A Szent György utca és az Új utca 1943-ban

Hozzászólok
Az Új utca és a Szent György utca találkozása

id. Konok Tamás felvételén az Új utca eleje látszik a Szent György utca felől nézve. A kép érdekessége a felvételen bal oldalán látható Berczeller-ház, mely a háborúban súlyosan megsérült, helyén később felvonulási épületek és egy park volt, majd itt épült fel a Vasalóház. A fotón szemben látható a Gambrinus vendéglő. A felvételt készítő id. Konok Tamás számos fotóját a közelmúltban bemutató Fortepan szerkesztője, Tamási Miklós így írt id. Konok Tamásról:

"id. Konok Tamás (1899-1971) művész és katonatiszt volt egyszemélyben. Az 1930-as évek közepétől korának fotós krónikása. Győr, Sopron, a Szigetköz és szülőföldje, a Felvidék voltak legkedvesebb fotótémái. Mint hivatásos katonatiszt és amatőr fotós, a haditudósító század egyik parancsnokaként, páratlan képeket készíthetett 1942-ben, a keleti fronton. Egy igazi anti-Capa volt, aki kerülte a riport helyzeteket és szívesebben készített komponált felvételeket. A háború után kedvelt hobbijából kényszerű hivatás lett. Miután a honvédségtől elbocsájtották, ötven évesen fotós mestervizsgát tett és megélhetésképp műhelyt nyitott a saját győri lakásában."

A felvétel párja, mely hasonló szögből 1937-ben mutatja az utcát ebben a bejegyzésben tekinthető meg.

Kép típusa: 
Fotó/Mozgókép készítője: 
Kép/Mozgókép beküldője: 
Kép keletkezési ideje: 
1943
Szerző: 
Kép keletkezésének éve: 
1943
Évszámos térképre
3522-1453
A bejegyzés szerzőjének életrajza: Kótai Mónika
A bejegyzés létrehozása: 2013. október 16.

Hozzászólások

Fekete Csaba képe

Gyanítom, hogy súlyos sérüléssel is szebb lehetett, mint a vasaló.