Békebeli soproni nyarak emléke, avagy tenisz anno

Keresés az archívumban

Békebeli soproni nyarak emléke, avagy tenisz anno
1
Eredeti méret
Békebeli soproni nyarak emléke, avagy tenisz anno
2
Eredeti méret
Békebeli soproni nyarak emléke, avagy tenisz anno
3
Eredeti méret
Békebeli soproni nyarak emléke, avagy tenisz anno
4
Eredeti méret

Magda, nyár,sport, tenisz… és mindez a ’30-as években, Sopronban.

„Nyár volt! Nyár! Ragyogó, sugárzó, nap simogatta meleg. Végre nem kellett iskolába menni, magolni, izgulni. Szabad madárként reppentünk az életbe. Gyorsan összetrombitáltuk jó kis baráti társaságunkat és szerveztük a vidám programokat. Legkedvesebb elfoglaltságom abban az időben a tenisz volt. Már a képzőben, az Orsolyáknál kezdtem. Tudom, most azt mondjátok, milyen pénznyelő,úri sport ez. De az én időben, a ’30-as években ez nem így volt.

Akkoriban Sopronban nagyon sok pálya működött. A legnépszerűbbnek a Baktert tartottuk, oda jártunk a legtöbbet. Ahol most az egyetem kollégiuma van. Nagyon jól kihasználták az évszakok adományait. Télen korcsolya, nyáron tenisz.

Mehettünk a Paprétre is. Ott is remek sportélet zajlott. Azután az Erzsébet kert. Ahol most a játszótér van, ott volt a gyalogos és tüzérpálya. Mivel a nagybátyám (Ternegg Kálmán) tüzérségi parancsnok volt, oda mehettem délelőtt, vagy kora reggel játszani, mert a felnőttek csak munka után jöttek ki. Olyan jó volt, mert ha éppen nem volt foglalt egy-egy pálya, a gyerekek ingyen játszhattak. Persze a szabályokat be kellett tartanunk. A pályát sértetlenül adtuk vissza és csak saját labdát használhattunk. Rimely Lajcsival és Molnár Zolival nagy csatákat vívtunk. Lajcsinál mindig volt egy kis mész, ha a vonal megkopott, felfestettük. Összeszedtük a szemetet és a bokrok közé suttyant labdákat is.

Örültünk, hogy nem kell korán kelni. De ez csak a kötelező ébresztésre vonatkozott. Ha magunk találtuk ki a napi programot, hát vekker nélkül repültünk ki hajnalban az ágyból.

Nagyon gyakran már reggel fél 6-ra kint voltunk a pályán. 9-fél 10-ig egyfolytában játszottunk. Akkor irány haza. 12-kor ebéd. Kis pihenés, olvasás, hímzés.

Azután könnyededén és vidáman, persze remek társaságban legyalogoltunk a Tómalomra, később ezt már kerékpáron tettük meg. A lenyugvó nap édes sugarai már hazafelé simogatták lepirult bőrünket. Otthon vacsora, majd ha a szülőket rá lehetett beszélni, kimentünk az Erzsébet kertbe táncolni, vagy sétáltunk Deák téren.

Nem is értem ma már, hogy fért bele ennyi mozgás, sport az életünkbe. Talán hosszabbak voltak a napok. Talán jobban kihasználtuk az órákat, perceket. Nem tudom. De nagyon szép volt. Ifjúság.”

A képek a két említett teniszpályán, a Bakteron és az Erzsébet-kertben készültek. Az első két felvételen Magda látható, míg a 3. és a 4. kép az Erzsébet-kerti teniszpályát mutatja Rimely Lajcsival, Molnár Zolival és Breitenbach Klárival,1933-ban.

Farkas Lajosné, született Taby Magdolna (1917-2012)
Magdi néni, aki szinte egy évszázadon át élte Sopron mindennapjait - 1917 nyara óta 95 évesen bekövetkezett haláláig. Itt nőtt fel, tanult, lett szerelmes, asszony, anya. Felnevelt négy gyereket és közel 40 éven át tanította, nevelte a város nebulóit is. 1950-ben kapott végleges állást előbb a Halász utcai iskolában, majd az ’50-es évek végétől a Petőfi téren. 1972-es nyugdíjazása után még, testi-lelki erővel bírva, 15 éven át tovább okította, képezte, szerette a jövő nemzedékét régi fészkében a Petőfi téri suliban. Az utolsó pedagógus-éveit pedig a Jereváni fehér iskolában töltötte. És közben átélt forradalmat, háborút, a nyomasztó ’50-es éveket. Megélt örömöt, bánatot, félelmet, barátságot, csalódást; léte együtt lüktetett szeretett városával.

Kép típusa
Fotó/Mozgókép készítője
Kép/Mozgókép beküldője
Kép keletkezési ideje
1933
Kapcsolódó bejegyzés
Kapcsolódó történet

Magda szája szélén nosztalgikus kis mosollyal emlegette mindig, hogy régen? Régen minden szebb volt, igazibb. A csillagok is fényesebben ragyogtak, tisztább volt az ég és gyengédebben sütött a nap. És megvolt a négy évszak, nem úgy, mint ma, amikor a télikabátból egyszerre a nyári ruhába ugrunk.

Micsoda telek voltak akkoriban! Istenem! Napokon át nagy pelyhekben hullott a hó, tündérbirodalommá varázsolva az ismert soproni utcákat. Hideg volt, de gyönyörű. Járhattunk síelni, korcsolyázni.

Sízni nagyon szerettem és akkor, a ’30-as években ez a szép sport még nem volt olyan költséges, mint manapság. Kellett hozzá egy sítalp, egyszerű kötéssel. Egy jó bakancs, ami nem ázott át, egy vastag igazi posztó nadrág, erről lepergett a hó. A pulóvert magunk kötöttük, hozzá sálat és kesztyűt. Ezzel aztán elvoltunk évekig, nem is gondoltunk új szerelésre. A lécek talpát mindig saját magunk vakszoltunk, attól függően milyen volt a hó. Sokszor a viaszt be is vasaltuk forró vasalóval. A Deák téren találkozott a banda, csapatokban vonultunk, mindig volt egy vezető, aki jól ismerte a terepet. A léceket a vállunkon vittük, soha nem engedtük, hogy a fiúk segítsenek. Beszélgettünk, viccelődtünk, gyorsan felértünk a Hackstock tetejére. És azután jött a csoda; suhanni a havas lejtőn, a szél belekapaszkodott a hajamba, úgy éreztem repülök. De nem csak a kijelölt pályán száguldottunk. Az ismert erdei ösvényeket is belepte a hó, így bejártuk az erdőt keresztül-kasul, egészen Brennbergig. Remek volt a friss hóban a vad nyomába járni. Hol kapaszkodtunk, hol csúsztunk, néha nagyokat estünk. De jó mulatság volt. A Muckon egy kis vendéglőben megpihentünk, ettünk és napoztunk egyet, azután hajrá! Tovább! Néha egészen az Asztalfőig mentünk. De ez már jó nagy túra volt.

Ha ügyesek voltunk és korábban érkeztünk haza, akkor a hegy alján megbúvó kedves kis turistaházban, a Hatvan-házban még megittunk egy csésze jó meleg teát és úgy bakancsosan, pulóveresen táncra is perdültünk.

Hazafelé azután egészen a Deák téri időjelző házikóig lecsúszhattunk, és csak itt kellett lecsatolnunk. Tehettük, mert akkor alig járt autó az utakon.

Ha a délutáni elfoglaltságunk olyan volt, hogy sítúrára nem futotta, akkor korcsolyázni mentünk.

|1|

|2|

Akkoriban három jégpálya is volt a városban. A Nándor fasori Bakter, mi ide jártunk, a Papréti és egy a Vasutas Sportpályán. Én már hatéves koromtól korcsolyáztam édesanyám vagy Ómama felügyelete alatt. A Bakter volt a legközelebb hozzánk. A Nándor fasori új kerítés kapuján kellett bemenni, középen egy előcsarnok, jobbra balra egy-egy csatolóhelyiség volt. Szegény gardémnek nem volt ez nagy élvezet, mert még én boldogan siklottam körbe-körbe, ő fagyoskodhatott a pálya szélén. 1931-ben kibővítették az épületet, kialakítottak egy melegedő részt is, de elkéstek, hisz ekkor,14 évesen felügyelet nélkül, barátnőkkel és gavallérokkal jártam le a pályára.

|3|

|4|

Ekkor vált számomra igazán élvezetessé a korcsolyaélet, őrizet nélkül jöhettem és megjelentek a gavallérok. Már nem csak róttuk a köröket egymás után, hanem az udvarló karján libegtünk, akár a bálban. Mire én végre nagylány lettem a korcsolyapálya világítása és a zeneszolgáltatás is korszerűbbé vált, mintha csak nekem szánták volna ajándékba. A pálya fölött kifeszített huzalokra szerelt izzólámpák ontották a fényt, így már este nyolcig lehetett korizni. A muzsikát pedig az öreg géporgona helyett korszerű megafon szolgáltatta. Szólt a zene, mi körbe-körbe bógniztunk, keringőztünk, akár egy estélyen. A varázslat már a csatolóhelységben kezdődött: magas szárú cipőnkre ugyanis kulccsal kellett felkurblizni a korit, és nagy kitüntetésnek számított, ha valakinek ezt megengedtük. Már nem csak pulóverben és szoknyában keringtünk. Fontos volt, hogy itt is kövessük a divatot, persze ugyanúgy, mint a báli ruhánkat, ezt is magunk varrtuk. Legbüszkébb erre a meggypiros bársony ruhámra voltam, melyet szürke prém szegélyezett. Ezt a soproni híres korcsolya bajnoknő, Horváth Vera kűrruhájáról koppintottam.

