A Templom utca 5. számú ház

Hozzászólok
A Templom utca 5.
Emléktábla a Templom u. 5-ös számú ház falán

Az 1960-as évek közepén készült képen a középső épület a Templom utca 5. számú ház, mely itt még helyreállítás előtt látható. Ebben a házban működött a Soproni Múzeum elődje, az 1867-ben a városi polgárság értelmiségének kezdeményezésére megalapított "Történészeti és Művészeti Egylet". Az épületet a '60-as évek második felében újították fel, ekkor homlokzata némileg megváltozott, mivel azon gótikus ablakmaradványt, csúcsíves pinceajtót és egy résablakot is feltártak.

A soproni "Múzeum Barátok Köre" 1967-ben helyezett el emléktáblát a házon, második felvételünkön ez látható.

Az emléktáblák mindig egy tartalmas életút mementói az utókor számára, azért hogy emlékezzenek eleikre, akik kimagasló teljesítményt nyújtottak az élet valamely területén. Legtöbbször hajlamosak vagyunk elsétálni ezek mellett a táblák mellett, anélkül, hogy jelentőségükbe belegondolnánk. Megszokja őket a szemünk, hozzátartoznak egy-egy épület arculatához. Pedig sokszor amellett, hogy emlékeztetnek, komoly művészi értéket is képviselnek, nem egyszer jeles alkotóművészek műremekei. A Sopron anno-n a régi felvételek mellett megjelenő jelenkori emléktábla fotókkal szeretnénk ráirányítani a figyelmet a házfalakon velünk élő történelemre. Bízunk benne, hogy ha legközelebb egy itt bemutatott tábla előtt visz el az útjuk, megállnak majd egy pillanatnyi időutazásra és képzeletben - vagy akár valóságosan is - fejet hajtanak azok előtt az egykori soproniak előtt, akik nélkül a mi mai Sopronunk nem lehetne olyan, amilyennek ismerjük.

Kép típusa: 
Fotó/Mozgókép készítője: 
Kép/Mozgókép beküldője: 
Kép keletkezési ideje: 
1960-as évek közepe
Kapcsolódó bejegyzés: 
Kapcsolódó kiadvány: 
Forrás: 

Domonkos Ottó: Kézművesség – népművészet (A Soproni Múzeum állandó néprajzi kiállítása) / 1. A múzeum és a néprajzi gyűjtés vázlatos története

Szerző: 
Kép keletkezésének éve: 
1965
Évszámos térképre
A bejegyzés szerzőjének életrajza: Kótai Mónika
A bejegyzés létrehozása: 2013. június 18.

Hozzászólások

Ősz Zoltán képe

Ez az evangélikus templom előtti kis tér, ahol a Kolostor és Templom utca elágazik. A Fodrászat "Mozsolitsné a sarkon" hirdette magát, amit még anno a Ludas Matyiban is megjelentettek kétértelműsége miatt. Sajnos, Mozsolitsné idén (2013-ban) elhunyt.
R.I.P.

Kótai Mónika - szerkesztő képe

Milyen jó lenne most látni azokat a hirdetésket!

Péntek György képe

Bizony, mennyit játszottunk a környéken. A szóban forgó házban laktak a Sipőcz testvérek, sokat szaladgáltunk, az öreg Bakóbácsi ( az evangélikus templom sekrestyése volt ) bosszantására. A Mozsolicsné és a Nix Mátyás fodrászüzlete nagyon híres volt. Már hajnalban ott álltak a hölgyek, várták, hogy kinyisson.