A Testvérület kereszt az 1980-as évek végén

Keresés az archívumban

A Testvérület kereszt
Eredeti méret

A soproni Városplébánia honlapján dr. Baranyai Lenke tollából olvashatunk néhány gondolatot a régi Szent Mihály-temetőben álló Testvérület keresztről. Őt idézzük:

" ... a gondolatébresztő, allegorikus síremléket, a Katolikus Testvéregyesületet újjászervező Micsánek József városplébános tervezte, és 1829-ben állították fel. (Horváth Imre városplébános úr kutatása szerint.) A műemléket 2014-ben restaurálták. Sütő József kőszobrász, restaurátor végezte a munkálatokat. Középen, az úttal szemben bejárat vezet valahova, messze. Növények levelei zárják el az utat. Oldalt botjára támaszkodó, fáradt, öreg vándor ül. Testbeszéde töprengő: van-e útjának folytatása, vagy végleges a vég? A Biblia tanítása szerint a földi élet után a holtakat megmérettetés, majd örök élet várja. Ezt hirdeti a vándorral szemben álló kőtömb felirata.

Sarkady Sándor fordításában:

Ich reise in die Ewigkeit
Wo komm ich dort einst hin?
Wohin der Weg am Ende führt
Auf dem ich jetzt bin.

Az öröklétbe indulok
Rá mikor lelek?
Az út, amelyen most vagyok
Végül majd elvezet.

A műfordítás a neves soproni költő egyik utolsó munkája volt."

Kalmár István felvétele az említett renoválás előtt mutatja az akkor még rendkívül rossz állapotú alkotást.

Kép típusa
Fotó/Mozgókép készítője
Kép/Mozgókép beküldője
Kép keletkezési ideje
1980-as évek vége
Szerző
1989
6286-1985
Évszámos térképre

Hozzászólások

Dr. Schöberl Miklós Béla | 2019. szeptember 3. 10:56

Katolikus testvéregyesület a város legrégebbi egyesülete 1751-ben alakult. Célja az imádság mellett a szegény beteg tagok ingyenes gyógykezelése és ellátása, a meghalt szegény tagok eltemetése. Az egyesület elnöke 1892-ben Póda Endre, orvosa dr. Gerronai-Kossow Imre.

A bejegyzés létrehozása: 2019. szeptember 2.
Kérjük, ne használja a képernyő nyomtatást a képek másolására! Köszönjük.