Az egykori Danis cukrászda

Keresés az archívumban

A Danis cukrászda
Eredeti méret

A Danis cukrászda a Kaszinó épületében működött, majd valamikor az 1950-es évek elején költözött át a Kolostor utcába.

A Sopron anno Facebook oldalának látogatói így emlékeztek az egykori cukrászdára:

Péntek György: "Mindig citrom és csoki fagyi volt.A kávégépük pedig a pult bal oldalán állt egy gyönyörű henger alakú, krómozott masina volt.A turistacsoportok sokat kávéztak a Daniséknál. Aztán ez is a feledés homályába veszik szép lassan."

Friedrich Rezső így emlékezett: "A ház akkor átjáróként is üzemelt, vagyis a cukrászda-bejárattól jobbra a kapu alatt át lehetett jutni az Új utcába. Amikor átsétáltál azon az átjárón, imádni való krémes-illat csapott meg... A bolt belseje világoszöld falakkal várt és a végében keresztben állt a hűtőpult/fagyi-hűtő. Az előtte elterülő tér, fekete fémvázas székekkel, asztalokkal volt nagyon siváran/jellegtelenül berendezve.Ami azonban jellemző volt: kitűnő főzött fagylalt és kevésféle, de nagyon kiváló sütemény.Danisék a házban is laktak, az emeleten, ha jól emlékezem...kár volt azért, amikor bezártak."

Tarcsai Mária pedig a következőket írta:"A Danis cukrászda korábban a Széchenyi téren működött, a kaszinó épületében, bejárata a Széchenyi tér felé volt. A nagyon kedves Danis házaspár vezette. Onnan kipiszkálták őket. ezért átköltöztek a Kolostor utcába, ahol jelenleg a Kolostor presszó van. Kedves és szolid hely volt, remek cukrászsüteményeik voltak, a fagyijukról meg nem is beszélek, annyira jó volt. Zamostny Klári édesapja, Jani bácsi elég gyakran összeterelte a ház gyerekeit és elvitt bennünket a Danis cukrászdába, ahol mindenki kedvére ehetett.Én a citrom és vanília fagyijukat kedveltem legjobban. Egy idő után államosították és beolvadt a Vendéglátóipari Vállalatba és a házaspár a cukrászatban dolgozott tovább, ha jól tudom nyugdíjazásig. (De ez nem egészen biztos) A cukrászda fokozatosan alakult át: kezdetben megtartotta cukrászda jellegét, ahol sütit, fagyit, kávét lehetett kapni, aztán belépett melléje az ital árusítás, ami lassacskán kiszorította először a süteményeket, végül a fagyit. Nekem nagyon hiányzott, mert évtizedeken át, útban hazafelé mindig ott vettem fagyit. Kezdetben a kedves és barátságos Danis házaspártól, később az ott felszolgáló igen barátságos és udvarias hölgytől. A Danis házaspár fagyija és süteményei méltó vetélytársai voltak a Hoffmann és a Hoffer cukrászat készítményeinek."

Köszönet mindannyiuknak, hogy megosztották velünk az emlékeiket!

/A Kapcsolódó bejegyzés első fotóján a cukrászda régi portálja is látható 1955-ből./

Kép típusa
Fotó/Mozgókép készítője
Kép/Mozgókép beküldője
Kép keletkezési ideje
1965 körül
Kapcsolódó bejegyzés
Szerző
1965
Évszámos térképre

Hozzászólások

Kovács Péter | 2014. február 10. 12:58

A 60-as években divat volt a régi portálokat eltüntetni. Az akkori műemléki felfogás
szerint ezek nem illenek a régebbi épületek közé. A 19. századi kiegészítéseket már
nem tekintették műemléknek. A Várkerület régi portáljai is egymás után tűntek el
ebben az időben. Ez történhetett itt is.

Kótai Mónika - szerkesztő | 2014. február 10. 12:59

Talán érdemes lenne a másik képet is feltenni?

