Becht Rezső: Soproni évszakok. Ősz. - részlet II.

"A Hubertusz és a Dudlesz közötti réten úgy pattannak szanaszét a szöcskék a lépés nyomán, mint az üllőn a szikrák a pöröly ütésétől. Bennük még vígan feszül az élet rúgója, amely napról-napra lankad a szeptemberi napfényben sütkérező fákban és bokrokban. Lejtőre jutott az élet és az elfáradtak csendes szédületével mosolyogva tűri, hogy a duzzasztó nedvek elapadjanak. Ami a minap még zöld volt és suhogó, ma már sárgul és zörren, ami hangos volt, arra hangfogót szorított a halk évszak, az ősz. A beteljesülés megbékélt mosolya fénylik a tájon. Így: megbékélten, mosolyogva kell örülni a szeptemberi délutánnak, fent a Hubertusz teraszának egy védett szegletében, ahová besimul a napfény, ahol az aranysárga bor körül még lepkék cikáznak és olyan nagy a békesség, mint az asztal mellett heverő komondor szemében. Innen felülről nézve a szem nem lát csak harmóniát. A nyár forrongó nyugtalansága után az élet visszaring az egyensúly nyugalmába."

A fotós, Kovács Károly további szüreti felvételei a Kapcsolódó bejegyzésben található linkekre kattintva érhetők el.