A Tavaszi parádé a Városi Moziban

Keresés az archívumban

A Tavaszi parádé a Városi Moziban
Eredeti méret

Valószínűleg bemutatóra készülhetett a Városi Mozi, amikor ez a felvétel készült az épület díszes homlokzatáról. A hívogató plakát tanúsága szerint a szakmai közönségnek már 1934-ben, a nagyközönségnek azonban csak 1935-ben bemutatott Gaál Franciska film, a Tavaszi Parádé soproni - egyik - első vetítése lehetett a kép készítésének aprója.

A zajos sikert aratott filmről eképp írt a Színházi Élet 1934-ben:

"Térjünk vissza a parádéhoz, mely annyira zsúfolt, hogy helyet is alig lehet kapni. Élénk bizonysága annak, hogy a publikum még mindig nem tombolta ki, vagy élte túl a békeidők utáni honvágyát. Ferenc Józsefi idők, boldog Bécs, ballonujjak, sleppek, Burgmusik, Heuriger-kocsma, Práter, kocsikorzó a Hauptalleen, katonai parádé. Ebbe a világba csöppen be egy édes kis magyar parasztlány, Gaál Franciska, azaz Marika. Marika nénikéje pékné, még pedig híres pékné, mert az ő üzletéből kerül ki az a napi két sóskifli, melyeket Ferenc József császár tízóraira elfogyaszt. Marika a péküzlet ajtajából meglátja az elvonuló Burgmusikot és a zenészek között egy szép fiatalembert, a dobost, Jurek káplárt. Marika és Jurek egyetlen pillantást váltanak — többit tudjuk... "

A Magyar Filmadatbázis pedig így fogalmaz, immár napjainkban:

"Marika, a falusi lány a nagyvárosba vágyik, de apja nem engedi. Aztán egy jóslat hatására mégis díszes ruhába öltözik, és elindul Bécsbe. Egy félreértés miatt azonban a Radetzky palotába jut, ahol éppen bál lesz. A lány nagy sikert arat, és beleszeret egy dobosba. A zenész ihletet kap Marikától és komponál egy új indulót. A lány úgy dönt, beajánlja a császárhoz."

Az egykori moziról a fotó feletti "Városi Mozi" címkére kattintva számos felvétel érhető el, sajnos arról is, miként vált a földdel egyenlővé az 1960-es évek második felében.

Kép típusa
Fotó/Mozgókép készítője
Kép keletkezési ideje
1935-36
Forrás
Szerző
1935
4133-1262
Évszámos térképre
A bejegyzés létrehozása: 2017. november 3.
Kérjük, ne használja a képernyő nyomtatást a képek másolására! Köszönjük.