Békebeli soproni nyarak emléke, avagy Nagyuszoda anno

A soproniaknak már a múlt század fordulóján is sok lehetőségük volt a fürdőzésre; 1845 után megépült a Nagyuszoda, 1868-ban a Kisuszoda, majd 1908-ban a Lőverekben nyílt meg az "Erdei Fürdő".

A Nagyuszoda létesítése is az általam szeretett és korábban megénekelt malmokhoz kötődik. Az Ikva vize ugyanis szárazság idején kevés volt Greilinger Kristóf és fia Nándor malmának működtetéséhez. Ezért a két derék molnár úgy határozott, hogy a patak vizét más módon is hasznosítva, a népeknek örömöt és mulatságot, maguknak meg búsás hasznot biztosít. A tanács támogatta Greilingerék ötletét, mert a városiasodó lakosság igényelte ezt az újfajta szórakozást. Így 1845 forró nyarán megnyílt város első, nyilvános fürdője, a Nagyuszoda.

Az időközben állagában sokat romlott fürdőt 1934-től Turcsik József bérlő virágoztatta fel, elsőként kikotortatta a medence fenekét, ezzel megszüntetve az iszaposodást, majd új kabinokat és napozóteraszt építtetett, homokfürdőt létesített, sőt egy vadonatúj játszótér is helyet kapott az uszodában. A gondos gazda azokra is gondolt, akik előnyben részesítették a nemenkénti külön fürdőhasználatot. „Az új bérlő ezt úgy oldotta meg, hogy a bejárattól balra egy 50 méteres medencét ponyvákkal elkerített a napozóterrasz egy részével együtt. Ezen a részen az egész idény alatt reggel 7-től déli fél 1-ig csak férfiak, délután 1-től 8 óráig csak nők fürödhetnek. Ezt a részét a fürdőnek természetesen bárki igénybe veheti, aki nem akar a közösfürdőben megjelenni. A különfürdő teljesen elszigetelt, elzárt. A fürdő többi része állandóan közös.” (Városok Lapja, 1934. július 1.)

Az 1935. évi leírás szerint a medence hossza 200 méter, a szélessége 20–45 méter (?). A kabinok száma 100, a szekrényeké 280 volt.

Lássuk a felvételeken szereplő soproni ifjú hölgy, Magda emlékeit az uszodáról:

„ Amikor vége lett az iskolának, áttettük székhelyünket a Nagyuszodába. Ezt az uszodát az Ikva táplálta és akkor még olyan tiszta volt, hogy a fiúk rákásztak benne. Gyönyörű, selymes zöld vizét mindig elbűvölve néztem, egészen elvarázsolt. Mivel ez természetes víz volt halak, ebihalak mellett piócák is éltek benne. Nem borzadtunk tőlük, egyszerűen csak megsóztuk őket és lepotyogtak.
Ha az időjárás engedte, szinte minden nap kint voltunk. Nagyon jó élet volt ez, remek társaság, csupa fiatal. Az igaz, hogy külön oldalon voltak a fiúk és külön a lányok öltözői, de azután az egész napot együtt töltöttük. Persze garde akkor is volt mellettünk mindig, Ómama az árnyékban kötögetett és élvezte a sok szép kedves fiatal látványát. A fiuk nagyon udvariasak voltak velünk, újabb és újabb játékokat találtak ki a szórakoztatásunkra. Nagy úszóélet folyt, úszó és ugró versenyekkel, úszóoktatással. Egy hosszú rúdon, kötélen tartott bennünket az úszómester és harsány vezényszavakkal instruált. Aránylag hamar megtanultunk úszni. Aki nem volt még biztos a vízben, felfújt marhahólyaggal tartotta fent magát. Barátságok, szerelmek szövődtek a vén fűzfák alatt. Felejthetetlen, boldog idők voltak.”

Farkas Lajosné, született Taby Magdolna (1917-2012) Magdi néni, aki szinte egy évszázadon át élte Sopron mindennapjait - 1917 nyara óta 95 évesen bekövetkezett haláláig. Itt nőtt fel, tanult, lett szerelmes, asszony, anya. Felnevelt négy gyereket és közel 40 éven át tanította, nevelte a város nebulóit is. 1950-ben kapott végleges állást előbb a Halász utcai iskolában, majd az ’50-es évek végétől a Petőfi téren. 1972-es nyugdíjazása után még, testi-lelki erővel bírva, 15 éven át tovább okította, képezte, szerette a jövő nemzedékét régi fészkében a Petőfi téri suliban. Az utolsó pedagógus-éveit pedig a Jereváni fehér iskolában töltötte. És közben átélt forradalmat, háborút, a nyomasztó ’50-es éveket. Megélt örömöt, bánatot, félelmet, barátságot, csalódást; léte együtt lüktetett szeretett városával.

Taby Magdolna visszaemlékezéseinek további fejezeteit a fotók feletti Magda visszaemlékezései címkére kattintva olvashatják, míg az uszodáról készült fotókat a Nagyuszoda címkére kattintva érhetik el.

Figyelmükbe ajánljuk még Becht Rezső nosztalgikus hangvételű sorait is.

A korabeli újságcikket az Arcanum Digitális Tudománytár honlapján keresztül értük el.