Az Ógabona tér 34-es számú ház 1960 körül

1. A ház első élete

Az Ógabona tér 34. ház szép és romantikus épület lehetett valamikor. Ívelt kapubejárójának zárókövén az 1676. év olvasható, kapualjzata boltozatos. Az udvarba lépve, jobbra barátságos lépcsőfeljáró vezetett az emeleti lakásokhoz. Az udvari szárnyban is volt néhány lakás, alattuk nagyméretű borospince, melynek rácsos ablaka az utcára nézett.
Az 1940-es évek második felében ez a kevés híján háromszáz éves ház a többihez hasonlóan államosítva lett. A korra jellemző lakáshiány miatt több toldaléképületet zsúfoltak az udvarba, és apró, komfort nélküli lakásokat alakítottak ki. Az udvari épületszárny árkádjait befalazták, és a háromszobás emeleti lakásokat kétszobásokká alakították, hogy további lakásokat nyerjenek.

|1|
|2|
|3|

Életkora, és az aktuális restaurálás elmaradása miatt a szép épületegyüttes gyors ütemben tönkrement, végül életveszélyessé vált. Az 1980-as évektől kezdve több helyen alá kellett dúcolni, végül az utcai homlokzati részt is állványzat tartotta meg, amit a járókelők kénytelenek voltak évekig kerülgetni. A lakókat az 1990-es évek elején el kellett költöztetni, a ház kapuját bezárták és sorsára hagyták. A ház Csipkerózsika álomba merült, udvarát belepte a gyom. Úgy tűnt, hogy az egykor oly hangulatos épület léte véget ért. Azt hihettük, előbb-utóbb lebontják és helyére több emeletes modern ház kerül. Szerencsére nem ez lett a sorsa.

2. A ház korábbi lakói

Mielőtt rátérek a ház további sorsára, szeretnék megemlékezni régi lakóiról, akik közül néhányat jól ismertem.

Az 1858-ban született Coriáry Béla könyvkötő családjával az 1800-as évek utolsó évtizedében az Ógabona tér 6. szám alatt lakott. Három gyermekük születésekor (1893, 1896 és 1898) ezt a címet jegyezték be az anyakönyvbe. Az 1902-ben született legfiatalabb gyermek anyakönyvi adataiban már az Ógabona tér 34. cím olvasható. A család az utcai front emeleti lakásában lakott. Dr. Thirring Gusztáv: „Sopron házai és háztulajdonosai 1734-től 1939-ig” című könyv alapján Coriáry Béla az 1910-20 évek között vásárolta meg a házat, halála után a feleség nevére került az ingatlan és ebben az özvegy haláláig nem állt be változás.

|4|

Coriáry Béla a soproni szabadkőműves páholy tagja volt. A páholy tevékenységei között fontos szerepet kapott az ország első közkönyvtárának megalapítása, melynek egyik jótékonyságból dolgozó könyvtárosa lett. A könyvtárat alapító tagok az 19 -20. század fordulója táján a többezres könyvállományt a városnak adományozták. Úgy tudom, ez lett az egyik alapja a Sopron városi közkönyvtárnak.

A Coriáry házaspár négy gyermeke közül az 1893.március 15-én született egyetlen fiú, Coriáry Béla az első világháborúban hősi halált halt, neve szerepel az Evangélikus Líceum (ma Berzsenyi Dániel Evangélikus gimnázium) első világháborús hősi halottainak emléktábláján.

A családfő 1929-ben, felesége 1937-ben halt meg, mindketten a soproni evangélikus temetőben nyugszanak. A házat gyermekeik örökölték, ami az államosításig a tulajdonuk volt.

Két Coriáry testvért személyesen is ismertem: Mártát és Irént, ők halálukig a szülői házban laktak. A környék lakói Coriáry kisasszonyoknak nevezték őket, jóllehet Irén néninek asszonyneve volt: Ujhelyi Ödönné. Az Elzett Lakatosárugyár tisztviselőjeként ment nyugdíjba. Szerénységük és kedvességük miatt közszeretetnek örvendő, tiszteletre méltó hölgyek voltak. Pár hónap különbséggel mindketten 1984-ben haltak meg. Szüleikkel közös sírban, az evangélikus temetőben nyugszanak.

Az egyik földszinti lakásban a szőlőműveléssel és borkiméréssel foglalkozó Flieger család lakott. Náluk hitelbe lehetett bort inni, így a borkedvelő férfiak egész hónapban gondtalanul borozgattak, mert biztosak voltak, hogy fizetésnapokon feleségeik eljönnek, és a férjek torkán lefolyt bor árát kifizetik. Gondolom, a borissza férjek családi estéi ilyenkor veszekedésekkel, és fogadkozásokkal teltek. Másnap aztán – mintha mi sem történt volna- minden folytatódott.

