Amikor soproni épületek múltját próbáljuk feltárni, szinte megkerülhetetlen forrás Thirring Gusztáv 1941-ben napvilágot látott munkája, a Soproni házai és háztulajdonosai 1734-től 1939-ig. Jómagam is sokat forgatom a kötetet, de csak ritkán teszek említést a bejegyzésekben egynél, esetleg kettőnél több egykori lakóról - őket többnyire érdemeik miatt szoktam megemlíteni.
A Színház utca 1-es számú ház tulajdonosának listáját átböngészve úgy gondoltam, bár nem szélesebb körben ismert nevekről van szó, mégis érdemes néhányukat kiemelni - maguk a nevek és a foglalkozások megadják a választ a miértre.
A 18. század végére visszapillantva Eichelberger János Lénárt kávéfőző neve tárul elénk, nem sokkal később, az 1800-as évek elején már Wiedenhüller Bálint rozsólióégető következik a sorban. A gyümölcsökkel és fűszerekkel ízesített szeszesital előállítója után a sorban 1840-ben Reichenhaller Gottlieb városi tanácsos nevét olvashatjuk a felsorolásban. Még mindig a 19. században járunk, amikor gyors egymásutánban két hölgy, Sitzinkopf Regina (1850) és Hiermayer Anna (1885) is felbukkannak a tulajdonosok között, majd egy nagyot ugorva egészen 1930-ig Mayer Valpurga nyelvtanárnő és Ofner Jánosné zárják a sort.
A könyvben. Hiszen ha elsétálunk az épület előtt, akkor azt is megtudhatjuk, hogy 1919-20-ban bizonyosan itt lakott Tóth Gyuláné (sz. Iliás Julianna), akinek a lakásában működött a Soproni Kommunista Fogolyszöktető és Támogató Szervezet. Az eredetileg kalaposként és divatvarrónőként tevékenykedő hölgy a Tanácsköztársaság bukása után végezte politikai tevékenységét, melynek a Soproni Városszépítő Egyesület 1979-ban állított emléktáblát. (ld.2.kép) Ha pedig a most bemutatott, 1960 körül készült felvételre pillantunk, még egy nevet kapcsolhatunk az épület múltjához, noha nem tudjuk, hogy bérlőként vagy tulajdonosként, a sor végére mindenképpen Horváth László kárpitos nevével tesszük fel a pontot.
Bár “csak” egy felsorolás, bár “csak” nevek - no meg egy emléktábla és egy üzletportál -, egy kis fantáziával az ismeretlen nevek mögött is megeleveníthető a ház képzelt múltja. Már ha a nevek valóban ismeretlenek. Önök találtak ismerősen csengő neveket? Esetleg egy rokon nevét? S ha ezúttal nem is, eljátszottak már a gondolattal, hogy - feltéve, hogy régi építésű ház az otthonuk - vajon kik éltek az Önök házában, lakásában egykor? Én szerencsésnek mondhatom magam, a kötet már hosszú évekkel ezelőtt választ adott a kérdésemre. Miközben elrévednek a Színház utca 1-es számú ház egykori tulajdonosainak nevein, és átböngészik a mellékelt fotókat, ha tehetik, lapozzák fel a neves soproni, Thirring Gusztáv kötetét. Másként fognak nézni aztán már az otthonukra, ebben biztos vagyok.
---
Bejegyzésünk közreadása után olvasóink megerősítették, hogy Horváth László tulajdonosa volt az üzletnek.
Thirring Gusztáv: Sopron házai és háztulajonosai 1734-től 1939-ig, Sopron 1941.
Hárs József, Dr. Faragó Sándor, Grábits Frigyes: Munkásmozgalmi emlékhelyek Győr-Sopron megyében 1986. p. 264.