Átjáró a Tűztorony mellett

Keresés az archívumban

Átjáró a Tűztorony mellett
Eredeti méret

Az 1880-as években már meglehetősen rossz állapotban volt a régi városháza, ám a város vezetése ahelyett, hogy az épület renoválását szorgalmazta volna, inkább egy új, tekintélyesebb méretekkel rendelkező városháza építése mellett tette le a voksát. Ahhoz azonban, hogy a jóval nagyobb épület megépülhessen, komoly bontási munkálatokra volt szükség, mind a Fő tér, mind az Előkapu területén. (utóbbi helyen a teljes páros oldal elbontásra került, csak a Szent János-kápoln épületét mentették meg.) Az épületek mellett bontani kellett a városfal egyes darabjait is, a munkálatok során alkalmazott robbantások azonban komolyan veszélyeztették a Tűztornyot is. A bontási munkálatok ellen 1890. január 29-én kelt levelében Storno Ferenc is felemelte a szavát:

" ... az új városház hozzáépítése által a torony ugyan a keleti oldalán támaszt nyert, de a nyugati oldalán még régi falak és sáncok maradékai vannak, melyek a szép torony jelentékeny, sőt legbiztosabb támaszát képezik. Most pedig ezen falmaradványokat eltávolítandónak és a tornyot köröskörül szabaddá teendőnek vélik, de ha ez megtörténik, úgy a torony összedőlésétől kell tartani. Véleményem az, hogy a torony biztos támaszát képző falak fentartandók és maga a torony szakemberek által renováltassék. Mert ha a torony mellett lévő bástyák lebontatnak, akkor szerencsétlenség nincs kizárva."

Végül, miután a toronyőr épületet is elbontották, a torony nyugati oldalán egy sikátor maradt, melyen keresztül a gyalogosforgalom bonyolódott le, így a torony alatt nem volt jelentős a közlekedés. Az átjáró helyére a Tűztorony felújítása után 1970-ben épült meg a fogadóépület, mellyel a torony a nyugati oldalról is kellő támasztást kapott.

A fotón a fogadóépület helyéről, nagyon érdekes szögből látható a Városháza, illetve a háttérben a Vasalóház helye.

Kép típusa
Kép/Mozgókép beküldője
Kép keletkezési ideje
1965
Szerző
1965
Évszámos térképre
A bejegyzés létrehozása: 2013. február 1.
Kérjük, ne használja a képernyő nyomtatást a képek másolására! Köszönjük.