Amikor a villamosok elindultak Sopron utcáin

Keresés az archívumban

Villamos Sopron utcáin
Eredeti méret

A Soproni Szemle 1968/1. számában, "Az olvasó kérdez - Az olvasó közöl" rovatban jelent meg Ruppeldt Fedor: Sopron a villamos vasút első idejében című rövid visszaemlékezése a soproni villamos üzembeállításának kezdeteiről. Ebből idézünk:

"Magam Liptóból Pozsonyon át utazva Sopronba, a mai Bratislavában a főpályaudvarról a Sopronba vezető vasútállomásra batyuimmal mindig már villamoson mentem, ott láttam először a ló nélkül szaladó masinát. Sopronba 1898 őszén érkeztem meg először, engem is elfogott a soproni láz a többi diákkal együtt. Roppant érdeklődéssel figyeltük, hogy fektetik le a síneket. Okoskodtunk, milyen utcákon megy a vonal, miért ott és miért nem másutt, végül felismertük, hogy a választott vonal volt a legmegfelelőbb, hogy ti. közvetítse az utasok forgalmát a város két vasútállomása között. 1900. május elseje volt azután a nagy nap. Mindenféle nagy urak és hivatalnokok végigjárták a vonalat,utána ezen a napon folyton jártak a kocsik, mindig tömve, mert hiszen minden épkézláb ember, főleg a fiatalság, részt akart venni a dicsőségben, hogy az első napon már utazott villamoson. Emlékezetem szerint az első napon ingyen szállították az utasokat, ami tán már Stephenson óta szokásos minden új vasúti vonal megnyitása napján. Magam is láttam az utóbbi évtizedekben vasúti megnyitások ünnepségén. De az új villamos vonal megnyitása a diákpoézisben is visszhangot váltott ki. A polgárok szinte megittasodva az első szíves fogadtatásától, új vonalakról ábrándoztak. Szóba került a Szent Mihály templom környéke, de az ottani polgárok kénytelenek voltak belátni, hogy a nagy emelkedést nem bírná a villamos, no meg aligha fizetődnék ki. Azután ott volt a Bécsi-domb. Nagyon élénken foglalkoztatta a tervezgetőket. Akkoriban kedves, pázsitos hely volt: juhok legelésztek arra és gyermekek rugdosták a labdát, fogalmuk sem lévén, mik a modern futball szabályai; nyári napokon sárkányt eresztgettek nagy ribillióval. De a józanabb elmék hamar elejtették a gondolatát, hogy a juhok közé villamos vasút járjon."

A teljes írás az Ajánlott linken található pdf file-ban olvasható.

A képeslapon, mely Gyűrű Ernő gyűjteményéből származik, a Széchenyi tér és az Erzsébet utca találkozásánál látható a villamos.

Kép típusa
Kép keletkezési ideje
1900-as évek eleje
Kapcsolódó bejegyzés
Szerző
1906
2346-1779
Évszámos térképre
A bejegyzés létrehozása: 2013. augusztus 22.
Kérjük, ne használja a képernyő nyomtatást a képek másolására! Köszönjük.