Csoportkép 1940-ből

Keresés az archívumban

Csoportkép 1940-ből
1
Eredeti méret
A képeslap hátulja az aláírásokkal
2
Eredeti méret

Dániel Pétertől kaptuk ezt a képet, melyről a következőket írta: "Találtam egy képet, anyukám tablója ‘40-ből. Ő a legfelső sorban (nekünk) balról a harmadik. Úgy tudom az Orsolyákhoz járt."

A lap hátulját is közreadjuk, bízunk benne, hogy olvasóink is találnak ismerős neveket az aláírások között és ismerős arcokat a fotón.

A kép készítésének helyszínét nem adtuk meg, egyelőre a pontos helyszín ismeretlen.

---
Facebookos oldalunkon a következő hozzászólás érkezett Nagy Zsuzsanna Lilitől:

"Véleményem szerint a volt Zeneiskola (Russ-villa) egyik bejárata mellett készülhetett (a tartószoborból, és annak ruha esésének megmunkálásából kiindulva) Mondjuk ez egy másik kérdést is felvet: miért készült ott egy középiskolai csoportkép? (meg ha jól tudom 1940-ben még bőven nem a később ismert funkcióját töltötte be az épület, és az a későbbi se középiskola volt...) Talán a Rákóczi utcában lévő fényképészt (aki fel van tüntetve a kép túloldalán: "Kövesi") megihlette a hely szépsége (és közelsége), mert azt hiszem ma is ez a bejárat a Rákóczi Ferenc utca 3. udvaráról (is) megközelíthető (ahol ez a fényképész is a felirat szerint működött) Így aztán az sem kizárható hogy a hölgy tényleg az Orsolyitákhoz járt, és csak a fénykép kedvéért vannak egy teljesen más épület előtt."

Kép típusa
Fotó/Mozgókép készítője
Kép/Mozgókép beküldője
Kép keletkezési ideje
1940
Szerző
1940

Hozzászólások

Tarcsai Mária | 2016. augusztus 9. 20:29

Az aláírások közül Hőbausz Lujza neve ismerős számomra, aki tanító nénink volt, ha jól emlékszem harmadik és negyedik elemi osztályban. A lányok között nem ismertem fel őt, ami csalódást okozott nekem, mert azt gondoltam, tanító nénink külleme élénken él az emlékezetemben. Ezek szerint mégsem....

A bejegyzés létrehozása: 2016. augusztus 9.
Kérjük, ne használja a képernyő nyomtatást a képek másolására! Köszönjük.