|5|

|6|

Gyönyörű szerelmek szövődtek itt. Hétköznap szinte egymáshoz sem szólhattunk, itt meg bógnizás közben átkarolt ő. A lélegzetem is elállt, féltem, hogy elcsúszom, de udvarlóm erős karja biztosan tartott. Mi barátnők figyeltük egymást, számon tartottuk, kit hányszor kérnek le, ki-kivel hány kört futott. Boldog fáradtság járta át testem lelkem. De még nem volt vége a gyönyörű bűvöletnek; jött a hazakísérés. Ennek külön izgalma volt, mert nekünk orsolyásoknak nem volt szabad az utcán sem fiúkkal járkálni. Siettünk, úgy tettünk, mint aki nem figyel az édes szavakra, de csak annyira kapkodtuk a lábainkat, hogy a fiatalember le ne maradjon. Féltünk, mert mindig akadtak irigyek, akik bemondták az ember lányát és akkor jött a szidás, büntetés, még a magaviseleti jegyünket is lerontották. Szép varázs, igaz mese. Ma már hó sincs.

|7|

Farkas Lajosné, született Taby Magdolna (1917-2012)
Magdi néni, aki szinte egy évszázadon át élte Sopron mindennapjait - 1917 nyara óta 95 évesen bekövetkezett haláláig. Itt nőtt fel, tanult, lett szerelmes, asszony, anya. Felnevelt négy gyereket és közel 40 éven át tanította, nevelte a város nebulóit is. 1950-ben kapott végleges állást előbb a Halász utcai iskolában, majd az ’50-es évek végétől a Petőfi téren. 1972-es nyugdíjazása után még, testi-lelki erővel bírva, 15 éven át tovább okította, képezte, szerette a jövő nemzedékét régi fészkében a Petőfi téri suliban. Az utolsó pedagógus-éveit pedig a Jereváni fehér iskolában töltötte. És közben átélt forradalmat, háborút, a nyomasztó ’50-es éveket. Megélt örömöt, bánatot, félelmet, barátságot, csalódást; léte együtt lüktetett szeretett városával.

***

Forrás:

  • Magda visszaemlékezései
  • Schneider Lipót: Sopron város fejlesztésének egyes kérdései /Sportlétesítmények. / Megszűnt jégpályák. S.Sz.:1981/2.
  • Schneider Lipót: A Soproni Korcsolyázó Egylet (1872–1951) S.Sz.:1978/ 1,2.
  • Szita Szabolcs: Sopron sportéletének újjáéledése a felszabadulás után S.Sz:1977/ 1.

/Az archív fotókat a Soproni Múzeum bocsátotta a szerző rendelkezésére, az utolsó felvétel Magda archívumából való.- A szerk./
/A Kapcsolódó bejegyzés alatt található linken az első fotón látható épület története olvasható. Ugyanitt Mühl Nándor 1941-ben a Bakteron készült filmje is megtekinthető.- A szerk./

Fotók készítői
A történet kezdete és vége
1930-as évek
Kapcsolódó irodalom

Comments

Németh György | 2017. május 24. 14:40

A háború előtt még én is jártam a "Bakter"-ra. Akkor tanultam nem csak korcsolyázni, de olvasni is. A pálya szép kovácsoltvas kapuja felett, szintén kovácsolt betűkből a "Soproni Korcsolyázó Egyesület"felirat volt látható, nagyon büszke voltam magamra, hogy ki tudtam betűzni. Ez az első alkalommal történt, de sajnos otthon felejtettem a "korcsolya kulcsot", majdnem pityeregve indultam vissza a Hátulsó utcába, de szerencsére a szomszéd kislány,- nekem akkor nagylány t.i.10 éves volt -kölcsönadta a sajátját.Hálából én is segítettem (segíthettem?) az ő korcsolyáját felcsavarozni. Az egyik hétvégén jelmezes korcsolya estet hirdettek, mindenféle mókás jelmezzel, nagy élmény volt. Nekem a "Milimári"-nak öltözött, bohóckodó, korcsolyázni nagyon tudó fiatalember tetszett, akit sajnos megnevezni már nem tudok, pedig valaha tudtam a nevét, nagyon ismert figura volt . Még egy érdekesség: az Erzsébet utca-Széchenyi tér sarkán, ahol ma is cukrászda van, volt az akkor is divatos "Olasz" cukrászda. Ha volt jég a Bakteron, ennek az ajtaja mellett egy jellegzetes mintájú zászló volt kitűzve. Iskola után megnéztük, ha kinn a zászló akkor délután megyünk. Sajnos volt rá példa, hogy mire leckeirás után elindulhattam bevették a zászlót.....

