Emléklap a Líceum 400 éves évfordulójára

Hozzászólok
Emléklap a Líceum 400 éves évfordulójára
Az emléklap hátoldala

"1557-ben a Sopronban már teljesen megerősödött reformáció hatása alatt a városi polgárság — élén Hummel Kristóf polgármesterrel, aki korábban maga is tanító volt — új iskolaépületet emelt, amelyben a négyosztályosra bővített latin iskoláját helyezte el. Ezt a középfokú, humanista műveltséget adó iskolát az öntudatosodó városi polgárság művelődési igénye és a reformációban kifejeződő politikai törekvések hozták létre. Az iskola fenntartója működésének első egy és egynegyed századában maga a város volt. Az ellenreformáció győzelme után, 1682-től először a soproni evangélikus gyülekezet, majd 1853-tól a Dunántúli Evangélikus Egyházkerület volt a fenntartója."

A 400 éves évfordulóra, 1957-ben emléklapot adott ki az akkoriban Berzsenyi Dániel Gimnázium nevet viselő intézmény. Sterbenz Károly rajzán a Széchenyi tér egy részlete látható a szoborral és az iskolával. A lap hátulján emlékbélyegzés látható.

Kép típusa: 
Kép/Mozgókép beküldője: 
Kép keletkezési ideje: 
1957
Kapcsolódó kiadvány: 
Kapcsolódó irodalom: 
Szerző: 
Kép keletkezésének éve: 
1957
A bejegyzés szerzőjének életrajza: Kótai Mónika
A bejegyzés létrehozása: 2017. július 4.