Kovács Péter | 2014. február 10. 13:49

A régi portálra nem emlékezem. A fotó alapján írtam a bejegyzést. Martinovicsot
1795-ben végezték ki. A film az összeesküvésről szól. Előfordulhat, hogy a portált
a 18. század végén játszódó filmhez építették díszletnek, de az is, hogy az eredeti
meglévő portált használták. Amit fentebb írtam, viszont tény, hogy a 19. századi
portálokat eltüntették a műemlékesek a 60-as években Sopronban. Sajnos a
Kolostor utca 9.sz. házról más fényképet nem találtam ebből az időből, de korábbról
sem. Így kérdésedre nem tudok egyértelmű igennel válaszolni.

Tarcsai Mária | 2014. február 10. 14:35

Móni igen, feltétlenül....

Kótai Mónika - szerkesztő | 2014. február 10. 19:14

Egy következő körben majd. A presszó nevét javítottam.

Rácz Gábor | 2014. február 10. 14:48

Akiről a Tarcsai Marika írt Jani bácsi, az én nagypapám,neki kelmefestő vegytisztító üzeme volt az Újteleki utca 14-ben. A Zamostny Klári az anyukám másodállásban dolgozott is a cukrászdában. ( a Danisék nem az egykori Omnia presszó felett laktak?? Én úgy emlékszem)

Friedrich Rezső | 2014. február 11. 14:12

Igen, tévedtem a lakóhelyüket illetően. Valóban a Hátsókapu utcában laktak. Elnézést.

Péntek György | 2014. február 10. 14:13

Valóban, az Omnia fölött laktak a Danisék. ( sokat vittem oda a nyugdíjukat) A " termelő az átjáró jobb oldali részén volt a kicsi udvar után. Az emeleten a Tóth kosárkötő lakott. Nagyon jó fonott kerti bútorokat készített. Igazi jó mesterember volt.

Tarcsai Mária | 2014. február 10. 14:34

Elnézést, de kissé helyesbítenem kell a korábban írtakat. A jelenleg ott működő vendéglátóhely pontos elnevezése: Kolostor presszó, legalább is ez van kiírva a bejárat fölé. Nem lehetne a bejegyzésen ezt kijavítani? Úgy látszik nevet változtattak...

| 2014. február 10. 17:48

Egészen apró gyerekként, az 50-es évek végén a Kolostor utca 11-ben laktunk. Sok-sok 50 filléres fagyit megettünk ott! Olyan citromfagyit azóta sem sokszor ettem, ahogy emlékszem! Nagyon kedves házaspár volt!

Kótai Mónika - szerkesztő | 2014. február 10. 19:16

Zoltán, nincs esetleg fotója az épületről abból a korszakból? A családom hosszú évekig ott élt, sok emlék fűz oda. A '90-es évektől ismerem az épületet, mielőtt elköltöztek és bezárták a házat, rengeteget fotóztunk bent, de az 1950-es évekből nincs képem a házról, csak korábbról és ahogy írtam, későbbről.

Kovács Péter | 2014. február 10. 20:29

Móni! Mikori az 50-es évek előtti fotó, azon milyen portál van? Valószínű,
hogy ott a cukrászda előtt is üzlet volt. Hátha kiderül valami! Én nem találtam
korábbi képet.

Kótai Mónika - szerkesztő | 2014. február 12. 16:03

Péter, az a kép van a facebookon, annál kerestük a film címét. Majd átteszem ide is.

| 2014. február 11. 17:44

Sajnos nincsen. Csak emlékeimben él néhány név az ott lakók közül: Schranz, család ( velük laktunk társbérletben az első emeleten, a lovagterem mellett) Csorbáék a földszinten.

Friedrich Rezső | 2014. február 12. 13:37

+ Garasék a 2. emeleten... 1960-tól/feleségem családja/

| 2014. február 13. 07:26

Ha emlékeim nem csalnak, akkor a második emeleten a kapuval átelleni sarokban volt a lakásuk.

