Az Orsolya tér bombázás után
A kép előterében a súlyosan sérült Mária-kút, a háttérben pedig a mai Szent Orsolya iskola épülete és az azóta elbontott, valaha Sopron legszebb barokk lakóházának tartott Lunkányi-ház látható.
- A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges
Hozzászólások

Ahogy elnézem ezt a fényképet, az épületet így kellett volna helyreállítani. Milyen szép lenne most a tér, bár most is lehet jó fotókat készíteni az Orsolya térről, de ennek a helyén épült ház nélkül (lehetőleg)
- A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges

Boronkai Pál a következőket írta a Soproni Szemlébe /1960. XIV./1./
"Építés- és Közmunkaügyi Minisztérium 1949-ben azzal rendelte el, hogy a romokat
nem szabad megtűrni, főleg azonban azért, hogy az akkor államosított építőipari vállalatok dolgozóit
munkával tudja ellátni. Ennek a rendelkezésnek esnek áldozatul az egyébként még helyreállítható, sérült műemlékházak, köztük az Orsolya tér 1., 4. sz. épületek.
A város az elrendelt bontásoknál kikötötte, hogy azokat a legnagyobb gonddal kell végezni, a faragott kőtagozatokat a Gyóni-ház udvarára kell szállítani és ott kell megőrizni. Sajnos, itt sem értünk el eredményt, mert a kivitelező vállalat – a mérnöki hivatal tudta nélkül – utóbb összetörette az ott tárolt kőtagozatokat és azokat egy vidéki laktanya alapjaiba építette be."
Tehát ezeket a házakat nem lett volna szabad elbontani! Az építőipari vállalatok dolgozói
ugyanúgy munkát kaptak volna.
"Budán a várban nem hajtották végre a miniszteri rendeletet és a súlyosan
romos műemléképületeket mind meghagyták és most egymás után állítják helyre művészi tökéletességgel. "
Sopron ezt miért nem tudta megtenni?
- A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges