Az Evangélikus Tanítóképző, a Képezde az 1900-as évek elején

Hozzászólok
Az Evangélikus Tanítóképző, a Képezde

Az igény az önálló evangélikus tanítóképzésre már az épület felépítése előtt évtizedekkel jelentkezett, mi sem bizonyítja ezt jobban, minthogy a Líceumban már 1829 és 1853 között zajlott tanítóképzés. Később, 1854-58 között ugyanitt már „szemináriumi” osztályokat szerveztek, ahol többek között „tanmódot” és „iskolamesteri alkalmazástant” is oktattak.

Az önálló tanítóképzés tervét Pálfy József lelkész készítette elő, az épület építéséhez közadakozásból gyűjtötték össze a forrásokat. Az intézményi oktatás színvonalát biztosítandó Kolbenheyer Mór és Király József Pál külföldi tanulmányúton gyűjtöttek tapasztalatokat. Útjuk során fontos szerepet kapott az adományok gyűjtése is.

A Handler József tervezte épület alapkövét 1857. július 27-én tették le, az első tanév 1858. október 4-én kezdődött a Képzede utca 14. szám alatti épületben.

1944. október 28-án az épületbe a soproni német katonai parancsnokság költözött. A december 6-i légitámadás során a klasszicista stílusú épület súlyosan megsérült.

1945. március 28-án ismét bombatámadás érte a Tanítóképzőt, mely újfent rendkívül súlyos károkat okozott. Az intézmény tornyának harangját utoljára 1946. május 15-én hallhatta a város lakossága, amikor a szakértői vélemények alapján életveszélyesnek nyilvánított épület alagsorában megtartották a ballagási ünnepélyt. A súlyosan sérült épület nem várta meg míg elbontják, nem sokkal az ünnepség után magától omlott össze.

Helyén - beleértve a kertjét is - később játszóteret alakítottak ki, kerítésén emléktáblával. A gyerekparadicsomot az 1990-es évek elején felszámolták, helyette társasházat emeltek. Az egykori Képezde emlékét őrző tábla ma ennek a háznak a homlokzatát díszíti.

Kép típusa: 
Kép/Mozgókép beküldője: 
Kép keletkezési ideje: 
1900-as évek eleje
Szerző: 
Kép keletkezésének éve: 
1906
Évszámos térképre
1630-1987
A bejegyzés szerzőjének életrajza: Kótai Mónika
A bejegyzés létrehozása: 2017. szeptember 20.