G.Nagy László mutatta meg honlapunk facebookos oldalán ezt a fotót, melyet G.Nagy Béla készített. A rajta szereplő személyről akkor még semmit sem tudtunk, de a közösség tagjai segítettek, sőt egy újabb, immár színes, 1970-es kép is előkerült az atyáról, Milkovits Ákos jóvoltából - ez a felvétel egyébként a Hunyadi János utcában készült.
Így emlékeznek a soproniak Bausz István atyára:
Gátas Ferencné: "Bausz István atya, Sopron jellegzetes színfoltja, a sokak által ismert és szeretett "bauszpista". Jó humora volt, vasárnaponként meghívták családokhoz ebédre.Soha el nem hagyott széles karimájú kalapját itt is láthatjuk. A 60-as évek elején a Berzsenyiben is tanított hittant."
Erdélyiné Békés Ilona: "Mindenki csak Bausz Pista bácsinak hívta. A Szent György-templomban volt esperes. Szeretett a piacra járni. Szerintem senki nem tudott és ma sem tud úgy alkudni, mint Ő. Volt egy kis kofferja, azzal járt a piacra. De sokat nevettünk rajta, mikor bevásárol. Rekeszek voltak a kofferban, minden zöldségnek külön helye volt. Már csak kíváncsiságból is mentünk utána, ha mi is pont akkor voltunk a "kisvárkerületi" piacon, amikor a Pista bácsi. Mi a Hegyhát úton laktunk, oda is fel szokott sétálni és ha valakit kint látott a kertben, akkor gyümölcsöt kért. Végigjárta a Lövész utcát, a Hegyhát utat és a Honvéd úton ment vissza. Mindenhol talált valami gyümölcsöt, amiből "pár szemet kért"."
Bencsik Erzsébet: "Nekem az Orsolya téri iskolában hittant tanított és mindig elaludt az órán."
Tirnitz Józsefné: "1951-54 között a Színház utcai Ált. Iskolában tanított hittant, a sokadik órában, amikor az 5-8.osztályból összesen egy osztálynyi tanuló szülei vállalták a beíratást...Engem is tanított, nem volt könnyű dolga, mert egy 11 éves gyerekhez is másként kell megközelíteni a hitigazságokat, meg a 14 éveshez is.....Összegezve így utólag is csak azt mondhatom, hogy a legismertebb bibliai történeteken kívül nem igen tanultunk . Egyébként mint a Belvárosi Plébániához tartozva, a Domonkos-templomban is szolgált, ott is lakott, és ott étkezett a konyhán.... és igaz az, hogy ő volt a beszerző, és a piacon nagyon tudott alkudni. A kofák között nagy szeretetnek örvendett, bizony mindig megtömték a szatyrát adakozásként terményekkel..."
Hozzászólások
Nekem is tanított hittant az Orsolya téri általános iskolában, sajnos többet aludt, mint tanított, így nagyon hiányosak is az ismereteim. Nálunk rendszeres vendég volt, a fix napok augusztus 18, Ilona nap, és december 3, Ferenc nap, szüleimet köszöntötte névnapjuk alkalmából. Jól érezte magát nálunk, anyukám jókat főzött, apukám a saját borából kínálgatta, és ekkor is el-elaludt rövid időre. Szép emlék.
Beküldte: Varga Lajosné
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Mónika, remek történet kerekedett ki az összefoglalásból....
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Bausz atya valamilyen fokon a rokonom, de családom utcai beszélgetésen kívül nem tartotta vele a kapcsolatot, mivel békepapként kikérdező csevegését mögöttes szándékúnak vélték (én gyerek voltam ekkor).
A békepap nem "béke pap" volt, nem a békét hozó egyházi személy megfelelője, hanem a kommunista diktatúra "terméke" volt. Ajánlom figyelembe a wikipedia megfelelő szócikkét.
