Az első soproni nagypolgári villa

Keresés az archívumban

A Russ-villa
Eredeti méret

Az első soproni nagypolgári villát Russ János bornagykereskedő építette. Az épület több részletben készült el, először csak a Rák-patakig nyúló, hosszú telek várfalon belüli (Rákóczi utcai) része épült be 1855-ben, majd 1879-ben bővítették az épületet. 1893-ban még egy szárnyat toldottak a lakóház nyugati oldalához, végül pedig az Erzsébet utca felé egy földszintes résszel egészítették ki az épületegyüttest. A Russ család Sopron gazdasági, társadalmi és művészeti életének fontos szereplője volt, a család minden tagja tehetséges muzsikus volt. A villában több zongora, sőt egy orgona is állt, emellett a családnak rendkívül gazdag zenei könyvtára volt, több ezer kottával. "A zenélés igényei erősen befolyásolták az épület szellemiségét és ezen keresztül építészeti-művészeti megformálását is."

/A kép forrása Nagy Alpár: 175 év a Soproni Zeneoktatás Szolgálatában című könyve./

Kép típusa
Kép keletkezési ideje
1800-as évek vége
Kapcsolódó bejegyzés
Forrás

Winkler Gábor: Nagypolgári villaépítészet Sopronban a 19.század végén, Soproni Szemle-2010/1

Szerző
1893
2916-2676
Évszámos térképre
A bejegyzés létrehozása: 2013. október 8.
Kérjük, ne használja a képernyő nyomtatást a képek másolására! Köszönjük.