Kótai Mónika - szerkesztő | 2014. február 12. 16:04

Köszönöm, a Schranz név ismerős, szerintem ők még a 2000-es években is ott laktak.

Ősz Zoltán | 2014. február 12. 19:18

Szerintem Schranzék a Zichy-Meskó palotában laktak .. a Danis cukrászda feletti rész a Rechtberger család tulajdona volt ( mint ahogy korábban pl. a Templom u. 9. sz. is) és a Vasas illetve a Hirschl család lakott ott bérlőként. Gyakran voltam ott, mert Hirschl Tamás a barátom és amtőrtársam volt a Rádióklubban

Friedrich Rezső | 2014. február 12. 22:08

Mayer Zoltán, az előbbiekben a 11-es számról írt, tehát e Zichy-Meskó házról...mint én is.

Ősz Zoltán | 2014. február 12. 19:18

Szerintem Schranzék a Zichy-Meskó palotában laktak .. a Danis cukrászda feletti rész a Rechtberger család tulajdona volt ( mint ahogy korábban pl. a Templom u. 9. sz. is) és a Vasas illetve a Hirschl család lakott ott bérlőként. Gyakran voltam ott, mert Hirschl Tamás a barátom és amtőrtársam volt a Rádióklubban

| 2014. február 13. 07:25

Igy igaz. A Kolostor utca 11- ben laktunk, ami a Zichi palota. Azért is irtam, hogy a Lovagterem az Schranczékkal közös előszobánkból nyílt. A kapu alatt lakott az akkori csatornatisztító és családja. ( sajnos a név most nem ugrik be, pedig de sokszor hallottam: tanulj, vagy odaadlak mellé inasnak )

Friedrich Rezső | 2014. február 13. 09:30

A földszinten, jobbra, pedig a szigorú, de igazságos házmester: Csóra néni. Ugye?

| 2014. február 14. 08:08

Csóra néni, és a csodálatos húslevese! Egyszer egy vihar során szegények egész húslevese a falon kötött ki a tűzhelyről! (valószínűleg gömbvillám, de ezt csak utólag vélelmezem)

Kótai Mónika - szerkesztő | 2014. február 13. 09:42

Szemben a lovagterem, balra a lakás, jobbra a cselédlépcső. Szerettem azt a helyet.

Péntek György | 2014. február 14. 09:45

A Halvax néni és a fia.A Néni egy picike asszony volt,sok " bibircsókkal" a fia valóban, csatornatisztító volt.

| 2014. március 7. 12:12

Kedves hozzászólok!
Véletlenül találtam az oldalra és a fényképre is.
Nagy örömömre a nagyszülőmről olvastam itt, akiről szinte semmit sem tudok.
Halvax néni és a fia, hisz anyukám Halvax Erzsébet, a Halvax néni egyik lánya...
Szeretném felvenni a kapcsolatot azokkal, akik mesélnének kicsit nekem a nagymamámról, hogy így megismerhessem még őt a múltból.
Nagy köszönettel fogadnék minden információt!
Üdvözlettel: Pátkai Andrásné (Gajda Szilvia Erzsébet)

Kótai Mónika - szerkesztő | 2014. március 7. 22:45

Kedves Szilvia, örülök, hogy megtalált minket, bízom benne, hogy lesznek, akik részletesebben is tudnak majd mesélni a nagymamájáról. Addig is jó böngészést kívánok az oldalon!