Azt nem tudom, hogy Bausz atya ártott-e valakinek, de azt igen, hogy a fent említett templomokból egyik napról a másikra "tűntek el" többnyire fiatal, hívők által kedvelt papok. Ő viszont maradt.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Egyébként ő soha nem tartozott a Szt György templomhoz, az Orsolya templom plébánosa volt
Szállóigévé vált mondásai: Egyszer mindenki meghal,még talán én is
Én rákban fogok meghalni! Vacsorákba!
Esküvőn: Kedves ifjú pár! Amit eddig bűnben csináltatok,ezentúl kötelező lesz!
Jó humorú,kissé enyveskezü pap volt,párszor lebukott az ABC-ben,de mindig elnézték neki!
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Úgy tűnik, tényleg jó humora volt.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Érdekes, nekem a Békepap egészen mást jelentett, akkoriban és ma is. Hiszen a 70 es években a különböző felekezetek között nem volt szokás az " átjárás " Ő egy az Istenünk elvet vallva bizony az Evangélikus és a Református gyülekezet rendezvényein gyakran megfordult. Azokban az években aki nem volt a Hazafias Népfront tagja, bizony nem maradhatott a helyén. De ugye, az egyház érdeke volt minden bizonnyal a szeme előtt. Mert ugyan lazítottak a megfigyeléseken, de azért mindent tudtak rólunk. Én nem rovom fel, ha jelentett. Nagyon sok ember zsarolható volt, ezért kénytelen kelletlen tette amit elvártak tőle. Ha a rokonok nem is, az emberek szerették. Bár az ikervári rokon csak szeretettel beszélt róla. Utólag lehet ítéletet mondani! De a negatív ítélet nélkül kijelenthetem, ma sokkal több egyházi személy jelent ( het ) mint annakidején. Csak ma meggyőződésből teszik, akkor sokan kénytelenek voltak. ( Mónika, ha gondolja törölje a hsz. mat, ha úgy érzi nem tartozik a kor jellemrajzához )
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Kedves György, nem gondoltam rá, hogy törölni kellene a hozzászólást, amíg nem sérti valakinek az érzéseit, addig azt gondolom, maradhat.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
"Valóban, igazi 'béke pap' volt."
- erre a mondatra reagáltam azért, mert ez egy helytörténeti fórum és a történeti hűség a fogalmak tisztaságát is igényli.
A "béke pap" ugyanis nem "békepap", lásd például itt: https://hu.wikipedia.org/wiki/B%C3%A9kepapok_Magyarorsz%C3%….
A besúgás megítélése erkölcsi kérdés. (Jelzem, én nem állítottam, hogy személy szerint Bausz besúgó lett volna.)
"... ma sokkal több egyházi személy jelent(het), mint annak idején."
Attól tartok, hogy ez a kijelentés a politikai rendőrség (AVO, III/III) fogalomkörében értelmezve rágalomnak minősülhet, ha nem bizonyított.
Nem tisztem eldönteni, hogy az ilyen tartalmú hozzászólások erre a fórumra valók-e.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Azt gondolom, a hozzászólás jellege mindegy, mindaddig, ahogy ezt Györgynek is írtam, az nem sért meg valakit, valakiket. Így egyelőre nem látok arra okot, hogy a beszélgetésüket törölni kelljen.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Részemről semmi bántót, sértőt nem állt módomba megosztani, Bausz atyát szeméjesen ismerve, a saját tapasztalatomat írtam le, vele kapcsolatba.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Valóban, igazi " béke pap " volt. Nem csinált ügyet abból, ha az evangélikus temetőben volt a temetés. Ő ott is temetett. A 70 es években is szívesen eljárt a más felekezetű templomokba egyházi, de akár más összejövetelekre. Mindenhol nagy szeretet, tisztelet övezte. A piacon nem csak " beszerző körúton " járt, de előszeretettel simogatta a kofákat, néha a feneküket is, nagy derültséget keltve a körülötte állók nagy örömére. Igazi színfolt volt a városban.