A Várkerület 37-es számú ház udvara
A Várkerület 37-es számú házat a soproniak leginkább a Kispostáról és talán a homlokzatán tündöklő Szent Borbála szoborról ismerik. Csatkai Endre sorait megidézve érdemes azonban az épület múltjával is megismerkedni egy kicsit, s aztán Bárdics József felvételeinek segítségével az udvarban is tenni egy képzeletbeli sétát:
“A Festőköz felé eső ház a XVIII. században a Szent Borbála oltárjavadalmas ház volt; ebben a házban ugyanakkor a Fekete elefánt cégérű fűszeresbolt is működött. Annak tulajdonosa, Buschiatits János szerezte meg a házat 1779-ben. A bolt 1835 körül a Hátsó-kapu 8. szám alá költözött. Egyemeletes ház volt. Mellette előbbre ugró, oldalrizalitos, egyemeletes keskeny ház állott, félemelettel. A két házat 1896-ban lebontották és helyükre Schármár János építész tervei szerint felépült a mai épület, homlokzatán megtartották Szent Borbála kőszobrát. (1750 körül.) Az udvar közepén közfal, ebbe illesztették bele a homlokzaton álló Szent Borbála-szobor eredeti rokokó keretét, fülkéjében újabbkori Szent József-szobor áll (1896). Az egykori boltajtó keretét a hátsó oldal falába építették be.”
- A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges