Életkép a Színház utcából 1962-ből. Érdekesség a kép jobb oldalán az üzleti feletti felirat: Hatósági hús és lóhús áruda.
Hozzászólások
Köszönöm a történetet!
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
A húsbolt utolsó tulajdonos/üzemeltetője Tóth Attila (jó ismerősöm) volt. Korán elhunyt és felesége az ő emlékére nyitotta meg az Attila Éttermet, ugyanott.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Ebben az Ógabona téri házban a földszinten volt sokáig a Bizományi Áruház,nyikorgó padlóval (parkettával). Az Ógabona téren volt nagyon sokáig a buszvégállomás. Itt szálltam fel este 18h-kor a balettóráról szaladva brennbergi buszra,ami Bánfalván is megállt.(1956-1957) Mindig szörnyű tömeg volt rajta.Csak egyajtós felszállás volt.Az 1956-os eseményekkor volt alkalom, hogy katonai járműben utaztunk!Félelmetes volt!
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Az '50-es évek első felében itt még lóhúst és lókolbászt lehetett vásárolni, amit édesanyám nagy bánatára nem ettem meg. A szemben álló házban a Bizományi Áruház működött. Gyakran tértünk be ide körülnézni. A 60'-as évek elején nyugati márkájú használt magnószalagot is vásárolhattunk a Terta magnónkhoz.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Tudomásom szerint az üzlet a mai napig is a BAV tulajdonában áll.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Kovács József László kérésére közlöm a hozzászólását: " A lóhús üzlet 1940-es években azt Előkapu egyik kis boltjában volt, Chzisztler volt a tulajdonos neve. Így hívták a lóhús kolbászt is: Czisztler!!!"
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
1930-ban a "lómészáros" Zistler Károly az Eszterházy (ma Wesselényi utca) utca 20 szám alatt működtette a főüzletét, és a fióküzlet az Ujteleki utca 2-ben volt.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Az üzletet nemes egyszerűséggel "Lómészárszék" néven ismertük, bár nem csak lóhús volt már a '60-as években, azért néha volt lógyulai - nem is volt rossz, ahogy visszaemlékszem, kicsit talán édeskésebb.
Vadat egyébként nem csak itt lehetett kapni, a piacnál, a Kisvárkerületen volt egy zöldségbolt, ott voltak kiakasztva nyuszik, és foglyok, néha fácán is
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Az üzletet nemes egyszerűséggel "Lómészárszék" néven ismertük, bár nem csak lóhús volt már a '60-as években, azért néha volt lógyulai - nem is volt rossz, ahogy visszaemlékszem, kicsit talán édeskésebb.
Vadat egyébként nem csak itt lehetett kapni, a piacnál, a Kisvárkerületen volt egy zöldségbolt, ott voltak kiakasztva nyuszik, és foglyok, néha fácán is
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Itt már Bizományi áruházként működött az egykor oly híres Peck kávéház. Már a felirat sincs meg. Igaz is: a szocializmusban nem jártunk kávéházba. Burzsoá trükk volt.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Kedves Zoltán!
Az a bizonyos kisvárkerületi üzlet nem zöldség,hanem a Wittmann bácsi baromfi boltja volt!Egy nagy darab,testes ősz hajú úriember volt,az elmaradhatatlan piros pettyes csokornyakkendőjében!A Kossuth Lajos utca elején (4-es szám?) lakott!
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Abban az üzletben nem csak lóhúst, de vadhúst is lehetett kapni egy ideig. Mezei nyúl, fácán, szarvashús. Na, ez viszonylag hamar véget ért, mert rájöttek, hogy a vadhúst jó pénzért exportálni lehet, erre való volt a MAVAD.
Aztán, ahogy egyre inkább lehetett sertés és marhahúst kapni, a lóhús kiment a divatból és meg is szűnt az árusítása. Úgy rémlik, a felvétel időpontjában ez a bolt már nem működött hatósági boltként, talán csak a felirat maradt.