Időről időre szívesen osztok meg az olvasókkal korabeli újságcikkeket, melyek az országos vagy a helyi sajtóban jelentek meg egykor Sopronról és melyek segítségével még átfogóbb képet kaphatunk a város múltjáról. A Soproni Világosság 1946. december 30-i számában adta közre Németh Pál sorait, melyek egy rövidke kirándulás emlékét idézik meg, amit a szerző és társa a Nyíresre, a Muck-messzelátóhoz illetve az István-menedékházhoz tett egy téli napon. A régi soproni telek hangulatát elénk varázsoló sorok napra pontosan bejegyzésünk közreadása előtt 75 évvel jelentek meg. A cikket teljes egészében, változtatások és korrekciók nélkül, de hivatkozásokkal kiegészítve mutatom meg Önöknek.
Hó takarja a soproni hegyeket
Turista-vendégekről álmodik az ístván-menedékház a hóborított Nyiresen.
Erdészbarátom hozza a hírt, hogy „hátul" a Nyíres mögött, a Kövesárok mentén, fehér, havas minden. Megenyhült az idő és a hőmérséklet emelkedtével alkalmassá válik az erdeli vándorlásra. Megindulunk a koradélutáni órákban, aranyos fényben a fenyők birodalma felé.
A Récényi-út emelkedőjén a Deákkút érintésével csak foltokban ötlik szembe hó. A Fáberrét környékén az utat vékony, jeges réteg födi, melynek tetején érdekes kristályos takaró van. Az erdő elhagyott, csendes. Embert, állatot nem látni semerre. Az emelkedő állandó és a Tölgyes-mocsárnál már a hóréteg is vastagabb. A letarolt erdőben ellátni egészen a Várhely-kilátójáig. A vihartépett vén tölgyön sértetlen a festett Mária-kép, faragott keretben.
A nap aranyos fényt szór a szembe és sietésre késztet... Az út szélén sínyomokat fedezünk fel. Az erdő errefelé már túlnyomó részt fenyves. A fák ágain vastag rétegben hótakaró, az utat pedig úgy 25-30 cm vastag hóréteg födi. Alul fagyos, felül laza, síelésre kiválón alkalmas. Fenn vagyunk már a Nyíres fensíkján. A völgy irányából, Büdös-kút felől is több sínyom csatlakozik.
Rövid tízperces erdei gyaloglás után elérjük az 522 méteres magasságot, ahol az István-menedékház és a Muck-kilátó szürke, viharedzett fatornya fogad.
A menedékház körül a hó szűz fehér. Lépteink zavarják meg a csönd és szépség harmóniáját. Üres a tágas földszinti társalgó, a konyha, pince és az emelet szobái. Az ágyak, kályhák hiányzanak. Itt-ott az ablakok üvegtáblái betöredezettek. Egyébként rend, béke. Minden ajtót, ablakot beteszünk magunk után, nehogy az időjárás változása folytán kár keletkezzék.
Azt hittük, hogy a környéken nincs senki. … Tévedtünk, mert a völgyi kerekeskúthoz kitaposott ösvény vezet. Rudi bácsi, az öreg erdőőr lakik itt, a magány embere, kormos kis szobájában a torony alatt. Éppen tüzelőfával foglalatoskodik. Tőle tudjuk meg, hogy járt ezen a távoleső helyen pár vállalkozó kiránduló Sopronból meg Brennbergbányáról. Mégsem mi voltunk egyedül.
Fölsietünk a toronyba, amikor a nap éppen búcsúzni készül. Az alkonyfény megaranyozza a fenyők hegyét és a havas hegyoldalt. Távolról harangkongást sodor a szél. Az árnyakat elnyeli a hó és sötétségbe temetkeznek hamarosan a hegyek és az erdők.
A korabeli újságcikket az Arcanum Digitális Tudománytár honlapján keresztül értük el.