A Szent Mihály utca

Hozzászólok
A Szent Mihály utca

A korabeli képeslapon a már 1459-es feljegyzésekben is említett Szent Mihály utca látható. A felvételt erősen uralja a Szent Mihály arkangyalról, Sopron védőszentjéről elnevezett templom, melynek építését már a XIII.században megkezdték, azonban végül csak jóval később, a XV.században fejezték be.

A templomon kívül a legtöbb soproninak az utcáról a két Mór-ház jut eszébe, mely ezen a képeslapon is látható, és mint sok másik, a háború előtt készült fotón, ezen a képen is láthatjuk, hogy a két ház egyikében Leitner Jónás vegyeskereskedése működött. A takaros portál gazdája 70 éves korában, 1944-ben Auschwitzban hunyt el.Az 1950-es években, amikor egy ideig a védőszent nevét Kellner Sándoréval helyettesítették az utcanévtáblákon, a Mór-házakat felújították, az üzlethelyiséget pedig megszüntették.

Az utca neve 1969-ben ismét változott, ekkor keresztelték Pozsonyi útra, végül visszakapta eredeti nevét.

Kép típusa: 
Kép keletkezési ideje: 
1930-as évek
Szerző: 
Kép keletkezésének éve: 
1930
Évszámos térképre
6575-1122
A bejegyzés szerzőjének életrajza: Kótai Mónika
A bejegyzés létrehozása: 2014. november 13.

Hozzászólások

Horváth Péter Pál képe

A kép a húszas években készült, mert még burkolatlan a járda, valamint az úttest, és a baloldali szomszédban nem látható hentesbolt. A villanyvezetékek is a korábbi állapotot idézik ...