ruha, az előttük haladó fiatalabb nőn sötét ünnepölő, hátrább az idősebb asszony sötét ruhája különösebben nem jellemző sem korra sem alkalomra. Határozott céllal igyekeznek a templomocska felé, időben fognak odaérni a szertartásra. Még azt is megállapíthatjuk, hogy nem ismeretlen számukra a hely, hiszen a gyerekek sem nézelődnek másfelé. Különbenis nagyobbacskák, nem kell, hogy előre soroljanak be, még kevésbé, hogy a többiekkel kézen fogva. Szélcsendes, napsütötte tavaszi nap, nem kell tartani esőtől sem. A fotós nem okoz feltűnést. Már végignéztek rajta a hosszú úton, maga az exponálás - gyakorlott fényképező lévén - a fejben elhatározott pillanat után minden fölösleges mozdulat nélkül lezajlott. Számunkra annyi maradt, hogy feltegyük magunknak a kérdést: mi lesz a következő képen.

A Balf nevezetességei között számon tartott középkori eredetű, gótikus templom egy ideig az evangélikusoké volt. 1673-ban szerezte vissza a katolikus egyház. Csatkai szerint valószínűleg ekkor kapta mai nevét. Vártemplomként szolgált, körülötte fallal. Temetkezési hely. Német megfelelője Wolfgang. Bencés, Regensburg püspöke. Misszionáriusként járt Magyarországon, s nevelője volt Szent István feleségének, Boldog Gizellának.

2. kép
Vége a szertartásnak. Kerek negyven hívő lehetett benn. A legvalószínűbb, hogy vasárnapi szentmisén vettek részt. Az a nő, aki az első a képen, féltőn tart valamit a kezében. Ez az egyetlen tárgy, amely kapcsolatba hozható bármiféle eseménnyel, aminek jelentősége volt a benti szertartásban. Szent Farkas napja október 31., tehát nem jöhet szóba ezen a késői tavaszi napon. A hívők csoportja nem áll össze sem kirándulók, sem egyleti találkozók, sem esküvőn részt vevők, sem keresztelők meghívottaivá. Zászlók sincsenek. Semmilyen jele sürgölődő szervezésnek. Nők és férfiak, gyerekek és felnőttek rendezetlen csoportja. Hazulról jöttek, haza mennek, még csak a temető sírkövei sem térítik el őket a várfalak közé. Pedig valamilyen oka lehetett Mendének, hogy annyit várt a második expozícióval. (amíg egy mise tart szentbeszéddel). Egy feltételezhető: anyaggyűjtés nagyobb csoportosulás megfestésére. Volna valaki, aki végignézné a harmincas években festett képeit csak azért, hogy például azt az első nőt, kezében valami megszentelt tárggyal, megtalálja?

Kép típusa
Fotó/Mozgókép készítője
Kép/Mozgókép beküldője
Kép keletkezési ideje
1930-as évek
1930
8844-4772
1931 turista térképre
A bejegyzés létrehozása: 2017. március 3.
Kérjük, ne használja a képernyő nyomtatást a képek másolására! Köszönjük.