Az Ujhelyi-ház

Hozzászólok
Az Ujhelyi-ház

1829-ben merült fel az igény arra, hogy a mai Széchenyi tér területét egy nagy épülettel zárják le nyugat felől, az akkor még ott álló három kisebb épület helyett. Az épület 1849-ben készült el, majd 1854-ben bővítették kétemeletessé, 1856-ban pedig hozzátoldották az erkélyt. A házban működött 1849 és 1860 között a Vármegyék kormányzósága. 1884-től a GySEV bérelte az emeletet, hiszen a saját székházuk csak 1898-ban készült el. Az épület az Ujhelyi-ház nevet 1930-ban bejegyzett tulajdonosáról, Ujhelyi Kálmánnéról kapta. A mai bank helyén egykor is működött bank, a Sopronvárosi Forgalmi Bank 1916-ban költözött a helyiségbe és egészen 1926-ig, felszámolásáig fogadja itt az ügyfeleket. A mai bankfiók bejárata felett most is látható a forgalmi bankra utaló három betű: S.F.B. A bank megszűnése után a helyiségbe az Elite kávéház költözött.

Kép típusa: 
Kép keletkezési ideje: 
1900-as évek eleje
Kapcsolódó kiadvány: 
Forrás: 

Hárs József: S.F.B. (Betűk az önkiszolgáló étterem felett) - Soproni Szemle, 1993/4.

Szerző: 
Kép keletkezésének éve: 
1905
Évszámos térképre
2410-1805
A bejegyzés szerzőjének életrajza: Kótai Mónika
A bejegyzés létrehozása: 2013. február 18.

Hozzászólások

Kovács Péter képe

Az épület Handler József tervei szerint épült. A Bach korszakban a "Soproni kerületet" irányították innen, amely a Vármegyék megszüntetése után majdnem az egész Dunántúlt
magába foglalta. Forrás: Czellár Katalin, Sopron. 1982.

Horváth Péter Pál képe

Én inkább 1900-1910 köztinek gondolom a kép készítési idejét, mert állnak a villamos felső vezeték tartóoszlopai, és ha jól látom a sínek is már a kövezetben vannak.
Viszont érdekes a bankról írt ismertető, mert ezen a képen még az utcáról nem építettek bejáratot, és az ablakok is eredetiek (ívelt a felső ablakszem teteje). Viszont az 1922-es képen e helységek felett egy általános biztosító intézet cégtáblája látható....

Hajdu András képe

Ebben a hazban elt (es halt meg 1910-ben) a dedapam. Nagymamam elmondasa szerint a mai napig ott van befalazva a csaladi Napoleon-arany, szoval jo annak, aki megtalalja :)

Kótai Mónika - szerkesztő képe

Hát, ha ebben a nem kis házban rábukkan, meg is érdemli a jutalmat.:)