Becht Rezső: Soproni évszakok. Ősz. -részlet

"Hordók, kádak, puttonyok és vödrök közt ott kuporog az egész háznép nagyanyástól, unokástól az ülődeszkákon és a szekéroldalon s indul kifelé, az északi határba, a soproni gazdapolgárélet legszebb ünnepére, a szüretre. Csöngenek a ködben a szüreti csöngők, visítanak a gyerekek, a gazda pedig a boldogságtól rekedt hangon biztatja az ökröket, hogy „heissz umma!”, amikor felérnek a Szent Mihály-templomnál a dombtetőre és megkezdődik a fehér köd alatt a szőlőlevelek vérvörös tengere. Ezért a napért robotol egész éven át a gazdapolgár. Mert szép a búza, szép a krumpli, a káposzta meg az árpa is szép, még szebb a bab, de legszebb mégis csak a szőlő. Ezért a kényes növényért álmatlan annyi éjszakája, ezért szegi meg a vasárnapi munkatilalmat, ezért veri magát adósságba, ez valamiképpen becsületének egy fontos része és verejtékes életének poézise. Mikor aztán egy őszi reggelen, míg a nap nehéz küzdelem után átvilágítja a ködöt és kezdenek árnyékot vetni a szőlőtök, benyomul a család a hamvas fürtök közé és az első puttony kiönti az áldást a kádba, akkor úgy érzi a gazda, hogy a világ egy nagyon szépen kigondolt valami, parasztnak lenni pedig az egyetlen emberhez méltó foglalkozás. Mögötte az öreg város tornyai törnek át a ködön, előtte a Fertő csillan fel, körülötte egész házanépe sürög, a kádba pedig ömlik a szőlő .... Kell ennél több az embernek?"