Egy régi május elseje az Ógabona téren

Hozzászólok
Május elseje az Ógabona téren

Bujtás Imre fotója sok mindent elmond. A felvétel Sopronban készült, helyszíne az Ógabona tér. Háttérben a 36. számú házat látjuk, melynek kapujától jobbra a Buza fodrászat volt akkoriban. Az üzlet cégtábláján olvasható férfi-női fodrászat megerősíti azt, hogy a felvétel 1961-nél korábbi nem lehet, ugyanis éppen ebben az évben alakították át borbélyszalonból férfi-női fodrászattá. A ház falán még nem látható az 1970-től ott működő B. Kovács Gábor szűcsmester szőrmetisztító műhelyének cégére, ebből következik, hogy a felvétel 1961 és 1970 között készült. A juharfák lombozatából csakis május elsejére gondolhatunk. A kocsiúton (mert akkoriban így mondtuk) várakozók, akik arra készülnek, hogy csatlakozzanak a május elsejei városi felvonuláshoz.

Mivel a Lackner Kristóf utca felé állnak, a felvonulás a Kisvárkerület felől halad a Széchenyi tér felé, ellenkező esetben a Petőfi tér irányába állnának és a Széchenyi téren csatlakoznának a menethez.

Az „átkosban” meglehetősen gyakran változott a felvonulások menetiránya, attól függően, hogy a végcélként megjelölt majális a Várison, vagy a Bécsi-dombon került megrendezésre.

A plakát és szövege igen sokatmondó. Azt sugallja, hogy a Szovjetunióban nemrég a világűr meghódításával kapcsolatos nagy esemény történt. Ez nem lehet más, mint Jurij Gagarin 1961. április 12-i űrutazása, melynek során 108 perc alatt kerülte meg a Földet. Valóban világraszóló esemény volt, melyet a gyár felvonulásért felelős személyei megörökíttettek azért, hogy azzal vonuljanak fel a Várkerületen.

Az indulásra kész felállásból látható, hogy a Ruhagyár igen népszerű modelljeit ebben az évben második helyre szorította vissza ez a plakát.

Mindent összevetve a kép azt mutatja, amint 1961. május 1-én a Soproni Ruhagyár dolgozói gyülekeznek az Ógabona téren, és arra várnak, hogy csatlakozhassanak a városi felvonulási menethez.

Megjegyzés: a képen látható ház ilyen formában ma már nem létezik. 1987-ben lebontották, helyén emeletes ház épült, földszinti részén két üzlethelyiséggel. A baloldali napjainkban (2015) kondicionáló teremként funkcionál, a jobboldali használt mobil telefonok és alkatrészek eladásával és vételével foglalkozó üzlet.

Kép típusa: 
Fotó/Mozgókép készítője: 
Kép/Mozgókép beküldője: 
Kép keletkezési ideje: 
1960-as évek eleje
Szerző: 
Kép keletkezésének éve: 
1961
Évszámos térképre
A bejegyzés szerzőjének életrajza: Tarcsai Mária
A bejegyzés létrehozása: 2015. július 15.

Hozzászólások

Friedrich Rezső képe

A Buza-féle fodrászatban jó pár centiméter hajamat hagytam vissza...amúgy a főnök igazán modern férfi frizurákat készített az akkor divatos "egyen sérók" mellett. Rengeteg "haladó gondolkodású" vendége volt.

Bujtás Csaba Imre képe

Kiváló okfejtés! Külön köszönöm Tarcsai Máriának! Egy cseppnyi adalék,hogy Édesapám ezidőben ( is) a Soproni Ruhagyár dolgozója volt,nyilván a saját felvonuló csoportjukat örökítette meg.

Tarcsai Mária képe

Örülök, hogy okfejtésem nem tévútnak bizonyult, több mint 50 éves Ógabona téri lakosként sok mindent láttam és megértem itt, bár talán mindössze kétszer fordult elő, hogy a május elsejei gyülekezéseket az ablakból láthattam, mert én is mindig a vonulók közé tartoztam. Viszont a nagymamám, később a szüleim híven beszámoltak mindenről. Különösen a nagymamám volt szenvedélyes ablakon kinézegető, mindent tudott, ami az utcán történt. Hja. akkor még nem volt tévé, vizsont mindenki ismerte a másikat.

Harkai László képe

Ezt az okfejtést már három éve sem értettem!
Biztosan bennem van a hiba!