Az udvar közepe táján volt egy kisebb épületrész. Az 1940-1950-es években egy idős néni lakott itt, lakása egyetlen helyiségből állt. Nagymamám minden vasárnap ebédet küldött neki. Egy ideig én voltam az ételfutár, vittem a fonott kosarat, benne egy kis lábos forró húsleves cérnametélttel, egy másikban rántott hús párolt rizzsel, a fedőként használt kistányérban csemegeuborka. Küldetésem nem csak az étel átadására szorítkozott. Meg kellett terítenem az asztalt, kitálalni az ebédet, és megvárni, amíg a néni megebédel. Ezután összeszedtem a szállító edényeket, visszaraktam a kosárba, a néni edényeit is elmosogattam és rendet raktam a parányi, konyhának nevezett sarokban. Ha mindez megvolt, mehettem haza és én is ebédhez ülhettem. Néha úgy éreztem, a néni ebédelése soha nem ér véget, mert minden falat után hosszabb, Frau Steinernek, vagyis a nagymamámnak címzett hálálkodás következett. Ezek az évek is elmúltak, ételfutár küldetésem egy idő után véget ért. Nálam fiatalabb unokatestvér került sorra, mert unokája és támogatásra szoruló ismerőse bőven volt a nagymamámnak.

Más lakói is voltak a háznak, több családra jól emlékszem, különösen azokra, akik huzamosabb ideig itt laktak, de azokról külön nem ejtek szót.

3. A ház újjászületése és második élete

A ház korábbi lakóiról szóló kitérő után visszatérek az Ógabona tér 34. ház történetéhez.

|5|

A pusztulóban lévő házat Dr. Brandt Dietmar fogorvos 1997-ben megvásárolta, az igen rossz állapotban lévő épületet tetőtől talpig restauráltatta, és eredeti szépségében helyreállíttatta. Az újjáépítés jól szervezett, gyors és gondos volt, a kapu eredeti záróköve hamar a helyére került. Az összes toldalék, sufni eltűnt, a korábban befalazott árkádsort kibontották, most eredeti szépségében tündököl. Tágas, napsütéses udvart alakítottak ki. Az építkezés 1998-ban fejeződött be és még abban az évben elnyerte a Soproni Városszépítő Egyesület elismerését.

4. Utószó

A ház felébredt Csipkerózsika álmából és szebb lett, mint valaha. Új nevet is kapott: SAXONIA, ami a helyreállítást végeztető tulajdonos szülőhazájára, Szászországra utal. A ház minden kényelemmel ellátott fogorvosi rendelőként szolgálja a betegeket, szépségével pedig hozzájárul városunk jó hírnevéhez.

|6|

***

Segítségemre voltak:
A cikk megírásánál visszaemlékezéseikkel, fényképekkel, a Coriáry sír felkutatásában, valamint az Evangélikus Levéltárban való kutatással Varga Jenő, Kovács László, Tirnitz Józsefné Irén, Takács Róbert, Horváthné Schuh Vera, Krisch András evangélikus levéltáros, Dr. Brandt Dietmar, valamint az orvosi rendelő alkalmazottai.

Források:

• Berényi Zsuzsa Ágnes: A soproni Széchenyi szabadkőműves páholy története (interneten talált dolgozat)
• A Soproni Evangélikus Lelkészi Hivatal levéltára
• Dr. Thirring Gusztáv: Sopron házai és háztulajdonosai 1734-től 1939-ig

Ajánlott link, amely számos, a tárgyhoz tartozó fényképet tartalmaz: http://indafoto.hu/tacsifoto/ogabona_ter_34_sopron_anno_cik

I.
A dinasztia alapító Buza János

Bulzu Atanáz János egy erdélyi kis faluban, Parácz községben született 1877-ben. Gyerek volt még, mikor elhatározta, ha nagy lesz, ő biz’ világot fog látni. Még a módját is kifundálta. Azt találta ki, hogy kitanulja a borbélymesterséget és beáll vándor-borbélynak. Erős akaratú gyermek lehetett, mert minden így is lett. 1896-ban vándorútra indult, ment, mendegélt heteken, hónapokon, sőt éveken át. Ha eljutott egy településre hajat vágott, borotvált, frizurákat készített. Mikor mindennel végzett, fogta a cókmókját és továbbállt. Volt olyan település, ahol hosszabban elidőzött, ilyenkor beállt egy-egy borbélyüzletbe segédnek. Vándorlása közben mesterlevelét is megszerezte. Munkakönyve szerint dolgozott Debrecenben, Kecskeméten, Nagytétényben, Budapesten.

|1|

Ilyen módon járta végig az országot, végül eljutott Sopronba. Megtetszett neki a város ezért elhatározta, itt fog letelepedni. Sikerült elhelyezkednie Leeb Márton Erzsébet utcai borbélyszalonjában és sokáig ott dolgozott.
Az első világháborúban behívták katonának. A frontra került, ahol szanitécként tevékenykedett: sebesülteket kötözött, segédkezett a tábori orvosoknak, de katonai borbélyként is tevékenykedett. Tábornoktól a bakáig a legkülönbözőbb rangú katonákat borotválta, nyírta. Hosszú sorban ültek és várták, hogy sorra kerüljenek. Haladt a munkával, de a sor csak nem lett rövidebb, mert folyamatosan újak jöttek a távozók helyett.

Egyik alkalommal egy sebesült tiszt került sorra, odalépett hozzá és rutinszerűen megborotválta. Mikor kész lett, a tiszt váratlanul lefordult a székről. Szegény hadnagy! Nem a front pergőtűzében, hanem széken ülve, borotválás közben érte utol a halál.

Bulzu Atanáz János nem szolgálta végig a háborút. Hastífuszt kapott, ezért végleg leszerelték és hazaküldték. Betegségéből kigyógyulva civilként újra dolgozni kezdett, közben családot alapított: feleségül vette Steiger Luise soproni leányt. Házasságukból 1919-ben kisfiú született, akit Károly névre kereszteltek.

|2|

Egy idő után saját borbélyüzletet nyitott a Petőfi tér 6. szám alatt. Évtizedekig szappanozta és borotválta a férfinépet, vágta a hajakat, stuccolta a bajuszokat. Nem csak az üzletben dolgozott, hanem házakhoz is kijárt, sőt a városi kórházban is rendszeresen dolgozott. Betegeket, orvosokat, alkalmazottakat egyaránt ő borotválta, Dr. Király Jenő főorvos is a vendégei közé számított. Egy bőrtáskában - amit mindenhová magával vitt- katonás rendben sorakoztak a mesterségéhez szükséges szerszámok.

|3|

1934-ben Buza Jánosra magyarosította a nevét. Hatvan év szakadatlan munka után 1955-ben hagyta abba a munkát és bezárta Petőfi téri üzletét. Magas életkort ért meg.

II.
Buza Károly és felesége fodrászata

Károly, édesapja nyomdokain haladva szintén borbély lett, mellette tanulta ki a mesterséget. A második világháborúban besorozták. 1944-ben pár nap eltávozási ideje alatt menyasszonyát, Schnell Gertrúdot feleségül vette. Leszerelése után Károly visszatért édesapja szalonjába dolgozni.

|4|

Károly és felesége (aki szakmájára nézve férfi-női fodrász volt) egy korábban más nevén működött fodrászat bérleti jogát 1957-ben átvették, ugyancsak átvették a berendezést is. Régi vágyuk teljesült: az Ógabona tér 36. házban végre megnyithatták saját férfifodrász és borbély szalonjukat, melyet 1961-ben női-férfi fodrászattá fejlesztettek.

|5|

Az üzletbe bekukkantva látni lehetett, ahogy fürgén csattog az olló Károly mester kezében: szappanozott, borotvált, hajat vágott, közben szóval tartotta vendégeit. Kiértékelték az előző heti meccset és latolgatták a következő mérkőzések várható eredményeit. Azok a férfiak, akiket nem érdekelt a foci, fanyelű keretbe foglalt napilapokat, újságokat olvastak. A férfifodrászat kitartó és hűséges vendége a szomszéd házban lakó Szabó Kálmán szabómester hetente háromszor óramű pontossággal megjelent és borotválást kért, időnként hajvágással kiegészítve. Kálmán bácsinak gyenge volt az egészsége, gyakran ágynak dőlt, ilyenkor Károly mester kiment a lakására hogy betegágyában megborotválja. Mindaddig megtette ezt, míg Kálmán bácsi meg nem gyógyult.

|6|

A női fodrász résznél a hölgyek várakozás közben inkább tereferéltek, vagy királyokról, királyi házasságokról szóló színes külföldi magazinokat lapozgattak. Egy ilyen folyóirat akkoriban ritka csemegének számított, ott pedig még válogatni is lehetett. A nők roskadoztak a meleg-dauer ólomsúlyai alatt, mert annakidején még ilyen módszerrel készült a tartóshullám. De mindez mit sem számított, mikor a hölgyek frissen ondolált hajjal, megszépülve, kipihenve léptek ki a szalonból, ugyanakkor a legújabb városi pletykáknak is a birtokába jutottak.

Ennek az aktív időszaknak Gertrúd asszony egyre súlyosbodó betegsége vetett véget. Az 1980-as évek elején a szakmát mindketten abbahagyták és a fodrászatot végérvényesen bezárták. Károly ez után olyan munkahelyet keresett magának, ahol több ideje maradt szeretett felesége ápolására.

***

Buza Árpád visszaemlékezése szüleire és apai nagyszüleire.

Felhasznált dokumentumok:
Bulzu Atanáz János munkakönyve, és korabeli, albumokba rendezett fényképek.

A cikkhez ajánlott képek itt tekinthetők meg:
http://indafoto.hu/tacsifoto/a_buza_fodraszdinasztia