Az Alsólövér utca és az Udvarnoki utca az 1960-as években

Hozzászólok
Az Alsólövér utca, szemben az Udvarnoki utca 2.
Az Udvarnoki utca, a kép hátterében az Udvarnoki utca 2.

Ismeretlen fotós felvételei az Alsólövér utcából és az Udvarnoki utcából az 1960-as évekből. Mindkét felvételen jól látható az Udvarnoki u. 2. számú ház, melyben Sopron írója, Becht Rezső élt az 1930-as évek végétől haláláig. Emlékét ma az Udvarnoki utcai homlokzaton emléktábla is őrzi, melynek szövege a következő:

"Ebben a házban lakott élete alkonyán Becht Rezső (1893-1976), Hűségdíjas író, Sopron szépségének emberi és történelmi méltóságának leghíresebb megörökítője századunkban."

Arról, hogy kik és mikor állították az emléktáblát, sajnos nincsenek információink.

Kép típusa: 
Fotó/Mozgókép készítője: 
Kép/Mozgókép beküldője: 
Kép keletkezési ideje: 
1960-as évek
Szerző: 
Kép keletkezésének éve: 
1965
Évszámos térképre
A bejegyzés szerzőjének életrajza: Kótai Mónika
A bejegyzés létrehozása: 2017. október 28.

Hozzászólások

Szalay György képe

Ismereteim szerint ezen a részen tisztviselők lakásai voltak. Több jeles lakója volt az utcának. A 4-es szám 2. emeletén lakott Urbán Ernő honvéd tábori lelkész (eltűnt 1943-ban) özvegye és gyermekei.
http://medit.lutheran.hu/files/urban_erno_irasai.pdf
Később ebbe a lakásba költözött dr. Hováth Zoltán a városi levéltár igazgatója.
Az 1. emeleten lakott vitéz Bánáty György alezredes, a Honvéd Alreáliskola aligazgatója, és felesége, aki számtan, vegytan, fizika szakos tanár volt.
Később ebben a lakásban lakott Szalay Pál a Magyar Királyi Honvéd Légierő főhadnagya, vadászpilóta, oktatópilóta, a legendás Puma Vadászosztály parancsnokának hadsegéd tisztje, később a Soproni Tervező Vállalat árelemzője, és családja. Fia, Szalay Csaba a Corvinus Kör alapítója, titkára.
Az alagsorban vasúti altiszti lakások voltak. Itt élt Németh István vasúti altiszt. Fia, László focista, disszidált, az osztrák LASK kiváló játékosa volt.

Szalay György képe

Az Udvarnoki utca 2. alatt Becht Rezsőn kívül például Missuray- Krúg Lajos népfelkelő-egyetemista, költő-író lakott. http://www.odrportal.hu/kereso/index.php?facet%5Bsource%5D%5...
Vagy például Mihalovits János (költő), festő, tanár, a Petőfi téri iskola korábbi igazgatója.
Ez a ház vonzotta a költőket. Itt lakott Bősze Balázs is.
Két erdőmérnök is élt itt, Kulacsy János és Tanka Sándor.
Innen került Budapestre dr. Várallyay Csaba, aki az ERDÉRT műszaki vezérigazgatója volt.

Kótai Mónika - szerkesztő képe

Le a kalappal, köszönöm szépen! Így már megmarad az utókornak, hiszen mailt is kaptam róla és azt is mentem. :) Sok hasznos infót kaptam belőle én is!!

Harkai László képe

Családsegítő Intézeti sofőr koromban rendszeresen hordtam ebédet Zoli bácsiéknak,amit az akkor még élő,de már idős édesanyja,Gizi néni(ha jól emlékszem a nevére)szokott átvenni tőlem.