Becht Rezső: Lővér

Hozzászólok
Becht Rezső: Lővér

Becht Rezső: Lővér

Az idegen, aki először hallja ezt a szót, nem tud mit kezdeni vele.

Mi lehet az, amiről a soproniak olyan magától értetődően mondják, hogy “vettem egy lővért”, vagy “megyek megnézem, mit csinál a lővér”, vagy “holnapután kiköltözünk a lővérbe”?

Azaz - Nem is így mondja az ős-soproni.

Lővér csak a hivatalos elnevezés, mindössze néhány éves. A bennszülöttek szájában ez a szó ledobja magáról a második ékezetet és visszamódosul “lőverré”. Legalább két generáció kell még, míg a lőverből lővér lesz, bizonyítsa bár megannyi foltos pergamen, hogy a szó az egykor ezen a vidéken élt bessenyő lövészektől vagy lővérektől ered.

A soproni nyelvnek sok ilyen határszéli szava van, de a legfontosabb és a legpótolhatatlanabb a lővér.

Másutt egyszerűen kertet mondanak helyette. Sopronban is vannak kertnek nevezett kertek. Senkinek sem jutna eszébe a várostól északra fekvő Virágvölgyben vagy a Bécsi-dombon lévő kerteket lővérnek nevezni. Lővérré csak akkor lesz a soproni kert, ha azon a széles éven belül fekszik, amelyet északon a város határol, délről és délnyugatról pedig az Egeredi-domb, a Károly-magaslat, Vashegy és Nándor-magaslat erdős lankái zárnak be

Itt, ezen a hullámos, hol hegynek kapaszkodó, hol széles völgyekbe ringó területen alakult ki a lőverek világa. Mert külön világ ez, egy szövevényes, zeg-zugos, zöld útvesztő-világ: száz és száz dús gyümölcsösnek és a környező fenyveseknek, tölgyeseknek és szelídgesztenyeerdőknek gyönyörű egymásba olvadása. Élősövényektől beszegett szűk utcácskák szelik keresztül-kasul, míg bent, a fák sűrűjében színes villák, hűs verandák és wee-kend-házak bújnak meg és ígérnek madárdaltól átszőtt, jószagú békességet.

Lelket zsongató, tüdőt tisztító kis birodalom ez, melyet az osztrák Alpok, a soproni hegyek és erdők lehelete legyez. Alatta a völgyben, Sopron tornyain és tetőjén, a távolban pedig a Fertő tükrén játssza kifogyhatatlan játékát a fény.

Mi, akiknek gyermekkora még a békeévek lővereiben telt el és kora tavasztól késő őszig részesei voltunk a lőver-élet minden rezdülésének, mi ennek a névnek hallatára valami illatszivárványfélét érzünk, melynek színes illatai az ibolyától és orgonától a gyümölcsvirágzás habzásáig, a málnától és kaportól a ciklámenig, a gyümölcsszüret illatkompozícióig és a lángoló őszi lomb kesernyés enyészetszagáig ívelnek.

A pihenésnek, örömnek és boldogító munkának tiszta forrása a lőver. Örökzöld kerete a gyermekkor vérestérdű kalandjainak, az első szerelem szép gyötrelmeinek, a nagy körtefa alatt zajló családi életnek és az öregek békés alkonyának.

Egykor, régen, amikor őseink még a mai Deák térig nyúló városi kertek fala fölé épített kőlugasokban uzsonnáztak és kitekintettek a Szedres mély árka felett az erdős lankákra és szelídgesztenyeerdőkre, egyiküknek eszébe jutott, hogy ott fent, a domboldalban kellene kertet ültetni és egy kis nyaralót építeni, ahová májusban kiköltözhetne a család, hogy október előtt be se jöjjön a kövek közé. Ő lett az első lővertulajdonos, a soproni élet egyik legboldogítóbb formájának ősatyja.

Ma már száz és száz lőver mozaikja borítja a hegyek lábát és a világ felett már évszázados fenyők ágain hintáznak a madarak és mókusok.

Itt már régen otthonra talált demokrácia, mert baráti egyetértésben gondozza a fákat az egyetemi tanár és a kefekötőmester, a munkás és a bankigazgató, a postaaltiszt és az ügyvéd.

Az az első lővertulajdonos volt egyben a soproni idegenforgalom öntudatlan megalapozója is. Nélküle alig született volna meg a Lővér-körút, ahol a két világháború között nemzetközi motorkerékpárversenyeket rendeztek, sem a Lővér-szálló, a Hatvan-ház, a Gruber - vagy a Lővér-fürdő , a nagy kataklizma előtti Sopron pezsgő idegenforgalmának gócpontjai.

Sajnos, az új apokalipszis alumínium-lovasai a lőverek felett is végigdübörögtek. 1944 december 18-án a Ciklámen-szállótól az Alm-vendéglőig végigterítették a halálos szőnyeget. Amikor a füst és a por felszállt, a Lővér-szálló romhalmaz volt, a villák nagy hányada tátongó seb, a bombakráterek partján pedig ott haldokoltak a lőverek kifacsart fái. A háborút követő ínséges idők és a téli hidegek tovább marcangolták az elhagyott lővereket: a verandákat, tetőszékeket, kerítéseket eltüzelték és a békesség sok száz zöld szigete elvadult, lombos köztérré lett.

De a természet újjáépítő ereje nem ismeri a csüggedést. Gyorsan behegeszti a sebeket és kipótolja, amit az ember megcsonkított. És ez az újjászületés magával ragadja az embert is, aki a fájdalom fásult ideje után újra nekiáll, hogy megnyesse az elburjánzott bokrokat, sövényeket és fákat, újra felépítse, ami rombadőlt, virágokat ültessen és újra megteremtse gyermekei számára a csöndes örömök madárdalos otthonát, városa számára pedig ismét életre keltse azt a vonzóerőt, amely visszahívja Sopronnak és a lővereknek barátait.

Az írás a Janus Pannonius Társaság Közművelődési és Szépirodalmi Folyóiratában, a Sorsunkban jelent meg 1947-ben, és az Arcanum Digitális Tudománytár honlapján keresztül értem el.

Becht Rezső honlapunkon közölt írásait a kép feletti Becht Rezső címkére kattintva olvashatják, míg önéletrajzi ihletésű, folytatásokban közölt A bűvös henger című írását Irodalom menüpontunkban találják meg.

Kép típusa: 
Fotó/Mozgókép készítője: 
Kép/Mozgókép beküldője: 
Kép keletkezési ideje: 
1940 körül
Szerző: 
Kép keletkezésének éve: 
1940
Térkép nézetbe kerül: 
Nem kerül térképre
Turista térképre kerül: 
Nem kerül turista térképre
A bejegyzés szerzőjének életrajza: Kótai Mónika
A bejegyzés létrehozása: 2021. május 9.