Fabricius András Lajos (1823—1902)

Keresés az archívumban

Helyszín
Fabricius András Lajos (1823—1902)
Eredeti méret

Apjának, Fabricius János Andrásnak rosenecki Wekher Erzsébettel kötött házasságából 1823. március 27-én született kilencedik gyermeke. A latin nyelvű családi krónika magyarra fordítója, akkor volt a tagja a líceumi Német, illetve Magyar Társaságnak, amikor Petőfi Sopronban katonáskodott. A soproni helytörténeti irodalom szerint ő vitt a társaságok könyvtárából könyveket a későbbi nagy költőnek. Amiért azonban érdemes megemlékezni róla; a diákkorában véghezvitt egy kisebb és két nagy túrája, részben gyalog, a távolabbi haza és a Monarchia tájainak megismerésére. Megjegyzendő, hogy ő maga az András név helyett az Endre változatot használta. (A családnév kiejtése: az első magánhangzó a, az utolsó betű, itt Sopronban sz.)

Apja, a neves polgármester rövid pórázon tartotta. Öt éves volt, amikor már a magyar és német ábécét tanulta, nyolc, amikor a latinnal is foglalkozott. A líceumnak tíz és fél évig szorgalmas és eredményes tanulója volt. Nyaranta pedig magántanító foglalkozott vele. Jó eszű gyerek, „mindent nemcsak hamar felfogott, hanem jól meg is értette, s elméjében megtartotta, de különben igen eleven s virgonc, hogy őt szüntelen figyelemmel tartani kéntelenitettünk” — írta apja. Zongorázni és rajzolni is tudott, még keringőt is szerzett.

A Fő téren álló családi házból első ízben 1840 június utolsó napjaiban indult el egyik barátjával — szekéren. Kétszer is bőrig áztak, mire céljukat, Zalaszentmártont elérték. „…olyak valánk mint a patkánok, nem volt rajtunk egy száraz folt” — állapítja meg az útról egyedül fennmaradt levélben. Ismerősök látogatása és szórakozás volt a célja ennek az első útnak.

A második tanulmányútra már a líceum befejezése után kerítettek sort barátjával, Artner Izidorral. A város útlevelével ellátva, Varasdon, a Rohitsi fürdőn, Laibachon keresztül Triesztbe jutottak, javarészt gyalog, majd Velencébe hajóztak. Innen Treviso, Udine, Karintia, Salzburg volt a nem könnyű gyalogos útvonal (némi bajor kitérővel) Linzig, majd dunai hajózással Bécsbe, rokonhoz. Végül — három havi távollét után és mindössze 40 pengőforint összkiadással — haza.

A harmadik túrára már pozsonyi joghallgatóként vállalkozott, előbbi barátjával együtt. Kihasználták azt az öt hetet, amíg az országgyűlés termét felújították, s így nem kellett írnokként tevékenykedniük. 1843 júliusában Brünn és Olmütz érintésével a Gräfenbergi fürdőbe jutottak el, majd Troppau és Teschen városokba mentek. Krakkó következett a sorban, kis kitérővel porosz földre, majd a Vielickai sóbányákat nézte meg, már egyedül. Galícián keresztül jött át a Kárpátokon, meglátogatta Selmecet és más bányavárosokat, s fürdőket, és visszatért Pozsonyba. Az utat főként gyalog tette (tették) meg, de Brünn előtt, valamint Brünn és Olmütz között a vasutat is kipróbálták. Egyik levelében írja apjának: „csak azt kívánnám, hogy már Londonból írhatnék egyet, mert ha van valami élvezetem fiatal koromba, melyet meg nem bánandok, bizonyosan utazásim lesznek az.” Galícia nyomora azonban megdöbben-ti: „ha csak kéntelen nem leendek, többé oda nem szagolok.” A sóbányákban vigasztalódik, ahol készségesen megmutatnak neki mindent.

További útjairól nincs tudomásunk. Ügyvéd, amikor megnősült, s négy gyermek atyjaként Pesten nyitott irodát. Később elvált, s hazaköltözött a soproni családi házba. Visszavonultan élt, költeményeket írt, részben szabadkőműves szellemben, s zongorázott. Halála előtt nem sokkal alapítványt tett volt iskolájában tanuló szegény családtagjai megsegítésére. 1902. február 2-án hunyt el. Részben a ház szolgált volna az alapítvány anyagi alapjaként, ám a soproni Építőbank 1901. évi bukása elvitte a pénzt. Az épület pedig annyira leromlott állapotba került, hogy az evangélikus egyház csak a nemes célra és a család hajdani érdemeire való tekintettel vette át, s mentette meg az alapítvánnyal együtt néhány évtizedre. A ház ma múzeum.

Az írás a szerző tervei szerint a harmadik, 2005-ben megjelentetni tervezett Aranykönyvben jelent volna meg. Mivel a kötet kiadása meghiúsult, az elkészült 102 életrajz eddig kiadatlan maradt. Honlapunk "Neves soproniak" menüpontjában folyamatosan tesszük közzé a Hárs József Pro Urbe díjas helytörténész által írt életrajzokat.

Kép típusa
Kapcsolódó bejegyzés
Kapcsolódó kiadvány
Kapcsolódó dokumentum
Forrás

Hárs József: Soproniak a reformkor országútjain. Pályamunka, 2000;
Magyar Országos Levéltár P 1559. sz. A Fabricius család iratai;
Hárs József: A Fabricius család soproni krónikájának magyar fordítása 1844-ből (Bevezetéssel, jegyzetekkel és függelékkel). Pályamunka, 1986;
a latin krónika eredetije és magyar fordítása a Soproni Múzeum kézirattárában;
Boronkai Szabolcs: A „szabadkőműves iga” és a „gyengék vígasza”. Soproni Szemle 56. évf. (2002), 113—125. o.

Szerző
1823
A bejegyzés létrehozása: 2018. június 7.
Kérjük, ne használja a képernyő nyomtatást a képek másolására! Köszönjük.