Bánfalvi életképek 1958-ból

Hozzászólok
Ünneplők Bánfalván 1958-ban
Ünneplők Bánfalván 1958-ban
Ünneplők Bánfalván 1958-ban

Kránitz Józseftől, a családi archívumól kaptuk ezt a három felvételt, melyek mindegyikéhez részletes leírást küldött József, íme:

"Az első képen az akkori ifjúság éppen a besorozást, regrutálást ünnepli Bánfalván, az akkori Fő téren, a mai Hajnal téren. A felvételen a jobb oldalon látható matrózinges legény édesapám: Kránitz Imre. Mivel én akkor még tervben sem voltam, Édesanyám segített a fotón szereplők azonosításában, A Képen látható zenészekkel még szerencsém volt együtt zenélni, (halálukig) így őket én is felismertem:Baloldalon tenorkürtön Schöll Tóbiás, szárnykürtön Scheidl Károly és Baranyai Ernő játszanak. A klarinétost sajnos nem ismertem fel. Az ünneplő fiatalok közt apámon kívül látható még Schwenk Ferenc, Koloszár Ferenc és Balázs Ferenc, A felvétel 1958 Júliusában készülhetett 15-e körül, mert akkor volt Bánfalván Búcsú. A kép a mostani zászlórúdról készült, és a Hajnal tér északi oldala felé néz. A Téren még jól látható a mérlegház--tejesház a patak partján, ami az én gyerekkoromban is állt még, aztán később elbontották. A jó hangulat érződik a képen!!!

A második képen látható épület ma is így néz ki, igaz párszor már változott a funkciója ( itt a képen a Földmívesszövetkezet italboltja volt, később a soproni Áfész Iparcikk boltja lett, ezután itt volt a Hajnalka Presszó, Most pedig a Parola kisboltja. A baloldali szép ácsolt kisház és bejárat a mai napig így néz ki, remélem még sokáig így is marad. A társaság az előző képhez hasonlóan Kránitz Imre, Schwenk Ferenc, Koloszár Ferenc, Balázs Ferenc, a zenészek közül csak Hauschka Ferenc látható helikonon játszott, a többiek takarásban vannak.

A harmadik képen éppen elindult a menet, a kép alapján heten lehettek a bevonulók: Kránitz Imre, Schwenk Ferenc, Hart Lajos, hátrébb: Hart László. a többieket sajnos Édesanyám sem ismerte fel. A Zenészek: Baranyai Ernő- Scheidl Károly szárnykürtön, Schöll Tóbiás tenorkürtön, Hauschka Ferenc helikonon játszott . A menet több mint valószínű a Nika vendéglőbe tartott, hiszen a hagyományos Búcsúbált ott tartották. A felvétel a Hajnal tér azon szakaszán készült, ahol ma a buszforduló található. A képek tanúsága szerint nagy buli volt, a gyerekek is csapatostul követik a menetet.

A felvételeket nagy valószínűséggel Nagyapám: Kránitz Imre készítette a fiáról (Apámról) Őróla annyit kell tudni, hogy ő volt a "Kránitz-Borbély" a faluban, tehát egy központi alak volt a falu életében."

Kép típusa: 
Fotó/Mozgókép készítője: 
Kép/Mozgókép beküldője: 
Kép keletkezési ideje: 
1958
Szerző: 
Kép keletkezésének éve: 
1958
817-3436
Térkép nézetbe kerül: 
Térképre kerül
Turista térképre kerül: 
Nem kerül turista térképre
A bejegyzés szerzőjének életrajza: Kótai Mónika
A bejegyzés létrehozása: 2016. november 16.