Frankenburg Adolf és az ő titkos esküvője

Az ősz Sopronban gyönyörű, lágy aranyszínű fények villóznak, a fák nyári harsogó zöldellés után ezerszínű tarka ruhába öltöznek. A nap is kedvesebb, simogatóbb. 1881 októberének egy ilyen fényes reggelén csukott tetejű fiáker állt meg a Szent György utca 24-es számú ház előtt. Két ünneplő feketébe öltözött személy lépett ki a faragott kapun, a férfi gyengéden felsegítette a hölgyet a csukott kocsiba, majd ő is beszállt. A kocsis a lovak közé csapott, repültek a Hátsókapu felé. Cenkre mentek. Az esküvőjükre. Milyen furcsa pár, különös esküvő. Nincs díszmenet, vendégség, ünneplés és lakodalom, csak két tanú és a cenki plébános várja őket.

A válasz egyszerű. A vőlegény 69 éves, Frankenburg Adolf nyugalmazott udvari titkár, a menyasszony 45 éves Carina Anna világhírű opera énekesnő, ő is visszavonult már a világot jelentő deszkákról. Túl voltak életük delén. Vélhetően már több éve társak. Sorsuk nem volt egyszerű, kanyargós úton jutottak el egymáshoz.

Frankenburg fiatal évei igen mozgalmasan és változatosan teltek. Alsó osztályait Sopronban végezte. Ő volt a szép órás Netti ifjú rajongója. Járt gimnáziumba Pécsett, Győrben és Szombathelyen. Nem találta a helyét, hivatását, mindenbe belekapott; jogász volt Egerben, tanult gazdálkodást Keszthelyen, majd jurátus Pozsonyban, Széchenyi István titkára és levéltárának gondozója rövid ideig Cenken. Jóképű ifjú volt, a nők kedvence. „Szófogadó, viaszszívű tele jó szándékkal, érzelgősséggel és gyermekes naivitással”. (Mikszáth: Emlékbeszéd F.A. halálának évfordulójára Petőfi Társaság, 1885.) Állandóan lelkes és szerelmes. A szép szőke, Hivatal Anikó primadonna miatt még a gimnáziumot is otthagyta, kísérte a színtársulatot Pápára, Kalocsára. Rendszeresen írt cikkeket, publicisztikákat. Többszöri próbálkozás után végre megjelenhettek írásai Kossuth lapjában, a Pesti Hírlapban. 1844-ban saját lapot indított az Életképeket. Ez a lap ”a 40-es évek legtartalmasabb szépirodalmi lapja volt 1200 előfizetővel.” (Mikszáth:uo). Állami hivatalnok volt, feletteseinek nem tetszettek túl szabad és forradalmi cikkei, így Bécsbe helyezték, „kivonva a forgalomból”. Az Életképek szerkesztését Jókai vette át. Csendes hivatalnoki évek következtek. Nyugdíjazása után, 1868-ban Sopronba költözött és „hozzáfogott magyarosítani az ódon német várost. Izgatott, írt, művész kört alapított (1877 Soproni Irodalmi és Művészeti Kör) s addig el nem ment onnan, míg meg nem érte, hogy magyarul beszélnek”(Mikszáth.:uo.)

Frankenburgnak ez a házasság a harmadik volt. Első felesége Vilt Nina „nem volt szép, de szépen zongorázott” csendes szeretetben éltek, és csak „egyszer szomorított meg életében, azzal, hogy meghalt”(Frankenburg: Őszinte vallomások) Egy fiúk született, Emil, aki 1858-ban öngyilkos lett. Második feleségével, Urakka alezredes lányával nem voltak boldogok. Az osztrák asszony nem értette ura magyar érzületét. Hamar külön költöztek, de elválni abban az időben igen nehéz és bonyolult volt, ezért hivatalosan együtt maradtak, a világ szemében férj és feleség. Az élet azonban kárpótolta e kedves, rajongót. Megismerte Carina Annát a világhírű operaénekesnőt, aki a pesti Nemzeti Színház tagja, a bécsi operaház gyakori vendége és az olasz színpadok ünnepelt sztárja volt. Gyakran énekelt Sopronban is az Irodalmi Kör estjein. Pontosan nem tudjuk, mikor találtak egymásra, de sejteni lehet abból, hogy az asszony, egy 1867-ben kelt hivatalos levelének kézírása Frankenburgé. Az esküvőre csak 1881 őszének e szép napján kerülhetett sor, a második feleség halála után. Boldogok voltak, szép egyetértésben, egymást kiegészítve éltek Frankenburg haláláig, 1884 júliusáig. Carina Anna 10 hónap múlva, 1885. május 7-én követte férjét.

Búcsúzzunk tőlük Mikszáth szavaival „Középszerű író volt, de hasznosabb sok nagy írónál. Közkatona volt, ki vezéreket vezetett” (uo.)

Az emléktáblák mindig egy tartalmas életút mementói az utókor számára, azért hogy emlékezzenek eleikre, akik kimagasló teljesítményt nyújtottak az élet valamely területén. Legtöbbször hajlamosak vagyunk elsétálni ezek mellett a táblák mellett, anélkül, hogy jelentőségükbe belegondolnánk. Megszokja őket a szemünk, hozzátartoznak egy-egy épület arculatához. Pedig sokszor amellett, hogy emlékeztetnek, komoly művészi értéket is képviselnek, nem egyszer jeles alkotóművészek műremekei. A Sopron anno-n a régi felvételek mellett megjelenő jelenkori emléktábla fotókkal szeretnénk ráirányítani a figyelmet a házfalakon velünk élő történelemre. Bízunk benne, hogy ha legközelebb egy itt bemutatott tábla előtt visz el az útjuk, megállnak majd egy pillanatnyi időutazásra és képzeletben - vagy akár valóságosan is - fejet hajtanak azok előtt az egykori soproniak előtt, akik nélkül a mi mai Sopronunk nem lehetne olyan, amilyennek ismerjük.