A Szentlélek-templom és Dorffmaister István emléktáblája

Hozzászólok
A Szentlélek-templom 1969-ben
Dorffmaister István emléktáblája

A Szentlélek-templom 1969-ben G.Nagy Béla felvételén. Mivel a templom belső tereit Dorffmaister István freskói díszítik, halálának 200. évfordulóján a templom homlokzatán helyezték el a művész soproni emléktábláját. Az 1997. május 29-én felavatott, Soltra E. Tamás által készített dombormű a festőművész nevét 1927 óta viselő utcában állít örök emléket Dorffmaister Istvánnak. Felirata a következő: "[Dorfmeister István] 1729-1797 festő halálának 200. évfordulójára állíttatta Sopron város közönsége”.

Az emléktáblák mindig egy tartalmas életút mementói az utókor számára, azért hogy emlékezzenek eleikre, akik kimagasló teljesítményt nyújtottak az élet valamely területén. Legtöbbször hajlamosak vagyunk elsétálni ezek mellett a táblák mellett, anélkül, hogy jelentőségükbe belegondolnánk. Megszokja őket a szemünk, hozzátartoznak egy-egy épület arculatához. Pedig sokszor amellett, hogy emlékeztetnek, komoly művészi értéket is képviselnek, nem egyszer jeles alkotóművészek műremekei. A Sopron anno-n a régi felvételek mellett megjelenő jelenkori emléktábla fotókkal szeretnénk ráirányítani a figyelmet a házfalakon velünk élő történelemre. Bízunk benne, hogy ha legközelebb egy itt bemutatott tábla előtt visz el az útjuk, megállnak majd egy pillanatnyi időutazásra és képzeletben - vagy akár valóságosan is - fejet hajtanak azok előtt az egykori soproniak előtt, akik nélkül a mi mai Sopronunk nem lehetne olyan, amilyennek ismerjük.

Kép típusa: 
Fotó/Mozgókép készítője: 
Kép/Mozgókép beküldője: 
Kép keletkezési ideje: 
1969. augusztus 20.

A festőművész nevének két írásmódja ismert és használt, az emléktáblán és azaz utcanévtáblás a Dorfmeister változat olvasható.

Kapcsolódó bejegyzés: 
Szerző: 
Kép keletkezésének éve: 
1969
A bejegyzés szerzőjének életrajza: Kótai Mónika
A fotó készítőjének életrajza: G. Nagy Béla
A bejegyzés létrehozása: 2020. július 5.