Dr. kritsovai Kamenszky Árpád (1891-1963)

Hozzászólok
Dr. kritsovai Kamenszky Árpád (1891-1963)

Kricsova (Kricsó), a volt Krassó-Szörény vármegyéhez tartozó román falu. A család innen származott el. Kamenszky Árpád Kálmán már Budapesten született 1891. március 7-én (K. Rudolf és Zettl Anna fiaként). Ott járt iskolába, de az érettségit már Nagyváradon, a gimnáziumban tette le. A kolozsvári egyetem jogi karát elvégezve, a bécsi Kereskedelmi Akadémián tanult tovább. 1913-ban Nagybecskereken vármegyei szolgálatba állott, s maradt a szerb megszállásig, amikor Sopronba menekült. Innen Szegedre került, s a keresztény szocialista pártban tevékenykedett. Majd részt vett a nyugat-magyarországi felkelő harcokban. Ezután három évig a közélelmezési minisztérium magyaróvári határkirendeltségének vezetőjeként dolgozott. Közben letette az ügyvédi vizsgát. Sopronban 1925-től ügyvédi gyakorlatot folytatott. Beválasztották a város törvényhatósági bizottságába, de a megyénél is volt tisztsége. Megnősült, a neves ügyvédcsaládból származó Medgyesi-Schwartz Ellyt (Hivatalosan Erzsébet, 1898—1983) vette feleségül Sopronban, 1921-ben.

A dr.Pineczich István ügyvéd vezette Városi Egységes Párt az 1939. december 1-jén megtartott választáson Kamenszkyt indította a polgármesteri székért, Thurner ellenében, de 75:48 arányban a város addigi vezetője győzött. Viszont amikor 1941 júliusában Thurner váratlanul lemondott és nyugdíjba vonult, már senki és semmi sem állt Kamenszky útjában. Fiatalos lendülettel vetette bele magát a megoldandó feladatok sűrűjébe. Kevés ideje és még kevesebb lehetősége maradt nagyobb alkotásokra. Hiszen akkor már megállíthatatlanul sodródtunk bele a második világégésbe. Túl voltunk már Jugoszlávia lerohanásán, állandóan napirenden kellett tartani a légoltalom kérdéseit, az óvóhelyek építését. Aztán elkezdődött a Szovjetunió elleni háború, majd az égen feltűntek a bombázórajok.

Ennek ellenére, a lehetőségeket az utolsó pillanatig kihasználva, épültek az ONCSA (Országos Nép- és Családvédelmi Alap)-házak (1941 szeptemberében az elsők), a villanytelepi munkáslakások (1942), a Lackner Kristóf utcában a városi bérlakások (1943 végére már költöznek be a lakók). Az Egyetem matematika—ábrázoló geometria tanszékének bokréta-ünnepélye 1942 őszén, a Ciklámen Szállóé és az evangélikus diákotthoné 1943 novemberében, az egyetemi menzáé egy hónappal később zajlott le. A sort folytathatjuk a Kaszinó modernizálásával, az Árpád utca megnyitásával, a Szent István-templom felszentelésével. És hány társasház, családi ház épült fel (nem beszélve az óvóhelyekről) a városvezetés biztatására (lásd építési engedélyek) a magánépítkezések 1943. augusztusi betiltásáig! A Julianeum húsz nappal az első bombázás előtt lett készen! Munkahetet szerveztek 1943-ban, az idegenforgalomnak ezen kívül is voltak eredményei. A fejlődés részbeni dokumentálására Kamenszky megjelentette az évtizedek óta hiányzó, s az 1941 októberétől 1942 októberéig terjedő időszakról szóló polgármesteri jelentést.

Eddig még csak a korlátozásokkal kellett megküzdenie, 1944-től már a város puszta léte is egyre nehezebbé vált. Megpróbálta megállítani a keletről érkező menekültek tömegeit. Tartozunk viszont az igazságnak azzal, hogy leszögezzük: a zsidókkal szemben többször az országos rendelkezéseket megelőzve járt el. Talán ezért tudott a helyén maradni a nyilas időkben is.

A megszaporodott lakosság ellátása volt ekkor már a legnagyobb gond. Mint előrelátó vezető a hatóságoknak mindig nagyobb létszámot jelentett a ténylegesnél, hogy az amúgy is megkurtított fejadagok mégis úgy-ahogy megérkezzenek. (Innen ered az a képtelen szám, hogy Sopronnak 120 000 lakosa lett volna.) És akkor elérkezett 1944. december 6. Szeretett Sopronának pusztulását látva, őrjöngött a németek ellen. Egy besúgó jelentése alapján a nyilasok néhány napra őrizetbe vették. Szerencséjére nem voltak ellene valló fültanúk. Dolgozni kellett tovább. Újraszervezni az összeomlott légvédelmet, a közlekedést, a károk helyreállítását, amennyire lehetett.

1945. március 4-én még hatalmas bombázás rombolta a vasutakat. Az utolsó napok csöndjében megjelent a város tornyán a fehér zászló. Tanácskozás után levették, nehogy a rendetlenül visszavonuló németek lövöldözését az érkező szovjet csapatok félreértsék. Azok pedig jöttek (1945. március 31.).

A polgármester az első szabad május elsejét még beszéddel üdvözölhette a Széchenyi palota erkélyéről, utána azonban internálták. Onnan szabadulva ügyvédi gyakorlatot folytatott haláláig. 1963. október 4-én temették el a Szent Mihály-temetőben.

Az írás a szerző tervei szerint a harmadik, 2005-ben megjelentetni tervezett Aranykönyvben jelent volna meg. Mivel a kötet kiadása meghiúsult, az elkészült 102 életrajz eddig kiadatlan maradt. Honlapunk "Neves soproniak" menüpontjában folyamatosan tesszük közzé a Hárs József Pro Urbe díjas helytörténész által írt életrajzokat.

Kép típusa: 
Forrás: 

Soproni Levéltár;
Halász H. Imre: Soproni és Sopron megyei fejek. Sopron, 1930;
Soproni Katolikus Konvent, Temetőkönyv;
Szabó Jenő: A háború és a felszabadulás krónikájához. Soproni Szemle XXXV. évf. (1981), 43—48. o.;
Csekő Ernő: Adatok és források a soproni zsidóság gazdasági megsemmisítéséről. Kézirat 2005.

Szerző: 
Kép keletkezésének éve: 
1891
Térkép nézetbe kerül: 
Nem kerül térképre
Turista térképre kerül: 
Nem kerül turista térképre
A bejegyzés szerzőjének életrajza: Hárs József
A bejegyzés létrehozása: 2018. augusztus 21.

Hozzászólások

Dr. Schöberl Miklós Béla képe

A Katolikus Kör ügyésze, aktív tagja az egyleti életének. A Kör sikeres szabadegyetemén (1934. okt.) két előadásával szerepelt.