Az Ikva az Ösvény utcánál

Keresés az archívumban

Címke
Az Ikva az Ösvény utcánál
Eredeti méret

Balról az előtérből fordul az Ikva és jobbra elfele folyik az Ösvény utcai híd alá. A Bécsi-domb meredélyén elszórtan házak, fenn a domb közepén látszó nagy épület a mára szépen átalakított, nagy Zeneiaskola, a Patak utcában 32. számú, túlnan, a Szélmalom utcában 17-es. Az épületet a 17. század közepén a jezsuiták számára Konviktusként építették. A barokk stílus jegyeivel feldíszített épületek (a balra álló keskeny, csak fél nyeregtetős alkotás is hozzájuk tartozott). A szerzetesek távoztával, sőt a rend feloszlatásával lehetősége támadt az Esterházyaknak, hogy prózai célokra: terményraktárnak, használják fel. Ezután csak romlott az állapota. Amikor elérkezett a téeszek korszaka, valamelyik közülük telepedett be. A következő időszak a felemelkedésé. A régészek és műemlékesek szállták meg, és az eddigi korszakokhoz képest rövid idő múlva olyan csodálatos zeneiskolát teremtettek belőle, hogy még a Városszépítőktől a 2004. év emléktábláját is megkapta. Ezt évente egyszer ítélik oda annak a létesítménynek, amely azt tényleg megérdemli. Nagy Alpár: 175 év a soproni zeneoktatás szolgálatában c. könyvében szöveg és fénykép bőven található az eseményről és a létesítmény külsejéről és belsejéről.

Az utcáról csak annyit mondhatok, hogy közelében van az egykori Kisuszoda betemetve. Ennél sokszorosan jobban járt a Konviktus.

Kép típusa
Fotó/Mozgókép készítője
Kép/Mozgókép beküldője
Kép keletkezési ideje
1932
Kapcsolódó bejegyzés
Szerző
1932
3675-505
Évszámos térképre

Hozzászólások

Horváth Péter Pál | 2016. május 23. 16:42

A híd után, a kisuszoda kerítése látható, így a '35-ös térképen, az uszoda bejárati hídja elé került jelölés nem tükrözi a fotó készítőjének pozícióját. A fotós koordinátái: B 3675 px F 505 px....

Wallon-Hárs Viktor | 2016. május 23. 17:48

Köszönjük! Javítottam.

A bejegyzés létrehozása: 2016. január 29.
Kérjük, ne használja a képernyő nyomtatást a képek másolására! Köszönjük.