Idegenforgalom Sopronban az 1930-as évek végén

Keresés az archívumban

Helyszín
Prospektus
1
Eredeti méret
Prospektus 2.
2
Eredeti méret
Prospektus 3.
3
Eredeti méret
Prospektus 4.
4
Eredeti méret
Prospektus 5.
5
Eredeti méret

Az 1930-as évek második felére Sopronban minden adott volt a városba érkező látogatók igényeinek kiszolgálására. 1936-ban felavatták az új, immár kőből készült Károly-kilátót, a Muckon megnyílt az István menedékház, 1937-re elkészült a Lövér-Szálló második épülete is, de fogadta már a vendégeket a Hatvan Ferenc Turistaház is. S bár az anyagi bizonytalanság mindvégig érezhető volt az idegenforgalom terén, a város vezetői bizakodóak maradtak és remélték, hogy sok osztrák vendég érkezik majd Sopronba. Miután azonban a Wehrmacht csapatai 1938. március 12-én bevonultak Ausztriába és a határt lezárták, az osztrák látogatókra többé nem számíthatott a város. Más megoldást kellett keresni.

"Az elmaradt osztrákok helyett feltűnnek az angolok és a hollandok a Lövér-szálló folyosóin és a Soproni Lovas Egyesület bérbevehető lovainak hátán. Ez az egylet 1937 végén – lovainak átteleltetésére – segélyt kér a várostól. Ezzel kapcsolatban újságban és közgyűlésben is támadás éri, hogy egyrészt csak gazdag kevesek társulása (tehát nincs szükségük az adófizetők pénzére), másrészt annyira a Lövér-szállótól függenek, hogy adjon annak bérlője segélyt nekik. Mégis kapnak 2 500 P-t (ebből 500 P-t ismertető füzetekre), mert emelik a szálló utáni bérjövedelmet. Az is sokat nyomott a latban, hogy a 18–20 lovon óránként 2 P-ért lovagoló idegenek napi 25 P-t is költenek a városban. A szórakozásnak ez a formája népszerű volt a vendégek körében. „Utazzon lóháton Magyarországra!” – hirdeti egy angol napilap, és sorra érkeznek az angol távlovagló csoportok." (Hárs József)

Bejegyzésünk illusztrációi a Lovas Egyesület által kiadott reklámfüzet oldalai.

Érdekességképpen: az egykori soproni lóversenytérről a Kapcsolódó bejegyzésben olvashatók információk.

Kép típusa
Kép/Mozgókép beküldője
Kép keletkezési ideje
1930 -as évek
Kapcsolódó bejegyzés
Kapcsolódó kiadvány
Forrás

Hárs József : A soproni idegenforgalom története 1937-től 1945-ig, Soproni Szemle, 1967/3.

Szerző
1933
A bejegyzés létrehozása: 2013. február 15.
Kérjük, ne használja a képernyő nyomtatást a képek másolására! Köszönjük.