Friedrich Rezső | 2014. március 8. 12:35

Kedves Szilvia! Nehéz a nagymamáról írni, mert egy nagyon szerény, halk szavú nénike volt. Többnyire fekete ruhát hordott, a Danival ketten éltek, egymást segítve. Ha valakivel beszélgetett, az a szintén a földszinten lakó-már említett- Csóra néni volt. Nagy ritkán délutánonként kiült a lakásuk elé, az ajtóba és onnan figyelte a ház "történéseit"...kedves, senkit soha nem bántó ember volt! Büszke lehetsz reá.../feleségem beszámolója/

| 2014. március 9. 21:33

Kedves Rezső!
Nagyon meghatott ez a történet. Én még elég kicsi voltam, mikor utoljára találkoztam vele, szinte nem is nagyon emlékszem rá. Aztán meg már csak arra, hogy temetésen voltunk.
Köszönöm szépen.
Vajon kedves feleséged emlékszik-e, hogy voltak lányai, az anyukám és a nővére és persze még egy fia is a Danin kívül. No meg arra, hogy egy jó ideig az anyukám első házasságából született fiúk nevelésében sokat segített anyukámnak. Én ilyen dolgokról is hallottam...
Üdvözlettel: Szilvia

| 2014. március 11. 06:50

Kedves Szilvia! Valószínűleg igaz, mert nem két fiú él az emlékeimben, akik sokszor ott hangoskodtak a kapu alatt. Akkor ( 50-es évek vége) már tíz év felettiek voltak bőven! ( én csak 4-5) Ahogy visszaemlékszem eleven srácok voltak!

| 2014. március 11. 17:55

Kedves Zoltán!
Köszönöm a hozzászólást!
Üdvözlettel: Szilvia

Harkai László | 2015. június 10. 18:00

A Danis házaspár 1979-ben még biztosan a papréti cukrászüzemet vezette,rövid életű Füszértes kocsikisérő koromban többször vittünk nekik árut,talán még a Péntek Gyurival együtt is,hiszen Ő is ott dolgozott akkortájt!

Harkai László | 2015. június 10. 18:02

Mármint a Füszértnél.

Péntek György | 2015. június 10. 21:13

Valóban, Harkai Laci! Bár ha nem írsz ki, bizony rá nem jöttem volna, hogy együtt cipeltük a lisztet,cukrot meg mindent a papréti termelőbe. Bár ott már csak a Danis bácsira emlékszem. Szerintem a felesége ott már nem dolgozhatott. Az omnia fölötti szép polgári lakásukra viszont emlékszem. örülök, hogy itt a Sopron Anno n összefutottunk, annyi év után.

Harkai László | 2015. június 11. 14:10

Kedves Gyuri!
Az öröm kölcsönös,bár én már régebben is felfigyeltem a nevedre,csak valahogy nem volt apropója a megszólításodnak!Egészen eddig!

Kőmíves Péter | 2019. október 7. 20:27

Hozzá kell még tenni,hogy a cukrászda udvarán volt a saját cukrászüzeme is Danis Úrnak,és minden nap friss süteményekkel látta el a cukrászdát! Már kora hajnalban szállt fel az illata a finomabbnál finomabb sütiknek! torták,krémesek,habroló,berliner,stb... Egészen nyugdíjba vonulásukig ott üzemeltették a cukrászdát,de náluk szeszt nem szolgáltak fel,az már az utódoknál volt! Nyugdíjba vonulásuk után nem sokkal elhunyt Danis Rezső Úr,neje pár évvel később szintén! Nagy cukrászmester volt!

Kótai Mónika - szerkesztő | 2019. október 8. 10:13

Köszönöm, örülök, hogy sokan őriznek még emlékeket a családról.

Koloszár Miklós | 2019. december 27. 00:03

Nem tudom, jól emlékszem-e, de mintha Danis úr lett volna az elsô fônôke a Borostyán Cukrászdának kb. 64-ben. A Borostyán megnyitásáig mindíg a Danishoz mentünk be anyámmal a vasárnapi mise után a Szent Györgybôl. Aztán már se mise, se Danis.

A bejegyzés létrehozása: 2014. február 10.
Kérjük, ne használja a képernyő nyomtatást a képek másolására! Köszönjük.