Dr. Borbolyai Gebhardt József (1845-1925)

Sopron millenniumi polgármestere szegény családban született (1845. március 14-én) és nőtt fel, a Magyar utca 13-ban. Apja — Gebhardt András — esztergályos. Fiát csak úgy tudta a líceumba íratni, ahol aztán 1865-ben érettségizett, hogy előtte a polgárit végeztette el vele. Líceumi osztálytársa, szobatársa és Shakespeare csodálatában életre szóló barátja volt Dóczy Lajos, az író. Mindketten Bécsben hallgattak jogot. Gebhardt Budapesten fejezte be egyetemi tanulmányait. Bármily hihetetlen — s ezt a radikálisok lapja nem is fogadta el természetesnek — az ügyvédként még be sem rendezkedett fiatalembert Sopron városa főügyésszé választotta 1872-ben. Ezzel egy csapásra biztosította magának az anyagi jólétet, bár azt tagadta, hogy őt ilyen szempontok vezették, amikor a felkérőknek igent mondott. Felesége bölcsházai Liptay Gizella a Gebhardt József bécsi tanulmányai idején a császárvárosban állomásozó 5, sz, Radetzky-huszárezred parancsnokának, Liptay Jánosnak a lánya volt. Sopron sikeres és látványos ezredévi bemutatkozása meghozta a polgármesternek (családjában is) a legfelsőbb elismerést: borbolyai előnévvel a nemesség soraiba emelkedett.

1885-ben az evangélikus konvent elnökévé választotta. Mint a munka embere, friss lendülettel megoldotta a hosszú évek óta vajúdó temető-kérdést. A mai helyre költöztetéssel felszabadult az az Erzsébet utcától a Deák térig terjedő terület a város további fejlődése számára. A magyarosítás bajnokaként ünnepelték, amikor (az országos rendelkezésnek eleget téve) bevezette az evangélikus népiskolákban a kizárólagos magyar nyelvű tanítást és soproni kezdeményezésre a tandíjmentességet.

1894-ben megválasztották a Soproni Kaszinó Egylet igazgatójává, de 1898-ban váratlanul és magyarázat nélkül lemondott. (A már 1891 óta viselt választmányi tagságot azonban megtartotta.)

Országos ünnepségek sorozata indult a honfoglalás ezredik évfordulóján. A mozgalomból Sopron sem maradhatott ki. Gebhardtnak hálás feladat jutott, mert a már korábban elkezdett beruházások végére ő tehette a pontot.

A város közigazgatása elfoglalhatta helyét az új városházán, megépült a törvényház, a tüzérlaktanya, kissé megkésve ugyan, de felavatták Széchenyi szobrát. És folytatva: 1900-ban a város apraja-nagyja örülhetett a villamos üzembe állításának. Az új közkórház felépítése viszont, a telek kiválasztásának nehézsége miatt, egyelőre lekerült a napirendről.

A felszín mögött azonban egyre nyilvánvalóbb lett, hogy a kezdeti elképzelések nem váltak valóra. A millenniumi költekezések miatt nem csökkenthette a pótadó mértékét, a költségvetési hiány pedig csak fokozódott. Egyre hangosabbá vált az ellenzék, s a kritika már hívei körében is erősödött. Nem látták a tervszerűséget gazdasági intézkedéseiben. Ennek ellenére 1900 végén még további hat évre bizalmat szavaztak neki. Ezt azonban már nem tölthette ki.

A pálya felfelé ívelésének 1901 októberében egyik napról a másikra vége szakadt. A Soproni Építőbank, az a pénzintézet, amelynek 1886 óta igazgatósági tagja volt, látványosan megbukott. Igazgatója eltőzsdézte a rábízott pénzt, s a felelősségre vonás elől öngyilkosságba menekült. Hatalmas összegek, városi pénzek és magánosok befizetései úsztak el az évek folyamán. A vezetőség, és így Gebhardt ellen is megindult a büntető eljárás. A polgármester nyugdíjazását kérte. A törvényhatósági bizottság ezt nagy harc után elfogadta, és megszavazta számára a nyugdíjat. A különböző jogi eljárások utáni végleges ítéletben mint a csalárd bukásban bűnrészest pénzbüntetéssel sújtották.

Gebhardt József karrierjének vége szakadt. Keserűen olvashatta a Sopron c. lap véleményét: „Sopron már nem gazdag és bőségben úszó város többé…” S ebben a kezdeti sikerek után bizony neki is része volt. 1925. december 2-án halt meg.

Az írás a szerző tervei szerint a harmadik, 2005-ben megjelentetni tervezett Aranykönyvben jelent volna meg. Mivel a kötet kiadása meghiúsult, az elkészült 102 életrajz eddig kiadatlan maradt. Honlapunk "Neves soproniak" menüpontjában folyamatosan tesszük közzé a Hárs József Pro Urbe díjas helytörténész által írt életrajzokat.

A portrét A soproni Kaszinó 100 éve című kötetből kölcsönöztük.