Dr. Németh Alajos Sopron könnyes-véres dátumai című kötetében az 1944. december 6-i bombázás áldozatairól összeállított és 310 nevet tartalmazó listáján a 150-es szám mellett olvashatjuk Kanitsch Károly 37 éves szövőmester nevét, aki munkahelyén, a selyemgyárban vesztette életét.
Unokája, Ligeti Gábor, édesanyja, Kanitsch Emma közreműködésével küldött el nekünk néhány felvételt a családi albumból illetve mesélt nekünk a fiatalon elhunyt nagypapájáról. A végzetes december 6-i napról így írt:
"Nagyapám az 1944. december 6-i első bombázáskor halt meg. Addig 104 alkalommal jelezték a szirénák a légiveszélyt és riadót ( a bombázók a Fertőt használva navigációs pontként Olaszországból Szilézia felé repültek bombázni, Sopron nem érdekelte őket), de a várost nem bombázták, az emberek kissé könnyelműek is lettek, nem hitték hogy ezt a csendes üdülő és iskolavárost megtámadhatják.
A riadó alatt mindenki a selyemgyári óvóhelyre menekült, de Vráblné fennmaradt a gyár közepén a fonalkiadóban. Nagyapám visszament érte. Pont amikor odaért, akkor hullott két bomba a gyárra: az egyik a portásfülkét találta el, a portás hölgy darabjait vödörrel szedték össze. Több gyereket hagyott árván.
A második a fonalkiadó mellé csapódott be, nagyapám és Vráblné is azonnal meghalt. Édesanyám és nagyanyám 100 méterre voltak onnan, a vöröstéglás selyemgyári ház óvóhelyén várták a riadó végét. Anyukám előző nap egy színes ceruza készletet kapott, azzal rajzolgatott a bombázás kezdetéig. Már felettük voltak a bombázók, amikor lerohantak a pincébe.
A riadó után megtalálták nagyapám holttestét. A kórházba vitték az áldozatokat, ott látta édesanyám is: leszakadt egy lába, a csontok kiálltak a sebből, a füléből vér szivárgott. A leszakadt lábát csak a romeltakarítás a közben találták meg, és csapattársai a focipálya mellé temették el."
A most bemutatott fotók egy rövid életút néhány állomását tárják elénk cserkészavatástól - Kantisch Károly honlapunkon cserkészként ezen a tablón is szerepel-, a dolgos hétköznapokon keresztül a katonaságig, a képek sorát a gyászjelentés zárja.
A képaláírásokat Gábor és édesanyja segítségével állítottuk össze, a nyolcadik képhez a család hosszabb megjegyzést is fűzött, további betekintést engedve a család életébe:
"Nagyapám kártyaverő mester/művezető volt, ő készítette a Jacquard szövőgépek vezérlő lyukkártyáit, ezzel lehetett tetszőleges mintázatot kialakítani a selyem felületén. Ma azt mondanánk, ő volt a gép programozója. Nagyapám apja hentes volt, 2 lány és 2 idősebb fiútestvére volt, Az első világháború után az apja a két idősebb fiúval kivándorolt az Egyesült Államokba, sosem jöttek vissza, édesanyja magára maradt 3 gyerekkel. Nagyapámnak nagyon jó volt a kézügyessége, amikor anyukám kicsi volt, minden mesét lerajzolt neki, hegedült, egy Zeiss Ikon 6x9 cm-es harmonikás géppel fotózott, és jól is focizott."
Tisztelettel köszönöm a család bizalmát, és a lehetőséget, hogy a Sopron anno honlapján egy egykor köztünk élt soproni polgárról megemlékezhettünk személyes fotók és gondolatok segítségével, és így immár nem pusztán egy, a 150-es szám mögött szereplő név lesz Kanitsch Károly a város múltja iránt érdeklődők számára, hanem valaki, aki a korabeli felvételek segítésével tovább élhet emlékezetünkben.
Ha Önöknek is vannak olyan családi felvételeik és történeteik, amiket megosztanának honlapunkon, kérjük, jelezzék nekünk. Köszönjük!
Dr. Németh Alajos: Sopron könnyes-véres dátumai, 1993. p.48.