Költő volt és meseíró, a XX. század 30-as és 40-es éveiben a fabula műfajának országosan ismert és elismert képviselője. Bár nem Sopronban született, de élete nagyobb felét itt töltötte, s - ahogy Becht Rezső írta róla; - „ezt a várost szerette az őt jellemző keserű és bíráló szeretettel, és itt alkotta művei legjavát.”
1886. április 26-án született Adásztevelen. Aradon érettségizett; dolgozott az Aradi Közlöny szerkesztőségében, majd az Arad-Csanádi Egyesült Vasutaknál teljesített szolgálatot. 1918. decemberében, a Magyar Köztársaság kikiáltása után, mikor a román hadsereg megindult Arad ellen, Dorosmai a polgárőrség soraiban védte az ősi magyar várost. Később emiatt állandó zaklatásokat szenvedett.
Benedek Elek Cimbora c. lapjában tűnt fel meséivel 1923-ban. Az elszakított Erdélybe visszatért Elek Apó ezt írta egyik levelében a fiatal Dorosmainak: „...az iskolából kiüldözött nemzeti szellemet magyar öntudatot egy jó magyar lelkű gyermekújsággal plántálhatjuk gyermekeink lelkébe... Jólesik tudnom, hogy Te látod, mit csinálok, s ebben a munkában lelkesen segítesz. Áldjon meg az Isten érte.”
A nem szűnő zaklatások elől Dorosmai 1927-ben települt át Sopronba. Közel négy évtizeden át dolgozott a Győr-Sopron-Ebenfurti vasútnál, ahonnan mint főfelügyelő ment nyugdíjba. Tehetsége itt szökkent szárba, itt fejlődött országos hírű íróvá.
Benedek Elek szeretete, biztató bizalma a nyugati végekre is elkísérte: „Végtelen örvendek, hogy ha már Aradon nem volt maradásod, Sopronban megállapodtál. Csak egy nap s egy este voltam ebben a városban réges-régen, egy Széchenyi ünnepen, s igen kedves emlékem ez a rövid idő. Művelt népe van e városnak: poétának való.”
Dorosmai első, még Aradon megjelent verseskönyve (Tücsökdalok, 1922) után Sopronban rendre adta ki újabb költeményeit (Hegyoldalon, 1927., Mert szent a lant, 1927., Én szeretem az egyszerűséget, 1930.) A 30-as évektől érdeklődése egyre inkább a tanítómese felé fordult Fáy András kései utódjának vallotta magát. A La Fontaine Társaság 1933 májusi ülésén Kosztolányi Dezső mutatta be és méltatta Dorosmai munkásságát - nem kisebb tehetségek, mint József Attila és Nagy Lajos társaságában.
A 30-as és 40-es években négy mese- és aforizmakötete hagyta el a nyomdát. A Kis mesék nagyoknak (1937) címűhőz Vikár Béla írt bevezetőt, az Akinek nem inge, ne vegye magára (1942) pedig Benedek Marcell utószavával jelent meg. (A szép könyvet Zsengeri Róza illusztrálta és a gyomai Kner Nyomda nyomta.) Dorosmait számos irodalmi társaság választotta tagjai sorába. Tagja volt többek között - a Soproni Frankenburg Irodalmi Kör mellett - az Országos Gárdonyi Géza, a Kiskőrösi Arany János és a Magyar Goethe Társaságnak.
Dorosmai János a szemlélődő és mindent látó ember éberségével járta négy évtizeden át Sopron utcáit és a város erdeit Becht Rezső írta róla: Dorosmay „meglátta a hetipiac megkötözött csirkéinek sorsában, a Váris hangyabolyainak nyüzsgésében vagy az Ojtózi fasor tölgy óriásainak méltóságában az emberi párhuzamot, és máris formálta az új mesét.. Jogtiprás, a jogfosztottak tehetetlen lázongása...az önzés és a szívtelenség... a társadalom torzulásai, a közélet fertőterületei - ezek voltak meseköltészetének szöges ösztökéi.”
A két világháború közötti Magyarország társadalmi ellentmondásait tűzte tolla hegyére Dorosmai szelíd kérlelhetetlenséggel. Fabuláinak tüskéi miatt sokan szisszentek fel és sokan dohogtak ellene Sopronban is. Hírneve azonban egyre messzebbre terjedt. Csípős meséi németül, franciául, sőt eszperantó nyelven is megjelentek, 1953-ban pedig Hollandiában gyűjteményes kötete látott napvilágot. A könyv előszava a magyar La Fontaméként emlegeti.
1966 december 2-án hunyt el. Életműve, fabuláinak aktuális mondanivalója megszívlelendő üzeneteket küld mai társadalmunk számára is.
Az írás az Aranykönyv 2000. című kötetben jelent meg és a szerző jogutódjának hozzájárulásával közöljük.
Aranykönyv 2000.
Szerkesztette: Sarkady Sándor
Kiadó: Quint Reklámügynökség
Felelős kiadó: Jászberényi Klára
Művészeti vezető: Bugyi Sándor
:::
Dorosmai János nevét Sopronban, az Ágfalvi úti lakóparkban utca viseli.