Az egykori Ady Endre Kultúrház

Hozzászólok
A textilgyárak kultúrháza átadás után
A kultúrház bejárata az 1980-as években

A háborúban megsemmisült egykori Malátagyár helyén, az Erzsébet-kert mellett 1951-52-ben Winkler Oszkár tervei alapján épült meg a kerthez tágas terasszal csatlakozó Ady Endre Kultúrház. Az előzetes tervek szerint a ház csak a SOTEX kultúrintézményeként működött volna, ám később egy átszervezésnek köszönhetően a négy soproni textilgyár, a Soproni Posztó- és Szőnyeggyár, a Soproni Fésűsfonalgyár, a Soproni Pamutipar Vállalat és az Állami Selyemipar Vállalat közös kultúrotthona lett.

A bejárat két oldalán Buza Barnabás 4-4 mázas reliefjét helyezték el. A színes képecskék a gyárakkal és a kultúrházzal kapcsolatos pillanatokat örökítenek meg.

Az átadás után készült felvétel érdekessége a kert bejárata, melynél kőoszlop gátolta a gépjárműforgalmat. Ugyanitt ma a megváltoztatott nyomvonalú Mártírok útja halad.

A jóval később, az 1980-as években készült fotón a bejárat egy részlete látható.

A kultúrházi funkció megszűnése után a rendszerváltást követően rövid ideig kereskedelmi célokat szolgált az épület, itt működött az Erzsébet üzletház, majd annak csődje után újra kulturális funkciót kapott a ház, jelenleg GYIK Rendezvényház néven ismerjük.

Kép típusa: 
Fotó/Mozgókép készítője: 
Kép/Mozgókép beküldője: 
Kép keletkezési ideje: 
1952 és 1980-as évek
Kapcsolódó bejegyzés: 
Kapcsolódó kiadvány: 
Forrás: 

Winkler Oszkár: Sopron művelődési középületeiről, Soproni Szemle, 1958/1.
Bognár Dezső: A Soproni Tanács 10 éve (III. rész.) / Iskola és kultúra, Soproni Szemle, 1960/3.

Szerző: 
Kép keletkezésének éve: 
1952
1989
Évszámos térképre
3925-2684
A bejegyzés szerzőjének életrajza: Kótai Mónika
A bejegyzés létrehozása: 2017. december 7.

Hozzászólások

Horváth Péter Pál képe

Érdekes, lehet, hogy egyedül én jártam a filmklubba, koncertre /Illés, Omega, Hungária/, sörözni a büfébe, kabaré előadásra ? (No persze a vállalati, iskolai bálok, iskolai ünnepségen való szereplésre, tánciskola, vasárnapi táncmulatság után). Na ja, amikor a Kaszinó kiesett a felújítás miatt, ide tevődött át minden tevékenység ...
https://www.facebook.com/photo.php?fbid=2077243482557120&set...

Friedrich Rezső képe

"Sörözni a büfébe..." annyira, hogy volt egy (eléggé hosszú) időszak amikor a büfé állandó üzemeltetésben volt, vagyis vendéglőként, kávéházként, működött a hét minden napján, nem csak rendezvények alkalmával. A külső terasz is üzemelt nyáron.

Friedrich Rezső képe

Tévedés! A filmklubba, filmvetítésekre én is jártam...az erkély volt erre a legjobb hely.
Itt is, mivel csak egy gépük volt, voltak vetítési szünetek, amíg orsót cseréltek.

Szabó Ferenc képe

Péter nem járt egyedül a "SOTEX"-ba hiszen a középiskolai báli szezon ősztől tavaszig itt zajlott és a leány gimnáziumok báljai különösen nagy érdeklődésre adtak okot annak idején a fiúk körében. Tavasztól a vasárnapi táncmulatságok alkalmából ki lehetett menni az Erzsébet kertre néző teraszra is "levegőzni". Persze a koncertek is megvoltak az akkor fiataloknak.

Horváth Péter Pál képe

A filmvetítésre és a koncertekre gondoltam, mivel ezeket nem említette más. Hozzászólásom folytatásában megemlítettem, a Kaszinó felújításának időtartamában, természetesen mindenki ide járt "szórakozni" ...

Kovács Péter képe

Jártam ide filmvetítésre, koncertre, táncolni, még rajz szakkörre is.
A Sotexnek volt egy klubja is, az emeleten a város felőli oldalon, ahol
sokszor én vertem a lehangolódott zongorát.

Horváth Péter Pál képe

A soproni Ady Endre Kultúrház tervei alapján később Budapesten két kultúrház is épült; közülük az egyik az Ikarusz Karosszéria- és Járműgyár dolgozói, ill. Mátyásföld lakossága részére, 1954–55-ben ...