dr. Manninger Vilmos (1876-1945)

Világhírű orvosprofesszor volt, a Magyar Sebésztársaság megalapítója, a rákkutatás hazai úttörője - Sopron egyik leghűségesebb fia. A Manninger utca Sopronban nemcsak az ő nevét, hanem az egész jeles család emlékét őrzi. Édesapja, dr. Manninger Adolf is közmegbecsült orvosa volt a városnak, öccse, Manninger Gusztáv pedig Kossuth-díjas mezőgazdász-professzor, a talajművelés és a búzanemesítés külföldön is elismert szaktekintélye.

Manninger Vilmos 1876. szeptember 30-án született Sopronban. A líceum diákjaként alig 17 évesen érettségizett kiváló eredménnyel. Orvosdoktori diplomáját 1898-ban, műtőorvosi képesítését 1900-ban szerezte meg Budapesten. Bécsi és berlini kórházakban gyakornokoskodott, majd hazatérve a Szent Rókus kórház sebészeti osztályán lett segédorvos. 1903-ban Az aseptikus és antiseptikus orvoslási módok története c. könyvéért elnyerte az Akadémia Vigyázó-diját. 1905-ben jelent meg Onomatohgia medica, orvosi neves könyv c. munkája, amelyet Bakay Lajossal közösen írt. 1906- ban Manningert egyetemi magántanárrá habilitálták.

1914- 1936-ig az új Szent János kórház sebészeti osztályának volt vezető főorvosa. Az első világháború idején egy 1200 ágyas hadikórház sebészfőorvosaként végezte áldozatos munkáját.

1926-ban ő lett a magyarországi rákkutató bizottság főtitkára, ő dolgozta ki elsőként hazánkban a daganatos betegségek kezelésének metodikáját. Még ebben az évben c. rendkívüli egyetemi tanárrá nevezték ki. Négy évtizedes szakadatlan szolgálat után tette le a gyógyító kést: 1937. november 1-én vonult nyugalomba. A folyton lobogó, tettre kész orvos a második világháború tragikus éveiben meghasonlott, magába forduló ember lett, s végül teljes apátiába süllyedt. 1945. május 2-án hunyt el Sopronban.

Dr. Manninger Vilmos sokoldalú, páratlan képességű, kiváló szellem volt. Remekül festett, nívósán szobrásztodott, ragyogóan zongorázott és hegedült, a budapesti orvoszenekarban pedig mint brácsás játszott. Egy hivatásos botanikus felkészültségével füvészkedett. Elindítója és elnöke volt a Virágos Magyarországért mozgalomnak. 1930-ban az országos kertészeti kiállításon arany érmet szerzett maga tenyésztette virágkülönlegességeivel. Német, angol, francia és olasz nyelvtudásával a nemzetközi orvoskonferenciák egyik legismertebb előadója volt. Tudományos munkássága szinte a nagysebészet egész területét felölelte. Szakcikkeinek száma meghaladta a százat. Verebély Tiborral közösen írt könyvéből a hazai sebészek nemzedékei tanultak. (A sebészet tankönyve III. Bp. 1910- 1913). A tudós orvos emberi lelkületéről beszédesen vall Rák ABC c. könyvecskéjének ajánlása: „A magyar ugar névtelen munkásainak, a tanyák és falvak orvosainak 1935 karácsonyára ajándékul" Ragyogó könyvben írta meg a sebészet fejlődéstörténetét is. (A sebészet diadalútja Bp., 1938).

Betegei szeretetét és feltétlen bizalmát élvezte. Különös gonddal foglalkozott a szegénysorban élő elesettekkel. Felnevelő szülővárosához élete végéig odaadóan ragaszkodott. A Soproni Orvosok Egyesületének meghívására gyakran járt haza, hogy előadásokat tartson. 1917-ben brennbergi telkét és nyaralóját a városnak ajándékozta. A "Soproni erdei iskola" céljára tett alapítványával elsősorban a gümókóros gyerekeken akart segíteni. Az alapítvány előnyben részesítette a Sopron városi és megyei hadiárvákat, a szabad férőhelyekre pedig - nemzeti és felekezeti különbség nélkül - a szegény sorsú szülők gyermekei formálhattak igényt.

Dr. Manninger Vilmos arcképét Madarász Viktor festette meg, amelyet özvegy, Grill Júlia, a városnak ajándékozott. Nem szabad, hogy feledésbe merüljön nemes alakja. Tudásával, gyógyító késével - a jóság és a szeretet jegyében - embertársai javát szolgálta egész életében, s mindhalálig hű és hálás fia maradt szülővárosának, Sopronnak.

Az írás az Aranykönyv 2000. című kötetben jelent meg és a szerző jogutódjának hozzájárulásával közöljük.
Aranykönyv 2000.
Írta és összeállította Sarkady Sándor és ifj. Sarkady Sándor
Kiadó: Quint Reklámügynökség
Felelős kiadó: Jászberényi Klára
Művészeti vezető: Bugyi Sándor