Dr. Lauringer Ernő (1883-1944)

1883 első napján látta meg a napvilágot Kőszegen, ahonnan több neves soproni személyiség származott. Elég talán a Romwalter család Károly nevű tagjára hivatkoznunk, aki nyomdászként és városszépítőként szerzett magának nevet városunkban, vagy Kárpáti (Flämisch) Sándor zeneszerzőre. Mindkettő leszármazottai is beírták nevüket városunk történetébe.

A Monarchia pedagógusainak szokásos útját abból a szempontból is bejárta, hogy nem csak a budapesti egyetem hallgatója, hanem a kolozsvárié is, és — még korábbi hagyományokat követve — beiratkozott a lipcsei Universitas anyakönyvébe is. Tanulmányutak és erdélyi nevelői tevékenység után került Nyugat-Magyarországra. Szentgotthárdról azonban már a soproni főreáliskola tanári karába vették be. Ebben a testületben szolgálta a nevelés ügyét mint történelem és földrajz szakos tanár, majd 1919-től 1941-ig mint az intézet igazgatója, amikor nyugdíjba vonult.

Tanári és igazgatói munkássága önmagában is megérdemli, hogy erről a halk szavú emberről megemlékezzünk, azonban a Széchenyi Gimnázium falain kívül is közismertté vált, amikor másodállásban elvállalta a város múzeumának vezetését.

Az 1901-ben megbukott Építőbank magával rántotta az anyagi csődbe a Lenck családot. Az Evangélikus Képezdével szemben álló villájukat a város Kultúrpalotának szemelte ki. Két tudós ember — Bünker János Rajnárd és Kugler Alajos — egyenlő eséllyel versengett a vezetői posztért. Nehezítette a helyzetet az épület tulajdonjogának tisztázatlansága. A két tehetséges férfiú vetélkedésének végére korai haláluk tette a pontot. Utódjuk 1916-tól főőri (igazgatói) címmel Lauringer Ernő lett. Az intézményt 1922-ben végleg a város szerezte meg.

Lauringert a tudományos életben elsősorban numizmatikusként ismerték, bár működésének leglátványosabb eredménye a Bella Lajos által megtalált Capitoliumi Triász bécsi tudósok segítségével történt első összeállítása volt 1937-ben. Akkor a Múzeum alagsorában állították fel. (Ma a Fabricius-ház pincéjében látható Szakál Ernő ihletett újjáalkotásaként.)

A Múzeum a két világháború között inkább zárva volt, mint nyitva, ezért az érdeklődők számát nem érdemes a későbbi korszak létszámával egybevetni. Ennek a háttérbe szorulásnak nem az igazgató volt az oka, hanem az anyagiak hiánya. Persze lehetséges, hogy egy dinamikusabb, mai szóval menedzser-típusú egyéniség többet ért volna el a túlzottan is takarékos városi önkormányzattal szemben. Tudományos tevékenysége így is kibontakozhatott. Római sírok kiásásához vagy pénzérmék megtalálásához szakértőként meghívták, maga is ásatott, Bella Lajos munkájának folytatójaként. Tagja volt a Soproni Szemle szerkesztőbizottságának. Megírta Sopron szabad királyi város emlékérmeinek történetét (Soproni Szemle 1943), iskolájának múltjával is foglalkozott (1926). Számos cikket, tanulmányt helyezett el országos és helyi lapokban és folyóiratokban. Haláláig beltagja, illetve választmányi tagja a Kaszinó egyesületnek.

Meghalt, mielőtt még látta volna választott városának bombázását, de már tapasztalnia kellett az egyre nehezülő háborús évek nehézségeit és őrületét, amely nemcsak a múlt értékeit és azok bemutatására szervezett Múzeumot fenyegette, hanem a társadalom megszokott rendjét is.

Egyik méltatója jól foglalja össze életének három fő irányát, amikor kiemeli: példás családapa volt, szeretettel és aprólékos gonddal igazgatta iskoláját, valamint hozzáértéssel gondozta a Múzeumot. A Gimnáziumot nemcsak a tanárok számára igyekezett otthonossá tenni, hanem a diákságnak is. 1937. november 12-én azonban leszakadt a Gimnázium második emeleti födémének egy része. A kijavított épületnek azonban sokáig nem örülhettek, mert 1943 augusztusában hadikórháznak foglalták le. Az ezzel járó nehézségeket már nem Lauringernek kellett megoldania.

1944. október 30-án jött érte a halál.

Az írás a szerző tervei szerint a harmadik, 2005-ben megjelentetni tervezett Aranykönyvben jelent volna meg. Mivel a kötet kiadása meghiúsult, az elkészült 102 életrajz eddig kiadatlan maradt. Honlapunk "Neves soproniak" menüpontjában folyamatosan tesszük közzé a Hárs József Pro Urbe díjas helytörténész által írt életrajzokat.

Kép: A Széchenyi István Gimnázium 1940-41-ben végzett növendékeinek tablójából.

:::
Dr.Lauringer Ernő emlékére a Széchenyi István Gimnáziumban 2009-ben tantermet neveztek el.