Az 1900-as évek első felében számos soproni család büszkélkedhetett városi lakása mellett lőverrel is. “Egy darab föld, alig néhány öl, pár öregedó fa meg egy vén házikó” - írja Szabó Jenő 1942-ben kiadott Lövér című könyvében. A kis ház vagy a gazdagon berendezett polgári otthon, amit - ahogy a szerző is írja - tavasztól őszig tüntetett ki figyelmével a lővertulajdonos, amikoris a család felkerekedett és kiköltözött második otthonába.
“Nagy dolog volt gyermekkoromban az ilyen hurcolkodás. Napokig tartottak előkészületei. Bútorokra porfogó inlethuzatok terültek, magasra rakott ágyak meglohadtak: az ágyneműt felvitték a lövérbe Apám szurtos inasai. Anyám nagy gonddal rakta meg a kis kézikocsit. Legalul párnák kerültek. azokra törülközőkbe csavarva, tányérok és egyéb törékeny holmik. Ez volt az első forduló. A többi a másodikkal meg harmadikkal. Az utolsó transporttal a zörgő holmik: evőeszköz, lábas, fejsze, szerszám. A kocsi még a macskafejű kövekkel kirakott utcán döcögött, amikor Anyám átvitte a lakáskulcsot a szomszédban lakó öreg kisasszonynak, aki szegről-végről rokonunk is volt. Ő vigyázott a lakásra, amíg mi a lövérben nyaraltunk. Ő vette át mindennap a póstát meg az újságot, amelyet Apám járatott és amelyet a soros inasgyerek, műhelybemenet előtt, felhozott a lövérbe. A hurcolkodás nem volt időhöz kötve. Amikor egy kicsit tartósnak ígérkezett a szép idő, akkor mentünk és bizony sokszor olyan korán, hogy a lövértől ugrásnyira lévő lövéruszodát meg sem nyitották. Mire megnyílt, arra mi - gyerekek - már feketére sülve mártogattuk magunkat tengerzöld vízébe.” (Szabó Jenő: Lövér)
Mileder Ferenc szabómester és családja a Felsőlővér út 19. szám alatt tudhatott magáénak egy ilyen darabka földet, egy igazi soproni lővert. A család a Magyar utcai otthont és az Ötvös utcai műhelyt hátrahagyva élvezhette a megérdemelt pihenés óráit, melyről a fényképalbumuk néhány felvételt is megőrzött az utókornak. A most bemutatott képről annyit jegyzett fel a családi emlékezet, hogy azon a mester és családja láthatók, köztük az ajtóban megbújva egy ifjú hölgy, Mileder Irén, a fénykép tulajdonosának nagymamája az 1920-as és az 1930-as évek környékén. A boldog pillanatoknak aztán a háborús bombák vetettek véget, a lőver bombatámadásban elpusztult. A családi legendárium szerint talán azért is történhetett a szerencsétlen esemény, - legalábbis “az öregek így mesélték” -, mert nem messze tőlük, a 25-ös szám alatti Nelky-lőverben családi kötődése okán gyakran megfordult Imrédy Béla is. A lőverben, mely egykor apósa, dr. Nelky József tulajdona volt, Nelky Elek huszárőrnagy és családja látták vendégül a politikust feleségével, Nelky Irénnel. Hogy valóban volt-e köze a neves vendégnek a szerencsétlen eseményekhez, talán sosem fogjuk megtudni. Amit biztosan tudhatunk, sőt láthatunk, - hacsak egy pillanatfelvétel erejéig is -, az az, hogy volt egyszer egy hely Sopronban, ahol a soproni polgárok takaros házaikban vagy éppen ”vén házikóikban” múlatták a jól megérdemelt pihenés idejét. A városrészben ma már elvétve találni csak “igazi lővert”, a békebeli idők hangulatát már csak fényképek őrzik.
Szabó Jenő: Lövér, 1942.
dr. Heimler Károly: Sopron topográfiája, 1936.