Az egykori Fehér ló fogadó és Zrínyi Miklós emléktáblája

Hozzászólok
Az egykori Fehér ló fogadó épülete
Zrínyi Miklós soproni látogatásának emléket állító tábla

Valószínűleg sok profi és amatőr fotóst megihletett Sopronban 1991-es felújítása után a Várkerület 55. számú ház, melyben egykor a Fehér ló fogadó működött. A gazdag történelmi múlttal rendelkező épületet Finta Béla is lencsevégre kapta, valószínűleg 1990 körül. Ekkor már jópár évtizede dísztette emléktábla a ház falát, emlékeztetve a város lakóit Zrínyi Miklós soproni látogatására. A klasszikus szépségű alkotást Bárdics József 2000-ben készült felvételén mutatjuk.

Az emléktáblák mindig egy tartalmas életút mementói az utókor számára, azért hogy emlékezzenek eleikre, akik kimagasló teljesítményt nyújtottak az élet valamely területén. Legtöbbször hajlamosak vagyunk elsétálni ezek mellett a táblák mellett, anélkül, hogy jelentőségükbe belegondolnánk. Megszokja őket a szemünk, hozzátartoznak egy-egy épület arculatához. Pedig sokszor amellett, hogy emlékeztetnek, komoly művészi értéket is képviselnek, nem egyszer jeles alkotóművészek műremekei. A Sopron anno-n a régi felvételek mellett megjelenő jelenkori emléktábla fotókkal szeretnénk ráirányítani a figyelmet a házfalakon velünk élő történelemre. Bízunk benne, hogy ha legközelebb egy itt bemutatott tábla előtt visz el az útjuk, megállnak majd egy pillanatnyi időutazásra és képzeletben - vagy akár valóságosan is - fejet hajtanak azok előtt az egykori soproniak előtt, akik nélkül a mi mai Sopronunk nem lehetne olyan, amilyennek ismerjük.

Kép típusa: 
Fotó/Mozgókép készítője: 
Kép/Mozgókép beküldője: 
Kép keletkezési ideje: 
1991
Kapcsolódó bejegyzés: 
Szerző: 
Kép keletkezésének éve: 
1991
A bejegyzés szerzőjének életrajza: Kótai Mónika
A fotó készítőjének életrajza: Finta Béla
A bejegyzés létrehozása: 2018. augusztus 23.