Kótai Mónika - szerkesztő | 2017. május 24. 16:30

Nagyon kedves történet, köszönöm, hogy leírta!

Horváth Péter Pál | 2017. május 24. 20:35

Honnan kapta a nevét a pálya?

Friedrich Rezső | 2020. január 29. 11:00

Koromnál fogva, nekem a "Bakter" már nem létezett.
Nekünk a fő korizóhely a Pap réti tornacsarnok előtti pálya volt, ahol a "Speedy Gonzales" c. amerikai slágerre (!) "húzogattuk" a lányokat. Alternatív lehetőség volt még a volt "Zita kórház" helyén létesített sportpálya, amely a "Traktor" nevet is viselte...emlékeim szerint egyszer még a Rozália úti iskola udvarán is korcsolyáztunk.

Kótai Mónika - szerkesztő | 2020. január 29. 13:14

És a papréti tornacsarnok udvara?

Friedrich Rezső | 2020. január 29. 16:32

"A papréti tornacsarnok előtti pálya" nem ugyanaz, Kedves??? ;-)

Kótai Mónika - szerkesztő | 2020. január 29. 16:26

Pap rét vs Paprét. Hm?:)

Friedrich Rezső | 2020. január 29. 16:33

Bocs Tanárnő, javítom... észre sem vettem. :-( /na ebből ötös már nem lesz/

Horváth Péter Pál | 2020. január 30. 17:44

+ Erdész pálya, + Nagyuszoda, + Tómalom, + Rák patak ...

Kótai Mónika - szerkesztő | 2023. január 8. 14:45

Fodor Jenő visszaemlékezése a bejegyzés kapcsán honlapunk Facebookos oldaláról:
"A Villa sortól a kis szlalom tetejéig gyaloglás ,hogy gyors lesiklásba belemerészkedjünk a nagy mélybe, mely a meredek volta miatt nem volt belátható, a jobb oldalon a nagy szelídgesztenyefák, lesurrantunk a két keresztúton a kifutóig próbálva a sok fékező cikkcakkokat. Persze messze nem olyan tökéletességgel, mint a jobb oldalon minden szabadidején gyakorlatozó erdőmérnöki adjunktus, aki osztotta a gyakorlati jótanácsokat:(hegyláb terhelés elfordítás bal láb, - jobb láb hozzázárás) később jómagam is megyei gyorsaságit nyertem és ezt turistabakancs kötéssel, tangopaszta bevasalással, sajnos késöbb a kitartésdeficitem leelőzött..."

Jakatics Árpád | 2023. január 9. 16:31

Hadd gyarapítsam a soproni korcsolyapályák számát! 1950 táján a vágóhíd mögött is lehetett télvíz idején csúszkálni. A Győri úton kifelé haladva - közvetlenül a vasúti híd után jobbra - működött a vágóhíd, ennek kerítése és a töltés között lehetett gyalogosan megközelíteni. Igényesebb korcsolyások talán nem is neveznék pályának, csak befagyott pocsolyának. Arra azonban alkalmas volt, hogy a környékbeli gyerkőcök némi jártasságot szerezzenek a „bármilyen” cipőre felerősíthető sporteszköz használatában. Így aztán elérvén azt a kort, amikor már egyéb tényezők is befolyásolják a csúszkálhatnék szándékát, átpártoltunk a „Zita- otthon” felöntött udvarára, ahol már zene is szólt, meg hát lányok is voltak, akiket fel lehetett segíteni és stabilizálni. Ez a pálya emlékeim szerint nem a Zita kórház helyén működött, hanem az épület mögött. Az épület az állami gazdaságé volt már akkor, erre utal a „Traktor” elnevezés is. Sőt, valójában „Vörös Traktor”, mert ezt a nevet viselték a gazdaság működtette sportcsapatok. Talán a női kosarasok vitték a legtöbbre.

Kótai Mónika - szerkesztő | 2023. január 9. 16:33

Köszönöm a kiegészítést!

1933
A bejegyzés létrehozása: 2018. szeptember 14.
Kérjük, ne használja a képernyő nyomtatást a képek másolására! Köszönjük.