"Az építkezés előmunkálatai"

Keresés az archívumban

Címke
Az építkezés előmunkálatai
Eredeti méret

A képen a nemrég végleg megszűnt belvárosi élelmiszerüzlet, az egykori Stark ABC telke látható, vélhetőleg valamikor az 1960-es évek végén. A területen egykor állt épületek a háborúban elpusztultak, a háború után az üres telket az Erdészeti Technikum használta sportpályaként. Angyalfi Andor felvételén már az látszik, amikor a területet elkezdték előkészíteni az új társasház építésére, mely végül 1969-ben készült el. A fotónak maga a fotós adta Az építkezés előmunkálatai címet.

Kép típusa
Fotó/Mozgókép készítője
Kép/Mozgókép beküldője
Kép keletkezési ideje
1960-as évek vége
Szerző
1967
Évszámos térképre

Hozzászólások

Harkai László | 2013. május 23. 21:40

Ez így(ahogy a Markos-Nádas tréfában mondják) ebben a formában nem igaz!Jómagam 1968 nyarán lettem elsős kereskedő-tanuló,és a gyakorlati oktatásom az akkori ,,Csemege Kereskedelmi Vállalat 132 számú élelmiszer áruházában'' volt,amit az előző évben,1967-ben nyitottak meg!Pár hete a ,,Soproni Téma'' is közölt egy nekrológ-szerűséget az áruházról,ahol szintén tévesen jelent meg a nyitás időpontja,1964,ha jól emlékszem!Csupán pontosítani szerettem volna! Üdv.

Kótai Mónika - szerkesztő | 2013. május 24. 09:24

Kedves László! Köszönöm szépen a kiegészítést. Az 1969-es évszám Dr. Kubinszky Mihály Sopron építészetes a 20. században című könyvében szerepel, ezek szerint tévesen.

Harkai László | 2013. május 25. 15:59

Kedves Mónika!

Nem szeretnék egy nagy tekintélyű professzorral vitába szállni,mi több nem is olvastam e jeles művet,viszont az én állításomat saját kútfőmből származtatom!
Köszönöm a reakciódat!

Kótai Mónika - szerkesztő | 2013. május 25. 16:01

Én pedig örülök a kiegészítésnek, számomra tökéletesen hiteles. Mégegyzser köszönöm!

Dr. Schöberl Miklós Béla | 2016. október 9. 17:59

Stark úr a "Kisalföld" 64.01.11. szombati számában nyilatkozik, hogy a soproni ABC áruház előkészületi munkái 1964 őszén megkezdődnek, így ez a dátum talán a kép keletkezési ideje is lehet.

Kótai Mónika - szerkesztő | 2016. október 9. 18:06

Köszönöm, talán inkább tényleg a '60-as évek eleje, mert 1967-ben már nyitott, gondolom, azért pár év csak kellett, mire elkészült az épület.

Horváth Péter Pál | 2016. október 9. 19:19

1965-ben ásatás, alapozás (fenti kép) folyt a területen, 1966-ban már betonozták az áruház födémjét (forrás: Fortepan, Princ a katona) ...

A bejegyzés létrehozása: 2013. május 20.
Kérjük, ne használja a képernyő nyomtatást a képek másolására! Köszönjük.