A középbirtokos nemesi család valószínűleg a Vas megyei Kemeneshőgyész községből származott. Simonyi és hőgyészi Hőgyészy Pál felmenői mindkét ágon több-kevesebb ideig Sopron vármegye szolgálatában álltak. A Pál keresztnév is öröklődött. Az utolsó Hőgyészy Pál (Péter Gábor) 1882. március 1-jén a szilsárkányi kúriában született. Apja is Pál, anyja Csupor Anna (Tekintetes Csupor Gábor birtokos lánya), szintén a községből. A soproni bencés gimnáziumba vették föl magántanulóként az 1892/93-as tanévre. Harmadiktól ült be a többiek közé és Csupor-díjasként közepes eredménnyel zárta az éveket. 1900-ban érettségizett, utána a budapesti tudományegyetemen végezte el a jogot. 1905-ben lépett a megye szolgálatába mint közigazgatási gyakornok. 1907-ben aljegyző, 1914—1920 között főispáni titkár, 1921-ben másodfőjegyző. 1923 őszén a belügyminiszter főjegyzővé rendelte ki, de népszerűségére jellemző, hogy amikor visszaadta volna ezt a tisztséget, mondván, hogy választottként szeretne szolgálni, biztosította a közgyűlés, hogy úgy veszik, mintha választották volna. Jó teljesítményéért 1917-ben, 1918-ban, s 1935-ben kapott kitüntetést. Hosszú időszakon át ő állította össze az alispáni jelentéseket. Ezek máig a legjobb forrásai a vármegye akkori történetének. A legtöbb társadalmi, irodalmi, kulturális és szociális egyesületet tagként pártolta, a Soproni Kaszinó Egyesületnek és a Soproni Automobil Egyesületnek pedig alelnöke volt. Felesége Holnthoner Anna (Sopron, 1902— Kismarton, 1974).
A legnagyobb elismerés akkor érte, amikor 1937-ben a főjegyzői posztról —közmegelégedésre — főispánnak nevezték ki. Ezzel visszaállt a régi rend: nem közösködtek Vas megyével: Sopron városának és megyéjének egy személy lett ismét a legfőbb méltósága. Ennek az időszaknak, amely a német megszállásig tartott, a legnagyobb tette volt a Soproni Magyar Szövetség megalapítása 1942. február 27-én. A Társadalmi Egyesületek Szövetségének feloszlatása után kellett megszervezni valamennyi magyar egyesület összefogását, hogy megakadályozzák a Volksbund terjeszkedését. Ez utóbbinak látványos sikere lett volna, ha a hitleri Németországtól pénzelt és az államban államként viselkedő horogkeresztes képződmény megvehette volna az eladásra kínált Kaszinót. Ezt két lépcsőben sikerült megakadályozni: egyrészt a fenti összefogással, másrészt — összegyűjtött tőkével — az épület megvételével. (Híradás erről 1942. június 11.) Ettől kezdve hívták a Kaszinót Magyar Művelődés Házának. S az az ezt hirdető felirat is ekkor került a homlokzatra.
Nagy volt a lelkesedés, sorra rendezték a teltházas előadásokat, estélyeket, hangversenyeket. Nekiláttak a kissé kopott épület felfrissítésének, s a hosszú éveken át megoldatlan bejárat, lépcsőház, fűtés megjavításának.
1944. március 19-én és a németek bevonulását követő napokban lett meg ennek a böjtje. Az akkori túszszedés a nyilasok hatalomátvételekor — 1944. október 15-én — megismétlődött. Ekkor Hőgyészy Pált, úgyis mint a Volksbundellenes Soproni Magyar Szövetség elnökét és feleségét is őrizetbe vették, a Szövetség alelnökével egy időben. A Szövetség ezután már csak vegetált, 1944. december végi feloszlatásáig.
Hőgyészy Pál a második világháború utáni rend ellenségének számított, hiszen a Tanácsköztársaság idején Bécsben részt vett a proletárdiktatúra elleni szervezkedésben. Nem csodálható, hogy Kismartonba (Eisenstadt) menekült, s ott élt Esterházy herceg védelmében mint a család levéltárosa. Onnan ment nyugdíjba, s a kórházban halt meg 1973. május 21-én. A burgenlandi főváros temetőjében van eltemetve, feleségével együtt, felesége rokonainak sírja mellett (720. sorszámon).
Az írás a szerző tervei szerint a harmadik, 2005-ben megjelentetni tervezett Aranykönyvben jelent volna meg. Mivel a kötet kiadása meghiúsult, az elkészült 102 életrajz eddig kiadatlan maradt. Honlapunk "Neves soproniak" menüpontjában folyamatosan tesszük közzé a Hárs József Pro Urbe díjas helytörténész által írt életrajzokat.
Kép: Családi archívumból, Hőgyészy Pál unokaöccsétől, honlapunk olvasójától és számos kép fotósától, Both Istvántól
a soproni sajtó;
a bencés gimnázium értesítői;
Halász H. Imre: Soproni és Sopron megyei fejek. Sopron, 1930;
Horváth László (szerk.): Ősi sopronmegyei nemzetségek. Képek a sopronmegyei községek és családok történetéből. Sopron, 1940;
Horváth László—Madarász Gyula—Zsadányi Oszkár: Sopron és Sopronvármegye ismertetője 1914—1934. Sopron, é. n.; Deszkássy Boldizsár: A Soproni Kaszinó 100 éve… 1843—1943. Sopron, 1944;
Dom- und Stadtpfarre Eisenstadt.
Nagy örömre szolgál, hogy nagybácsim bekerült a neves soproniak társaságába. A teljes keresztnevem István Pál. Ez utóbbit az Ő tiszteletére kaptam szüleimtől.