A Tschurl-ház bontása

Keresés az archívumban

1938-ban az üzlettulajdonosok és a közvélemény nyomásának engedve megnyitották a Mátyás király utcát az egykori Tschurl-ház lebontásával. Az 1924 óta gyalogos átjáróként működő épület a vasút felé irányuló közlekedésben fontos szerepet töltött be, így várható volt, hogy az autók számára is szabaddá teszik az útvonalat. Az 1938-as év nyarán Diebold Károly megállt a Széchenyi téren, hogy végigfotózza az eseményt. Talán érezte, hogy számára is jelentős változást hoz ez a pillanat. Miért? Mert a Móricz Zsigmond utca sarokházának Mátyás király utca felőli homlokzatosítása után itt működött később a „Diebold Foto” néven megnyitott fotográfiai műterme. Talán már ekkor megálmodta üzletét a város egyik legforgalmasabb helyére!

/Érdekesség, hogy az épület átalakítására kiírt 1934-es tervpályázaton végül nem hirdettek győztest. Az első helyezett Thomas Antal egy hatalmas, íves kaput képzelt a házból kialakítani, melynek csak ablaksora maradt volna meg, a második díjat elnyerő Schaefer Ferenc szinte egészében meghagyta volna az épületet, ám egy tágas kaput nyitott volna a közepén a gépjárműforgalom számára, míg Füredi Oszkár pályaműve pusztán egy karcsú, ívelt kapuval emlékezett volna meg az egykor a területen állt épületről. A tervekről készült képek a Soproni Szemle 2010/1-es számában tekinthetők meg Kubinszky Mihály Elmaradt építkezések Sopronban című cikkében.- A szerk./

Kép típusa
Fotó/Mozgókép készítője
Kép/Mozgókép beküldője
Kép keletkezési ideje
1938
Kapcsolódó bejegyzés
1938
3978-1833
Évszámos térképre

Hozzászólások

Friedrich Rezső | 2014. december 27. 14:28

Számomra ami új, hogy a páratlan oldalon látható "modern" üzletportálok már akkor is meg voltak! Érdekes...én későbbre tettem volna a keletkezésüket.

Bolodár Zoltán | 2014. december 27. 17:32

A házak végig álltak és az üzlettulajdonosoknak meg volt ígérve, hogy megnyitják az utcát. 1938-ra végig kiépült a házsor és az üzletek már mind megnyitottak. Ahogyan írtam, az üzlettulajdonosok nyomása is siettette a Tschurl-ház bontását.

Friedrich Rezső | 2014. december 28. 10:00

Kösz, Zoltán, azt értettem, csak én a portálok "stílusára" értettem azt, hogy későbbiek. Szinte a mai napig "időszerűnek" (kortalanok) mondhatók...

Németh Szabó László | 2015. december 1. 18:23

Fantasztikus képsor!!!
Mit gondoltok mik lehetnek a befalazásnak látszó nyíláshelyek mind a Somogyi-ház, mint a Domonkos templom oldalában? Azt nem hinném, hogy átjárók volnának, már csak azért sem, mert éppen két szint közé esnek.

Horváth Péter Pál | 2016. május 8. 10:54

Én azt mondanám átjáró volt, a szintkülönbség - akkoriban a lépcsőházi fordulók pont oda estek. A Tschurl ház az 1700-as évek végén a Domonkosok tulajdonában volt, ekkor építhettek átjárókat. A Somogyi házat ebben az időszakban báró Meskó Jakab tulajdonolta, a tehetősek, saját karzattal rendelkeztek a templomban, nem kizárt, hogy a megközelítés is "egyszerűsítve" volt, főleg ha nagy összegű volt az eklézsia támogatása....

A bejegyzés létrehozása: 2014. december 27.
Kérjük, ne használja a képernyő nyomtatást a képek másolására! Köszönjük.