Felvonulás fotósorozaton 1938-ból

Hozzászólok
Felvonulás 1938-ban
Felvonulás 1938-ban
Felvonulás 1938-ban
Felvonulás 1938-ban

Felvonulás, karnevál, szüreti sokadalom valamikor 1938-ban a Várkerületen. A dátumot pontosan ismerjük, az eseményt, ahol készültek, sajnos nem. Így csak találgathatunk, milyen apropóból vonultak végig a városon a menet beöltözött résztvevői.

---
A felvételek készítőjéről időközben megkaptuk a hiányzó információkat, a fotós a képek küldőjének nagyapja, Dr Molnár Elemér, aki 1938 - tól 1946-ig Sopron vármegye soproni járásának volt főszolgabírája, illetve járási főjegyzője.

A fotók az egyetemisták vidám felvonulásán készültek. Erről Dr. Schöberl Miklós Béla hozzászólásában a következőket írta:

A képeken egyetemisták vidám felvonulása látható. Erre utalnak a 3. és 4. képen látható egyenruhás egyetemisták, valamint a jelenetek sajátos diák és nem szüreti témái:
2. kép: Riska tehén, a "Punfalva, Punfalva ott lakom én" kezdetű diák dal főszereplője
3. kép: Az örökké éhes diákok témája Menza és az étlap. Ugyanakkor itt a diákhumor a kor technikai kényszer szülöttjét a fagázüzemelést is célba veszi. (A kocsi alatt egy falazott fagázkazán makettje látható, melyet csővezetékkel gázórán keresztül jelképesen, mint a jövő torz vizióját, egy konyhai gáztűzhelyhez csatlakoztattak.) A kocsi lombdíszítésében inkább orgona, esetleg akác virágfürtök, semmint szőlő látható.
4. kép: A „dicső firma” szamárháton vonul be a városba, mint Jézus Jeruzsálembe. (A fiatalember még nem tudja néhány év és maga is áldozattá válik.)

Kép típusa: 
Fotó/Mozgókép készítője: 
Kép/Mozgókép beküldője: 
Kép keletkezési ideje: 
1938
Szerző: 
Kép keletkezésének éve: 
1938
A bejegyzés szerzőjének életrajza: Kótai Mónika
A bejegyzés létrehozása: 2017. február 22.

Hozzászólások

Dr. Schöberl Miklós Béla képe

A képeken egyetemisták vidám felvonulása látható. Erre utalnak a 3. és 4. képen látható egyenruhás egyetemisták, valamint a jelenetek sajátos diák és nem szüreti témái:
2. kép: Riska tehén, a "Punfalva, Punfalva ott lakom én" kezdetű diák dal főszereplője
3. kép: Az örökké éhes diákok témája Menza és az étlap. Ugyanakkor itt a diákhumor a kor technikai kényszer szülöttjét a fagázüzemelést is célba veszi. (A kocsi alatt egy falazott fagázkazán makettje látható, melyet csővezetékkel gázórán keresztül jelképesen, mint a jövő torz vizióját, egy konyhai gáztűzhelyhez csatlakoztattak.) A kocsi lombdíszítésében inkább orgona, esetleg akác virágfürtök, semmint szőlő látható.
4. kép: A „dicső firma” szamárháton vonul be a városba, mint Jézus Jeruzsálembe. (A fiatalember még nem tudja néhány év és maga is áldozattá válik.)

A képeken még egyéb sok érdekesség is látható, pl. a 3. képen a háttérben 3 "ezüst bárka" (társas autó) a Mária szobor tövében. (Ezek nem részei a felvonulásnak, de éppen itt volt a "buszpályaudvar.")

Kótai Mónika - szerkesztő képe

Nagyon köszönöm a sorait, nem voltam elég bátor, hogy egyetemi felvonulásnak írjam a képeken látottakat, pedig az egyetemista kötődés egyértelmű, még írtam is a képek küldőjének. De ebből még nem volt egyértelmű a dolog. Köszönöm a kiegészítést, ezeket olvasva, tudva talán még értékesebb anyagról beszélhetünk.